Sopron, Civitas Pinceszínház

Asoproni fõtéren álldogálva az embernek eszébe jut, hogy valahogy el kellene tölteni ezt az estét is. Bejártuk már az egész várost, láttunk minden múzeumot, megnéztünk minden kilátót, végigkóstoltuk a cukrászdákat (a Harrer nyert). A Soproni Estet böngészve lelünk a Civitas Pinceszínházra, kabarét ajánl: "Kabaréösszeállítás, melyben többek között Rejtõ Jenõ, Karinthy Frigyes, Tabi László és Vadnay László jeleneteket »állítunk hadrendbe« megrohamozva a nevetõizmokat."

Még az is oda van írva, hogy "kocsmaszínház". Érdeklődésünk fölkeltve, egyedül a cím gyanús: Nosztal-fika. Kicsit ciki. De majd meglátjuk. Felkerekedünk jegyet foglalni, két perc gyalog a táv (Templom utca), odasétálunk. A "színház" egy pincében van, ami tulajdonképpen egy kocsma, asztalt kell foglalni, közben lehet fogyasztani. A tér a kommunista korszak relikviáiból van berendezve, vörös csillagtól a Háború és béke filmplakátig, a Hazafias Népfront ládájától Lenin-kötetig minden. Afféle múzeum az egész. Színpad nélküli, közvetlen, alternatív színházat várhatunk. Érdekesnek ígérkezik az este.

Az előadás nyolckor kezdődik, háromnegyed nyolcra kell érkezni, hogy a helyünket elfoglalhassuk. Ropi van az asztalon, hagymás zsíros kenyér és Soproni sör kapható. Úgy gondoljuk, felkészültünk az elkövetkezőkre. Rejtő, Karinthy, Vadnay és Tabi neve garancia a remek szórakozásra.

Az előadás kezdetén megjelenik egy konferansziénak látszó illető - aminek csupán az mond ellent, hogy éktelenül raccsol -, és elmondja, hogy politikamentes kabaré következik, a huszadik század közepéről származó művekkel. Ez még nem lenne baj, de folytatja, és nem Rejtő, Karinthy, Vadnay és Tabi következik, hanem az ő szellemesnek szánt szövegét kell hallgatnunk tovább. Kövesi György - ő a konferanszié, modern Kellér Dezsőnek képzelve magát (bár nem kívánom Kellér emlékét sérteni, tehát elnézést), egyébként a Civitas tótumfaktuma, főalakja, rendezője, menedzsmentje - láthatóan arra törekszik, hogy kapcsolatot teremtsen a közönséggel, hogy bevonja a nézőket a műsorba. Ez nem tűnik nehéz feladatnak a közvetlen környezetből kiindulva - az ehhez szükséges intellektuális készségek és képességek hiányában azonban szegénynek mindössze arra futja, hogy szánalmas megjegyzéseket tegyen egyes nézők egyezményesen hátrányosnak és ekként humorforrásnak tartott tulajdonságaira. Ezt is a humor legcsekélyebb morzsája nélkül teszi, így a kopaszt lekopaszozza - bruhaha -, a kövért lekövérezi - hihihi -, és láthatóan nagyon élvezi, hogy folytatólagosan oszthatja az észt. Ez különösebben nagy sikert nem arat, úgyhogy ósdi viccekkel próbálkozik, amelyekkel szintén csak korlátozott tetszést vív ki. Ezzel mit sem törődve bejelenti végre az első jelenetet, fellélegzünk kissé.

Sajnos azonban azt kell konstatálnunk, hogy korán tettük. Több oka van ennek. Elsősorban azért csalódunk, mert a Szeszélyes évszakok által agyoncsépelt jeleneteket sikerült kiválasztani. Nem hiszem, hogy van még ember az országban, aki hetvennél kevesebb alkalommal látta ismételni például a hazugságra leeső tányérok történetét. Ha tudjuk, hogy erről lesz itt szó, megnézzük hetvenegyedszer is az Önök kértékben, ugyanis a tévéváltozat művészi megvalósítása legalább valamilyen szinten értékelhető. Itt ez a faktor nem áll rendelkezésre, a fellépők egy műkedvelő amatőr színtársulat színvonalán adják elő a tréfákat, ráadásul a konferanszié jellegű illető rejtélyes okból úgy véli, akkora talentum, hogy minden jelenetben főszerepet kell játszania, ezért folyamatosan a színpadon tartózkodik. Jelenlétének tartama a többiekét elhalványítja, őket ugyanis meg sem sikerült jegyezni, az egy Wetzer Antal kivételével, aki többé-kevésbé értve a komédia műfajának finomságait, játssza a különböző szerepeket. Rajta érezhető egyedül, hogy tisztában van azzal, mit kell tennie, illetve ő mutatkozott egyedül képesnek arra, hogy valóban élő kapcsolatot tartson a közönséggel - és ehhez nem kellett kilépnie a szerep(ei)ből. Partnereinek igyekezete tiszteletre méltó, az eredmény azonban elhanyagolható. A közönség "bevonása" pedig az általában szellemtelen megjegyzéseken kívül annyit jelent, hogy az egyik női szereplő a közönség soraiból szerez magának ölelhető férfit.

Az estet a folyamatos, viccesnek szánt sértésekkel, internetről vett sztorikkal, klasszikusoktól plagizált poénokkal folytatjuk, a konferanszié végül az előzetes bejelentés ellenére belerángatja a politikát, a szexet, a zsidókat, a cigányokat is, néhány dolgot papírról olvas, és másfél kínos óra után megszabadulunk - végre rendelhetünk sört, hogy leöblítsük az emléket.

Mert valami eredetit vártunk. Mert azt gondoltuk, hogy Rejtő, Karinthy, Vadnay és Tabi neve alatt nem tehetségtelen és ostoba stand-up comedy-kísérletet fogunk látni. Csalódnunk kellett. Klasszikusokat csak pontosan és szépen. Ezt az előadást viszont nem érdemes.

UGRAI ISTVÁN

 

NKA csak logo egyszines

1