Mérték - Ernst Múzeum
Budapesti Napló - Mai Manó Ház
Lugosi Lugo László: Budapest Átmenetiemlékkönyv - Kieselbach Galéria

MÉRTÉK. Ha ez a kiállítás Párizsban van, kilométeres sorok kanyarognának a bejutásért. Van Gogh nagyobb látnivaló? Más. Igazán ritkán kínál ilyen élményt az élet, hogy pár teremben együtt szerepeljen öt világhírû magyar. A távoli s közeli kontinenseken Kertész Andort André Kertészként, Friedmann Endrét Robert Capaként, Mermelstein Mártont Munkácsi Mártonként, Weisz Lászlót Moholy-Nagy Lászlóként, Halász Gyulát pedig Brassaiként ismerik.

Világmárkák. Az utóbbi száz év nem csupán fotóművészetének meghatározó és irányt adó egyéniségei. Mindegyik máshogy mutatja magát, egyéni, erőteljes hanggal, elsőként taposva olyan utat, amelyen azelőtt még senki sem járt, hogy rajta özönölhessenek követők. Látszólag mindegyikük egyféle eszközt használt, egy aprócska szerkezetet, amely csapdába csalja a pillanatnyi fényt. Az általuk csapdába csalt fény segítségével fekete-fehérben más és más, sokszínű univerzumot teremtettek. Az Ernst Múzeum összes termében általuk megelevenedik a múlt század.

André Kertész az első világháború első évétől fényképezett. Kezdetben szeretetteli zsánerképeket készített. A háborút, a kiszolgáltatottságot, a szegénységet jelenítette poézissel. Nem hamisított semmit. Nem idealizált, csak szerette azokat, akik lencséje előtt rongyos, tépett ruhákban, háborútól is nyomorítottan vánszorogtak. Témái és az ábrázolásmód szelídségének kettőssége az, ami később a groteszk felé irányította. Kertész mindig meglátta és megláttatta a megmosolyogtatót is, amely még a legszürkébb, legbanálisabb életet is végigkíséri.

Brassai: Picasso

Moholy-Nagy már az első felvételein a legegyszerűbb formák dinamizmusát kereste, s meg is találta a vonalak egymásnak feszülő erejét a hídkorlátban, lépcsőfeljáróban és a háztetőkben. Minden képe a mozgásról, az élet erejéről szól. Amit mi Bauhaus-fényképezésnek hívunk, az Moholy sok képén tetten érhető. Fentről és kicsit ferdén nézve különös arcát mutatja a világ. Ő a képkészítéshez nem is mindig használt gépet. A fotogramokhoz pedig csak fényérzékeny papír kell, no és ötlet, s az árnyékokból megszületik a különös, a varázsos kép. Moholy látásmódját és ötleteit - bár követők voltak és vannak sokan - még nem sikerült felülmúlni. Iskolapélda, eredeti és modern.

Brassai azzal szerzett magának nagy nevet, hogy a párizsiak számára fölfedezte Párizst. Megmutatta úgy, ahogy nap mint nap látták, ahogy éltek benne, és ahogy mégsem érzékelték.

Nemcsak a mulatók, a kokottok, de az utcák és a fák is látványból érzésekké nemesültek, a külsőből valami belső vált, szívdobogtató vágyódás és fájdalom. Brassainak volt szeme a portréhoz is. Remek felvételeket készített Picassóról. A művészről és munkásságáról készített négyszáznegyven képét megvásárolta a Picasso Múzeum.

Portréi Munkácsi Mártonnak a leghíresebbek, s nem csak azért, mert hírességeket fotózott, Katherine Hepburnt, Marlene Dietrichet például, s Frida Kahlót, Leni Riefenstahlt. A közeli képeken jól látható a művészlelkek sebezhetősége. Munkácsi volt a legjobban fizetett fényképész Berlinben. Fotóriporterként végigutazta a Közel-Keletet, Afrikát, Észak- és Dél-Amerikát, részt vett Graf Zeppelin világkörüli útján. A léghajó és a Queen Mary találkozásáról felvett képe tette nevét világszerte ismertté. Megbízások özönét kapta, keresett lett és nagyon sokat kereső. Divatfotóit elegancia jellemzi és a sok-sok pénz nagy-nagy öntudata. Beállításainak rafináltsága erről is árulkodik. Munkácsi remekül kezelte ezt a világot. Nagyvonalú volt és öntudatos.

Robert Capa legismertebb képe a spanyol polgárháborúban épp halálos lövést kapó katonát ábrázoló. Capa ismerte a háborúk természetrajzát és azokkal is megismerteti, akik - koruk okán - kimaradtak belőlük. Puskák, vértócsák, romos falak és az égen fenyegető fellegek. Munkásságában ezt tartotta legmaradandóbbnak a világ. Capa remek civil képeket is készített. A II. világháborút követően például Magyarországon járt és felvételeket készített bombatalálatos ház bontásáról, aztán munkásgyűlésről, no és a Rákosi-képektől tarkálló felvonulásról. Arcul csapó a képek őszintesége és ereje.

Az öt művész Ernst múzeumi kiállításán a legkorábbi kép 1914-ből, a legkésőbbi 1976-ból való. Mindkettőt André Kertész készítette. Múlhattak évtizedek, az idő nem fogott ezeken a műveken. Járhat csodájukra a világ.

*

BUDAPESTI NAPLÓ. Üvegcserepek halmazának látszik a zajló Duna Hevesy Iván képén. A Lánchíd romján egy nő napozik Szőllősy Kálmán felvételén. Pécsi József a robbanásos hídcsonkokat, Riesmann János a Vidámpark körrepülőjét, Escher Károly a Duna-korzót, André Kertész a Teleki téri zsibárust, Kálmán Kata a vadszőlős udvart és a perecárust fényképezte.

Budapest más-más utcáit, tereit, kapualjait, hangulatait láthatjuk ötvenhárom képben Kincses Károly válogatásában. Ha megkérdeznénk, hogy miért ezek az alkotók, és miért ezek a képek a Magyar Fotográfiai Múzeum gazdag anyagából, akkor talán azt a választ kapnánk, hogy azért, mert ezek a képek mások, mint ahogyan a csak szépségre törekvő albumoktól megszoktuk. A fényképezők látásmódja pedig megakadályozza, hogy az ezerszer látott helyszínekről ismert látvány táruljon elénk. Mindegyik kép valamiféle titkot őriz. Olyanok, mintha belesnénk magánnaplók lapjaira, bennük szuszog a készítők sorsa, és bennük sűrűsödik az a pillanat, amely végteleníti az időt. Nem azt érzékeljük, hogy ötven-hatvan évvel ezelőtt milyen volt a volt, milyen az akkori macskakő, falevél, háztető, hanem sokkal inkább azt, mit éreztek a fényképezők.

André Kertész - Szatirikus táncosnő

Kérgesülő lelkünk rezdül: érezni kényszerülünk mi is a látványukra. Ezeket a képeket nem lehet csak úgy elhajtani, továbblapozni. Nézni kell.

*

BUDAPEST ÁTMENETIEMLÉKKÖNYV. Mindenkinek, aki itt él, de ha nem, ha csak egyszer megfordult a városban, vagy ha még azt sem, csupán csak képeslapon látta, van egy saját Budapestje. Város, amely otthon, léthely és mozgástér. Novemberben nyákosan szürke, nyáron levegőremegtetőn forró, ha pedig lehull a hó, a kariatidák könyökén tán megül fehéren, a villamossíneknél azonban már feketén tocsogó. No és a házak, az utcák! Szeretne az ember örülni annak, ami épül, de aztán az olyan formát ölt, hogy lelohad minden mosoly. Évtizedek óta így van ez. Minden változik, ám a változás nem hoz mást, minden marad ugyanaz. Még az átmeneti kor is, amiben örökösen élünk.

A politikai rendszerváltozást az előző rendszer emblematikus helyszínei: gyárépületek, terek, közintézmények is megsínylették. "Budapest a kreatív város, a lehetőségek kapujában" - szól a főpolgármesteri szlogen. Lugosi Lugo László képein a város egy egészen más arcot mutat.

Az emberek keresik helyüket, álmodozhatnak, lecsúszhatnak, lehetnek csüggedők vagy tétovák, körülöttük az épületek, az utcák, a házak, a terek eme embersorsok felnagyított lenyomatai cementben, betonban, hulló vakolatban. Pusztuló gyárépület - valaha fémfeldolgoztak itt -, a Kálvin téri Fabulon- és Mino cipőreklám, presszók neonfeliratai, a tetődíszkészítő műhely, a kelenföldi hőerőmű, látványplakátok és graffitik, csupasz tűzfalak sorakoznak az egymást követő lapokon. Csupa jelen idő, ami valójában múlt, és ahogy egy emlékkönyvhöz illik, a képek mellett bejegyzésekkel. Többek között Jancsó Miklós, Nádas Péter, Parti Nagy Lajos, Presser Gábor, Vörösvári Ákos kommentálja az általa kiválasztott képet, osztja meg emlékeit velünk.

Lugosi Lugo László - VIII. kerület, Kálvin tér, Fabulon-reklám

Különös könyv ez, különös képekkel. Lugosi Lugo László ábrázolásmódja leíró. A legpontosabban, a legprecízebb szakmai tudással rögzíti képeit. Épp akkora a látószög, épp annyi a fény és épp annyi az árnyék, hogy a téma a legoptimálisabban kitárulkozhassék.

Lugo úgy dolgozik, hogy előbb a fejében van meg a kép, csak aztán vesz kézbe gépet. Évtizedek óta járja a várost, és kamerájába zárja a pillanatnyi látnivalót. Meglát, és amit meglát, azt - ha módja van rá - kötetbe rendezi.

A kitűnő szemű galériás és műkereskedő, Kieselbach Tamás középiskolai osztálytársával, az Octogon című építészeti és design lap alapító főszerkesztőjével, Bojár Iván Andrással most lehetővé tette ezt. Nagyszerű könyv született, mindnyájunk emlékkönyve.

JÓZSA ÁGNES