A Stúdió "K" társulata sikeresen belakta új, Ráday utcai otthonát. Színes, meleg fényû lámpák, a falakon bábok, régi és közelmúltbeli elõadásfotók fogadják a nézõt a Mátyás utcai pincénél tágasabb és levegõsebb, de a régi hangulatot megõrzõ elõcsarnokban. A péntek esti elõadás szünetében kellemesen félhomályos kocsma, másnap délelõtt otthonos kuckó, igazi gyerekszínház.

Fodor Tamás újra elővette Mosonyi Alíz Csipkerózsikáját: a sikeres gyerekdarab épp a századik előadásánál tart. Örömmel állapítom meg, hogy a színházterem épp olyan pici és bensőséges, mint a Mátyás utcában: színész, báb és néző itt együtt játszik, együtt lélegzik, még a nehezen oldódó felnőtteket is menthetetlenül magával ragadja a játék öröme. Gyerek és felnőtt együtt izgul lélegzetviszszafojtva a cserfes Csipkerózsikáért és a megmentésére érkező tejfelesszájú hercegért, de főleg Zsuzsikáért, az akaratlanul is galibát okozó Királyi Boszorkáért. Homonnai Katalin zsörtölődésébe és sopánkodásába a sok humor és csipetnyi szomorúság mellett egy valódi embersors is belefér. Mosonyi Alíz legnagyobb újítása, hogy ebben a mesében nincs elvetemült gonosz, sem angyali jó: világa nem fekete-fehér, hanem hibákkal-tévedésekkel tarkított, színes embermese.

Az új bemutatót, a szintén Mosonyi Alíz által bábszínpadra írt Varázsfuvolamesét a Nemzeti Színház Stúdiószínpadán játssza a társulat. A Stúdió "K" pici színpada után hatalmasnak tűnő tér jó lehetőséget ad Szegő György díszlettervezőnek: a hatalmas dunnaként a szereplők fölé boruló ég-sátorral igazi mesebeli világot teremt. Németh Ilona bábjai ismét csodaszépek: a lányosan finom vonású Tamino, a kis gnóm Monostatos, a fiatal lányból egyetlen mozdulattal öregaszszonnyá változni képes Papagena önálló képzőművészeti alkotásként is megállják a helyüket. A varázslatos látvány mellé koncentrált, magas színvonalú színészi játék társul, ahogy ezt a Stúdió "K" előadásaiban megszokhattuk. Tamási Zoltán Sarastrója bölcs, de hirtelen haragú főpap, Horváth Zsuzsa Éjkirálynője hófehér ruhában is sötét lelkű asszony, Géczi Zoltán Monostatosa ellenszenves kis görcs, valódi intrikus. Az ezúttal kicsit halványabbra írt szerelmespárnak is jutnak szép pillanatok, de az előadás igazi mozgatórugója a rengeteg humorral ábrázolt, gyáva és földhözragadt Papageno (Hannus Zoltán) és az őt vénasszonyalakban ugrató Papagena (Nyakó Júlia). Nádasi Lászlónak az eddigi Mosonyimesékhez hasonlóan ismét jut egy "néma" állatszereplő, a Papageno által magázott, ide-oda röpködő kismadár.

Homonnai Katalin

A Varázsfuvola sokrétű, bonyolult mese: a jónak hitt Éjkirálynőről kiderül, hogy gonosz, a rettegett Sarastro bebizonyítja, hogy valójában jó. A gyáva Tamino és a naiv Pamina felnőtt emberpárrá válik az előadás végére. Talán a sokféle történés az oka, hogy a helyzeteket nem sikerül minden jelenetben igazán kijátszani: Tamino próbatételei sietősen, így némileg súlytalanul zajlanak le, az Éjkirálynő legyőzése pedig mintha túl hirtelen zárná le az előadást. A második részben itt-ott megbicsaklik a tempó, lankad a gyerekek figyelme. Nyilván a szokatlanul nagy tér is hibás: a finom mozdulatok gyakran elvesznek, hiányzik a Stúdió "K" kuckós, otthonos melegsége. Papageno harsány humora jól megél ezen a színpadon is, míg Tamino lírai küzdelme kicsit háttérbe szorul.

A Varázsfuvola-mese képzőművészeti szempontból különösen szép, a társulat többi munkájának színvonalát megőrző előadás. Fodor Tamás rendező komolyan veszi, egyenrangú nézőként kezeli a gyerekeket, nem gügyög nekik, de nem is képzeli őket kis felnőtteknek. Értelmes, tiszta gyereknyelven szól a világ nagy és fontos (meg kicsi és szintén fontos) dolgairól. Bombasztikus látványelemek helyett a tőlünk karnyújtásnyira születő színház csodájára helyezi a hangsúlyt, arra, ahogy a bábok finom mozdulatokkal életre kelnek, ahogy a színészek figyelik, vezetik, lélekkel töltik meg a figurákat. Ezeket az előadásokat nézve értelmét veszti a gyerekszínház-felnőttszínház, bábszínház-emberszínház megkülönböztetés: színház van, előttünk születő, őszinte és valódi.

GIMESI DÓRA