Vidám Színpad Kisszínpad
"Veszedelmes viszonyok - ezúttal az ezredforduló Londonjában, ám a fõ mozgatórugók továbbra is a szex, a féltékenység és az árulás" - írja a színlap Patrick Marber darabjáról. Laclos-nál még az unatkozó arisztokrácia tobzódott a dekadens élvezetekben, manapság, látjuk Marbernál, már az unatkozó középosztály is gonosz játékot ûz az érzelmekbõl.
A Közelebb (Closer) 1997-ben debütált a West End-en, megjárta a Broadwayt, majd 2004-ben film készült belőle a színházban is munkálkodó Mike Nichols rendezésében. A mű nálunk a Vidám Kisszínpadán került színre, hogy a Vidám Színpad irányaként kijelölt "minőségi szórakoztatás" újabb produktuma táruljon a könnyed színházat látogató, egyre fiatalabb közönség elé.
A történet szerint négy idegen véletlenszerű találkozásaiból szerelmi négyszög alakul. Alice, a jenki bártáncosnő és Dan, a nekrológíró; a fotóművész Anna és a Larry nevű bőrgyógyász kapcsolata a dráma időtartamának majd öt éve alatt járja meg a szerelem bugyrait. A párok öszszejönnek és szétválnak, körbe csalják egymást. Közben hajszállal lemaradnak a (persze lehet, csak vélt) harmonikus párkapcsolat lehetőségéről, mert képtelenek lehorgonyozni valaki mellett. Marber gördülékeny, poénokban gazdag darabja az érzelmek romantikus felfogásának antitézisét, vagy ha úgy tetszik, jelenünk érzelmi viszonyait modellálja. Felfogásában a szerelem édességét fájdalom és kínlódás követi, az együttélés gyötrelemmé válik, s az öröknek gondolt mély érzéseket szadisztikus szakítások tépik szerteszét. Ami örök, Upor László kendőzetlen és pontos fordítását idézve, a "kúrás, baszás". A tévedések és tévelygések láncolata (vagy maga a modern lét) azonban totális boldogtalanságba torkollik: Larry és Anna távoli ismerősnek járó félszegséggel beszéli el egymásnak újdonsült kapcsolatait; Dan pedig Alice halálhíréről értesül, s rá kell döbbennie, hogy semmit sem tudott a lányról.
A több helyszínt felölelő sztori váltakozó, de mindig mély színekkel világított háttérvászon előtt játszódik, ami kiszínezi a történések hangulatát. Szabolcs János díszlete többnyire a szükséges kellékekre korlátozódik: székek a kórház várótermében, dívány otthon, hatalmas fotók Anna kiállításán, fotel a topless-bár belső szobájában, előtte fémrúd a vágygerjesztő vetkőzéshez. A díszletelemeket két jelenet közt halvány hátsó fényben rendezik át a feketébe öltözött díszletezők, ami olykor zavaró pepecselésnek tűnik. A kortárs tárlaton zajló jelenet előtt a díszítők plexi mögé bújtatott próbababákat igazítanak a helyükre komótos lassúsággal, amitől megtorpan a játék irama. Pedig bőven elegendő lenne valami egyszerűbben beállítható, mégis kifejező elem, mint amilyenek például az éttermi jelenetet illusztrálják. A vendéglői epizód két egymásba szerkesztett szituációból áll: ugyanannál az asztalnál veszi rá az elhagyott Larry Annát egy utolsó dugásra, s tudja meg mindezt Dan Annától. A háborgó érzések háttereként egy furán csavarodó növény áll az asztalon, lehetne akár a megtekert érzelmek meggyötört virága.
|
A szerelmi kínzás és kínlódás mellett hangsúlyos szerepet kap a komikum is. A szereplők Nagy Fruzsina mai ruháiban mai karaktereket keltenek életre, s a bulvár helyzetek és mondatok variálódnak a tragikus felhangokkal. Ebből a párosításból születhetne irónia, kaján élcelődés az ember hűtlen természetén és birtoklási kényszerén, az érzékek abszurd tobzódása kínálhatná magát. Magács László rendezése azonban érzelgősségbe hajlik. Míg a komédia pontosan és élvezetesen kidolgozott, a könnyed replikákat könnyed játékkal oldják meg a színészek, addig a tragikus mozzanatoknál pátoszos felhangok érződnek, mint valami divatjamúlt O’Neill-feldolgozásban. A Larryt alakító Mihályfi Balázsnak sikerül mozgékony humorral és önreflexiókkal felruháznia bőrgyógyászát, s ettől figurája végig többarcú marad. Bánfalvi Eszter e. h. kíváncsi szemű Alice-a rezignált tinédzserré válik, Kovács Vanda Annája érett, hódítható nőből megszeppent asszonnyá alakul, a sármos Danként kezdő Simon Kornél pedig egyre merevebbé válik. Alakjaikból elillan az érzékeny sokféleség, s marad a statikus kiábrándultság. A komoly epizódok komolykodóak lesznek a fájdalmas arckifejezések és szomorú gesztusok egyhangúságától. Az írott dráma hűvös tragikuma megfárad, avítt és ünnepélyes hangot üt meg az előadásban, holott talán elég lenne közvetlenül illusztrálnia, micsoda förmedvényekre vagyunk képesek.
SZ. DEME LÁSZLÓ
