Nemzeti Színház

A Nemzeti Színház borzongatóan tintakék nézõterének alsó felét most egy üveglapokból ácsolt aluljáró teteje tölti ki. A színpadon is székek vannak. Mi, nézõk, közrevesszük ezt az Antal Csaba által tervezett, hol kéken, hol feketén fénylõ közepet, mintha valami rossz helyre csordult tó jegét csodálnánk. Körbeüljük színészeink legjavának válogatott csapatát, s az elmúlt évek legképtelenebb estéjét velük együtt töltjük el.

Valahol a Nyugati téri aluljáró "hármas út"-jának közepén és az emberélet útjának felénél vagyunk. Csongor közeleg, feketében, karcsú magasan, kopaszodón is belülről fénylő, érett férfiként. Valló Péter, a rendező okkal és joggal bízik Kulka Jánosban, amikor őt Csongornak képzeli el. Kulkát Csongorként is el lehet képzelni, még jó tíz év múlva is. S annyi nagy sikerű közös munka után miért ne bízna Kulka János Valló Péterben? Ez utóbbi felvetés kissé érzékenyebb területet érint.

Egyik legutóbbi közös munkájuk, a III. Richárd esetében, ha a darab nem is, de legalább a főszereplő állva maradt, és Kulka János mint a címszerep gazdája, igen jelentős alakítást hozott létre. De a Csongor alapszövetében sokkal áttételesebben mutatható csak ki a drámai erezet. Itt nem az akarat ér célba vagy találkozik méltó ellenerővel, hanem épp az eltévedt szándék vagy a délibábos vízió vezet csalútra mindenkit. Itt nincs tragédia, itt - hogy a szerzőnél maradjunk - "nincsen remény". S itt olyan veretes szövegű színpadi költészeté a főszerep, amely teljesen más, mint Goldoni vagy Csehov reális helyzetekből sarjadó drámai poézise, melyekben Valló nagyobb biztonsággal - s évek óta sikerrel - mozog. Aki a Holdbeli csónakost, az új igazgatású Nemzeti Színház Valló által rendezett nyitó előadását látta előzőleg ezeken a deszkákon, az már szoronghatott, mikor a plakátok megjelentek. Hisz látható, hogy Vallót gyakran irritálja a "szárnyas beszéd". (Ellenpéldája ennek az elmúlt időszak legtisztább műhelytanulmányainak egyike, a Nemzetiben belső tanulási célokkal létrehozott, kiválóan elemzett, színészileg is parádés, nagyszerű Andromaché, épp Valló rendezésében. Persze az a mű kristályos drámai szerkezettel bír, ellentétben a Csongor és Tünde indázó vágyakból szőtt növényi hálózatával.)

Almási Éva

Valló nem kapott vagy nem fogadott el segítséget? Hiába Perczel Enikő ifjúsági közönségre is számító munkáltató műsorfüzete, hiába ugyanennek a füzetnek a szürkésfekete képi gyönyörűsége. A címlapon például a tandemjén elöl egyedül tekerő Kulka-Csongor mögötti bicikliülés aranylik üresen, mutatva az égető hiányt, s várva az álmodott másik embert (tervező: Bagossy Levente).

Kissé borúlátóan fogalmazva: mintha dramaturgi cserbenhagyás esete lenne érzékelhető. Morcsányi Géza nem tudott elég erősen hatni a rendezőre, aki erőtlen privát olvasattal vélte megtalálni az érvényes koncepciót. Valló győzött. Alighanem kijelölte a főirányt, miszerint az öregedő Vörösmarty férfiúi kínlódását fogják színre vinni ezúttal, s lecsupaszítva, tévútra víve a darabot is, ehhez törte hozzá a művet és a csapatot. Így aztán a műsorfüzetben közölt versek és az előadás is azt a nyögdécselő, öregedő férfit hozza elénk, aki elalél az ezüst tornacipős, pisze orrú, sűrű leánykáktól. A többi elvi és gyakorlati káosz.

Melis László szórakozottnak tűnő zenéje ismerősnek tetszik, van, akinek a Presszó című filmből. Kétszer - elég furcsán - énekelnek is a játékban.

Az összhatás kétségbeejtő. Sipos Vera lesz még jó színpadon, erre már biztosítékot mutattak egyetemi évei, csak ebből a mondvacsinált bölcsész-utcalány- Tünde-alakításból kell kikeverednie valahogy. Schell Juditnak azonban, akit kórházi takarítónők farnál kissé kitömött világoskék köpenykéjébe öltöztetett Szakács Györgyi, úgy látszik, nem lehet elég akadályt teremteni. Ilmájának természetes épeszűségét a békén hagyott színész női bölcsessége teremti meg, a kevés viselhető pillanatot hozva létre ezzel az este folyamán. Szarvas József a Hevesi Sándor téri épületben, a Maszlobojscsikov által tervezett dekoratív színpadképben is volt már Balga, körülbelül azt a figurát hozza most is. Tulajdonképpen rendben is van az. Érdekesen és hitelesen szomorúak, ahogy ülnek egymás mellett Csongorral az üveglapokon tükröződő szalmabálák tövében. Az almafát egyébként egy porcelánkörtés villanypózna adja, egyenest az üvegtalajba szúrva. Ez egy Ambrus Máriás Zsótér-előadásban föl se tűnne, de mivel itt nincs egyéb időbeli átjárás a funkcióazonos tárgyak között, esetleges és szervetlen megoldás csak.

Almási Éva Mirígyként zöldkabátos hivatalnokasszonyt játszik, kinek talán vannak/ voltak elvarratlan ügyei Csongorral. Az est leghálátlanabb és legzavarosabb szerepe az övé, nem lehet egyszerű megküzdeni vele. Gazsó György, Spindler Béla és Blaskó Péter játssza a három vándort, valamely gyökértelen rendezői ötletnek engedelmeskedve, bohócszerelésben, korrekten és sterilen. Milyen érdekes, hogy Blaskó Péter minden szavát ugyanúgy érteni, mint az Éjt játszó Molnár Piroskáét, pedig az egész előadás katasztrofális hangosítása végeredményben tökéletes hallhatatlanságot eredményez.

Kulka János és Sipos Vera (theater.hu fotó - Ilovszky Béla)

Nemes Vanda mint lila parókás, szép keblű Ledér egy élő kismalacot szorongat magánál, lelki árvaságát kompenzálandó, no meg talán mert egy kutyaként tartott malac elég trendi mostanában külföldön is. A játék egyik mélypontja az a "gyakorlat", amikor Tündét mint marionettbábut idomítgatja-mozgatja Ledér. Talán e nevelés eredményeként jelenik meg később Tünde mint sötét, éji pillangó, három másodpercig fönt tartott fekete tüllszárnyakkal a vállán. A három tetovált ördögfióka, Schmied Zoltán, Marton Róbert és Nagy Cili néha mintha egyenest az Óz-ból jönnének elő, pedig ők is jobb sorsra lennének érdemesek. A keretjátékban ők adják a városi ifjakat, kik közé, mint korpa közé, keverednek a fő és nem fő szereplők, s ők az áttetsző nejlonköpenyes nemtőkké váló légi teremtmények is.

A ritmustalan, kínlódó estének egyetlen mindvégig érvényes alakja van, s ez Kulka keserűen reménytelen Csongora. Ő is összetöri a verset, de legalább érteni, hogy miért teszi. Cipőben érkezik meg, majd leveti azt. Kigombolt zakója alatt csupasz mellel, sötét nadrágban, mezítláb áll a fekete üveglapon, talpig feketében, mint egy madár a jégen. Egyedül.

A következő hónapokban havi kétszerháromszor kerül a játék bemutatásra. Nem nagyon biztatnám az iskolákat csoportos látogatásra.

GABNAI KATALIN