Szkéné Színház

"...majd mély csönd leng.."
Soltis Lajos Színház

Fehér arcok szélesen ívelt szemöldökkel. Fekete és fehér ruhában. Fiúk és lányok? Inkább szó-bábuk egy krétával rajzolt körben. Fehér lepel fedi õket, mint az idõ fellege. Lekerül róluk, és szaggatott mozgásba kezdenek. Elkezdenek élni, vagy emlékezni. A szavaikat is máshogy görgetik a nyelvük alatt. Feketék és fehérek. Ellenségesen eltérõek.

Ritmust vernek a combjukon. Mintha a szavak dobogására feküdnének rá eszméletlen erővel. Rátenyerelnek az értelem foszlányaira. Találkozások, kibelezett kenyérhéj álarc, verssorok, harc. Mindez egy kör által határolt szigeten. Először a fiú ölti magára a kenyér-álarcot, majd a lány. Képzeletbeli csónakot alkotnak, és a búzakalászok úgy fekszenek a földön, mint a régi gályák lapátjai. Béke vagy harc? Vérrel átkötött kalászok és a kudarc? A báb-tündér fabotra cseréli a lány kezében lévő kalászt. A harc kivívja önmagát. Fiúk és lányok? Ellenfelek. A sorok élesen hangzanak el. Viccesen formált verekedés, éles kontúrú mozdulatok. Piros fonálfoszlányok hullnak a földre úgy, ahogy a harc által kiharapott seb nedve csurog le a testen. Győzelem. De mi fölött?

A lány Küngisz, uralkodó. A többiek a köré font világ szereplői. Weöres Sándor Szkíták című művéből szinte kánonban hangzanak el a sorok. A versritmus mindent feloszt, és eloszlat. Az előadás a versszavak velejét kapirgálja ki. Butó jelleg, pantomimes külvilág és bábszerű létezés. Mindennemű életideget beépít a "szörnyéj" tojásszerű szétroppanásába. Hiszen valami végleg szétrebben a krétával körberajzolt körben, és azon kívül is. Szumo vesztes odaadással fúrja fejét Küngisz ölébe: "Lefoszlottam, mint a kóró!" A válasz pedig a fehérre mázolt arcon aláfutó könnyek. Küngisz arcára kiülnek a kihagyott szavak, mondatok.

Bruckner Roland, Nagy Tímea - Soltis Lajos Színház

Aztán óvatosan megint helyére áll a bábvilág. A szereplők félkörívben visszaállnak a kezdetekkor elfoglalt helyükre. Előkerül a csend ereje, és felkerül a szavakra a hallgatás borúja. A fehér lepel újra elfedi az alakokat. Végül elkezdődik egy dal, a búzakalász, a piros cérnafonal visszakapja hétköznapi szerepét. És a búzakalászok csak hevernek a körön kívül, mint az elhagyott szavak a hófehér lapon.

Kárpáti Péter: Tótferi Kompánia

Hangszerek, tízféle hang, sorban ülő emberek. Mint egy koncerten. Zene és lassan kiváló két alak. Szempétör és Anyámteremtöm. Két csodatevő, fekete ruhás, egyszerű alak. Megvan bennük minden, ami a jóság alatt rejlik, és még az is, ami nem látszódik. Papírból óvatosan kihajtogatott fecske. Az első részben a Szögénasszonnal civakodnak egy forinton. Amit az öregasszony nem fogadhat el, mert nem is annyira szegény, és amit nem vehetnek vissza, ha már odaadták. Szegényes csata, egyetlen prüntyi forintocskáért. Szögénasszon minden izületén cafrangos ruhadarabok. Szakadt szélű szoknya, guggolásban rekedt mozgás, kifordított keszkenő. Szegényes fillérek és kegyes irónia. De aztán jóságért jóságot alapon, minden csodaízű lesz. Az asszony élete egy csapásra megváltozik. A karton lap két dimenziója hirtelen otthonná terebélyesedik. Ládikák felfestett malaccal, négyméteres fesztávolságban pörgő szoknya, csiribiri fülbevaló, és a gyermekáldás. Mintha a régi mesék beköltöznének a jelenbe, hogy létrehozzák Tótferit, aki majd megmenti a mi kis világunkat, és elpusztítja Bengát, az "Ancikrisztust". Előbukkan "az itt a kezem nem disznóláb" férj, és a víz pálinkaízű lesz a vödörben. Minden kifordul jelenéből, és a kívánságok mezejére lép.

Az előadás jelképek sodrát építi fel. Ezek olykor képesek előhozni egy újabb dimenziót, de az esetek többségében az érthetetlenségig kavarodnak. A hinta-kocsikapu addig alakul és vesz fel újabb értelmet, amíg már nem tudom másnak látni, mint ami. A másik kérdés, hogy egy eleve elvonatkoztatott, nem annyira ismert történetű darabot lehet-e ennyire "szimbólumokra" építeni. Meglehet-e ennyire csavarni? Lehet, hogy csak a tempó bicsaklik ki olykor a maga élvezhető mértékéből, és ezáltal veszt figyelmet a néző. Amikor a tánc és a zene precízen vegyül, akkor az előadás hihetetlen erővel szippantja be az embert. A társulat ilyenkor olyan folklórízű felhőt kavar, amivel jóérzés együtt lebegni.

Amerikai szlogenekkel (Szempétör és Anyámteremtöm amerikás emberek "pencelvéniából"), naiv fanyarral és leheletnyi tény-iróniával épül fel a dráma. Magában rejti a mesék kanyargós finomságát, és az igazság üvegszínét is. Bibliai fonalat fon össze Kárpáti Péter a magyar népmesék csikószőrös sprőd szálával. Nagyratörő hőst rajzol, aki aztán az idő végtelenében ragad. Tótferi születése előtt körbekarikázza a világot. Jár itt is, ott is. Képzeleg, utazik és nagyon elfoglalt. Olyannyira, hogy lekési a saját születését. Juliska látja meg a napvilágot helyette.

Kárpáti Péter

Az előadás a darabból kirajzolódó humorképet kiszínezi. Valamikor jól, valamikor rosszabbul teszi, de alapjaiban él a lehetőségekkel. A teret jól használják ki. Juliska és Tótferi beszélgetései a tér első felében, két széken két fehér ruhás megszületendő kérdés-válasz etűdjeként zajlik le. Az elhelyezése miatt elég jól különül el a többi résztől. Szögénasszon vicces "énekbevágása" a jobb oldalra kerül, és elég jól sejteti a meg nem születettség eljövetelét. Előkerül még egy gégecső süvítően búgó hangja, tollak és egy üveg pezsgő is.

Juliska "kipottyan", és azt hinnénk, hogy a mi kis világunk megváltó nélkül marad. De egy kicsi papírból ő is fecskét kezd hajtogatni. Céltudatosan és vakmerően. Ártatlanul és meggyőződve. Egy fecskét, amelyik ki tudja, meddig tud majd szállni.

SZABÓ IMOLA JÚLIA