Idén nemcsak a Sziget, de a Színház- és Táncsátor is megint nézõcsúcsot döntögetett. Nem meglepõ, hiszen itt volt többek között a Marseille-i balett, a Szegedi Kortárs Balett, Frenák Pál és Bozsik Yvette társulata, a TÁP Színház, Pintér Béla egy darabja, Yukiko Nakamura, Mísia és Ivo Dimcsev, hogy csak néhány nevet említsünk a sok közül - igen színes volt tehát a paletta.

Nagy Zoltán évek óta részt vesz a Színház- és Táncsátor programjának szervezésében; "civilben", a "Szigeten kívül" táncos, koreográfus, menedzser, és idéntől színházalapító is.

Idén tizennégy éves a Sziget, a színház mióta van jelen a fesztiválon?

Tudtommal a kezdetektől, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Igaz, az azért nem volt jellemző, hogy ilyen erős tánc- és színházi programmal jelentkezzen a Szigeten a két műfaj. Ez inkább csak az elmúlt öt-hat évre jellemző, amióta három színpadunk van. Kezdetben egy helyszín volt csak, a domb túloldalán, ahol mostanság az utcaszínházak játszanak, és felváltva voltak tánc- és színházi programok. A hőskorszak egyébként nagyon puritán volt, nagyon kevés technikai háttérrel. Emlékszem, egyszer például ki kellett menni az egykori TÜZÉP-telepre lécekért, hogy legyen mire felszerelni a lámpákat, annyira nem volt még megfelelő felszerelés az előadások kiszolgálásához. Ezenkívül két kézben volt még akkoriban a szervezés, az egyikhez a színház tartozott, a másikhoz a tánc. Így nem egy szervezőgárda válogatta össze a programot sem, amiből aztán különféle szervezési problémák adódtak időnként, nehéz volt például összeegyeztetni a műsor menetét, technikai hátterét, magát a lebonyolítást. Az sem volt egyértelmű, ki miért felelős, ki milyen műsorokat válogat be. És magát a tematikát is nehéz volt egybetartani úgy, hogy különböző oldalról jöttek az impulzusok. A nézőszám is kevesebb volt természetesen, hisz picit el volt dugva a Sziget sarkába a Színház- és Táncsátor, és nem volt olyan erős programja sem, nem voltak olyan híres-neves nemzetközi fellépők, mint ma.

Akkoriban inkább hazai alternatív színházak léptek fel túlnyomórészt. Befutott ugyan egy-két külföldi is, ám ez nem volt számottevő. Propagandánk is alig volt, nem volt például külön kis Színház- és Táncsátor programfüzet. Ez egy volt a kisebb sátrak közül, és csak lassan-lassan nőtte ki magát azzá, ami most.

A tematikát illetően mi változott?

Akkoriban nem annyira a tánc dominált, nagyjából egyensúlyban volt a prózával. Bár ha megnézed az idei programot, most sem lehet azt mondani, hogy a tánc volt túlsúlyban: kint volt a Baltazár Színház, két színház Szingapúrból, a TÁP Színház és a Korčula, Pintér Béla előadása is. Sőt, Ivo Dimcsev is inkább színházat csinál szerintem, amiben persze jelentős a szerepe a mozgásnak és magának a fizikai jelenlétnek is, de ő mégiscsak inkább egy színházi showman. Tehát igazából most is ott voltak és vannak a színházak, csak a közönség hamar meghozza az ítéletet, hogy a Színház- és Táncsátor megint csak a táncról szól.

A Színház- és Táncsátor fejlődését az igény diktálta, vagy az anyagi háttere erősödött meg annyira, hogy növekedhetett?

Is-is. Egyrészt tényleg egyre nagyobb volt az igény, másrészt mivel azt akartuk, hogy minél színvonalasabb előadások jöjjenek el, technikailag is fel kellett készíteni a színpadot és a sátrat. És mivel mindemellett még arra is törekedtünk, hogy megmaradjon az előadásszám, a napi négy, ebből egyenesen következett, hogy több színpadra van szükségünk. Hiszen itt nem úgy működnek a dolgok, mint egy jazzsátorban, ahol az előadók bejönnek, zenélnek egy órát, és aztán jöhet a következő. Itt beállások, próbák vannak, a világításnak, technikának jó helyen kell lennie, tehát követni kell egyfajta dramaturgiát.

A feltételek és az igények szerintem majdnem mindig együtt mozdulnak el, tehát nem lehet azt mondani, hogy vannak a kellően felszerelt színpadok, és akkor majd automatikusan jönnek jó előadások, vagy vannak a jó előadások, és akkor majd megjön az igény is, megtelik a nézőtér.

Nem volt olyan félelmetek, hogy egy főképp zenei fesztiválon elsikkad majd ez a művészeti ág?

Lehet, hogy a vezetőknek voltak ilyen félelmeik, ám mihelyt a döntés megszületett, és kimondták, hogy csináljuk, mi úgy gondolkodtunk, hogy ha valami színvonalas, valamiben munka van, akkor annak híre megy, és előbb-utóbb bejön a közönség is.

A minőség rögtön meghozta a sikert?

Igen, bár már a hőskorszakban is voltak olyan előadások, amiken dugig volt a nézőtér, és persze most is vannak olyanok, ahol fél ház lesz a telt házból, mire véget érnek. Ám nem ért minket váratlanul a siker, mert most már hatodik éve csináljuk, és tudjuk, hogy nagyon is van rá igény. Mint művész is tudom, érzékelem, hogy van rá igény. Igény és szükség. Mindig is be fognak jönni erre emberek, mert ez egy ilyen műfaj - a színház és a tánc érdekli az embereket. És szerintem a külföldiek is, akik egyre jelentősebb számban vesznek részt a fesztiválon, igénylik, hogy ne csak együtteseket, zenekarokat lássanak, és talán arra is kíváncsiak, milyen magyar előadások születnek. Találkoztam olyan külföldivel például, aki elmondta, jó, hogy látta, Magyarországon is épp olyan színvonalas előadások születnek ebben a műfajban, mint Párizsban vagy Londonban.

A műfaj bevállalása egyébként elsősorban Kardos Józsinak köszönhető. Ő volt az, aki ezt kiharcolta, amint odakerült, a kezébe vette a dolgokat, és a szívén viselte, hogy több színház legyen kint. Vagyis hogy a Sziget ne csak arról szóljon, hogy zenekarok vannak, meg buli, hanem arról is, hogy ha valaki másfajta szórakozást igényel (direkt nem használom azt a szót, hogy igényesebb, színvonalasabb, hanem másfajta), akkor meglegyen arra is a lehetősége. Vagy aki esetleg már belefáradt a koncertek végigugrálásába, legyen lehetősége megnézni egy színházi vagy táncelőadást.

Ezek szerint egy emberen múlott az egész?

Clive Chandler és óriásbábjai (GB) - fotó - Varjú Emese

Nem tudom, hogy egy emberen múlotte, bár azért általában sok minden egy emberen múlik. Mindig minden mögött van egy ember, és aztán lesz két ember, lesz három, öt-hat, és ez így épül föl. Két ember nem néz egyszerre az égre még Kínában sem, pedig ott azért elég sokan vannak. Tehát azt gondolom, mindig kell valaki, aki elindítja az ügyet, és ha megtalálja hozzá a megfelelő embereket, akkor azután az már megy a maga útján, és előre tud mozdulni. Itt ennek Józsi volt az elindítója, igaz, olyan pozícióban is volt, hogy azt mondhassa, igenis ezt indítsuk el, mert látom a létjogosultságát.

Ő egyébként korábban Frenák Pál együttesének volt a menedzsere. Most a Sziget alkalmazásában áll: ő a programfelelős, nemcsak a Színház- és Táncsátoré, hanem a Magic Mirroré és egyéb olyan kisebb színpadoké, ahol nem csak zúzás van.

Hogyan áll össze a színházi program, ki válogatja?

Kardos Józsi, és részben mi, Rácz Anikóval.

Áprilisra általában már összeáll a műsor körülbelül hetven százaléka, és a maradék harminc százalékára tudunk pályázatot kiírni, a beérkező anyagokból pedig válogatni. A többség tehát meghívás, ami a Józsi reszortja, az ő joga eldönteni, ha látott külföldön egy előadást, meghívja-e vagy sem. Persze, ha valamiben bizonytalanabb, akkor megkérdez, ám ez még nem jelenti azt, hogy nem fogja meghívni esetleg a véleményünk ellenére is. Azért időnként persze meg lehet győzni, de szerintem ebben is jobb lenne egy pici elmozdulás, ha esetleg több ember, több szem válogatna.

Ivo Dimcsev Bulgáriából például azért volt itt, mert úgy éreztük, hogy ilyenfajta szólóelőadás még nincs a programban. Tehát nem azért, mert Bulgáriából még nem jött senki, és kellett onnan is egy előadás, hanem mert nem volt olyan színünk, amit ő képvisel.

Ezek szerint a sokszínűség a cél?

Persze, hiszen minél sokszínűbb a program, annál jobb, nemcsak a héten belül, hanem az egyes napok struktúrájában is, mert így ha valami nem tetszik, akkor még mindig visszajöhetsz a következőre, hátha az tetszeni fog.

Szervezőként hogyan kerültetek bele ebbe az egészbe?

Mint mondtam, a kezdeti években külön volt a tánc- és a színházi programoknak felelőse, egy idő után azonban Kardos Józsi úgy látta, hogy a táncos programok szervezése jobban működik, jobban elő vannak készítve, mint a színháziak, nem maguk az előadások, hanem a lebonyolítás, a logisztika. És a megrendelőknek is jobban tetszett az a fajta öszszeszedettség, ami a táncprogramok hátterét jellemezte, ezért egyszer csak azt mondták, hogy mi lenne, ha átvennénk a színház szervezését is. Mi akkor Anikóval még mint KTE, Kortárs Táncszínházi Egyesület voltunk benne a szervezésben. Vagyis az egyesületet kérték fel a teljes program lebonyolítására, és azon belül minket találtak meg mint egyesületi tagokat. Nekünk pedig volt már egy kis tapasztalatunk, és kedvünk is hozzá. Most az Artusszal szerződik a Sziget évről évre, ő a felelőse ennek az úgymond intézményszerű rendszernek. Merthogy a KTE az Artus Stúdió vezetőjét, Goda Gábort kérte fel arra, hogy legyen a feje ennek a dolognak, amikor pedig a KTE kilépett, az Artus maradt, igaz, most már Goda Gábor nélkül.

Szabó Rékát is láttam "konferansziéként"...

Szabó Réka a sátorban szervező. Anikóval előkészítjük az anyagot, és Réka már ezt kapja a kezébe három nappal a fesztivál indítása előtt. Megjönnek az együttesek, és a technikai egyeztetéstől kezdve mindent Réka vezényel le, tehát ő azért a felelős, hogy minden a helyén legyen, hangtechnikustól és fénytechnikustól kezdve az építőkig, vagy ha valami extra kívánság van, hogy a cateringgel mi legyen, hogy ki mikor fog ebédelni menni, ki kit fog elszállítani - szóval tényleg nagyon sokrétű a munkája.

A KTE-nek és az Artusnak köszönhető, hogy a táncrész lett az erősebb a programban?

Erre azt tudom mondani, hogy nem. Épp mi voltunk azok, akik amikor éreztük, hogy túl sok a táncelőadás, azt mondtuk, hogy inkább színházat kell hívni melléjük. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak szórakoztasson az egész, hanem szóljon is valamiről, és legyen valami tematikája. Ebből adódnak is kisebb harcok, ám azért ezeket meg lehet oldani.

Én egyébként örülnék, ha jövőre kicsit progresszívabb előadások lennének...

Milyen értelemben?

Olyan értelemben, hogy ha olyan neves előadókat hívunk is meg, mint például Frenák Pál vagy Bozsik Yvette, akik mindig megtöltik a nézőteret, tőlük is inkább a kísérletezőbb előadást várnám el, vagy legalábbis szorgalmaznám, ha lenne rá lehetőségem. Mert igenis a Sziget legyen egy olyan hely, ahol az alkotók ki tudnak próbálni újfajta dolgokat, ahol újfajta nyelvezeten dolgozhatnak. Szerintem a Sziget nagyon jó lehetőséget adhatna arra, hogy megmerítkezz valami újban.

Hogy legyenek kifejezetten Szigetprodukciók?

Tavaly volt például Horváth Csabának egy előadása a Sziget koprodukciójában, tehát a Sziget anyagilag is támogatta, vagy például Kovalik Balázs operájába is beszállt mint pénzügyi támogató. Tehát voltak és lesznek is olyan kísérletek, hogy egyes előadásoknál a Sziget megjelenjen mint szponzor vagy támogató. Mindemellett úgy gondolom, hogy többet be lehetne vállalni, progresszívabb előadásokat hozni.

A Szigetnek az a lehetősége, hogy úgy mondjam küldetése is megvan, hogy itt egy kötetlenebb, nyitottabb közegben fiatalokat nyerjen meg a színháznak. Nem biztos, hogy ez a fajta eltolódás ezt segítené.

Igen, ez egy másik szempont, ám én hiszek a koreográfusokban és rendezőkben, tehát ha valaki jó dolgokat csinál, akkor abban meg lehet bízni, hogy a következő darabja is jó lesz. Ha valaki munkát tesz a produkcióba mint koreográfus, mint rendező, mint résztvevő, akkor az, hogy egy kicsit talán más, mint amilyen szokott lenni, szerintem csak hasznára válik, és a Szigetnek is jó. A külföldi előadásoknál persze nem feltétlenül ez a cél, mert hisz Szingapúrba nem jut el az ember, ezért amit ők hoznak, az mindenképpen teljesen újszerű; amit azonban Frenák Pál vagy Bozsik Yvette kihoz, azt meg tudod nézni év közben is. Szóval nem is arra gondolok, hogy feltétlenül a Szigetre készüljenek darabok, de hogy igenis válogassunk be "rizikósabb" dolgokat, indítsunk el a Szigeten embereket. Épp ezért szorgalmaztam, hogy legyen idén kifejezetten fiatal koreográfusok estje, ami hál’ isten jól is sikerült.

De hisz már jó pár éve van fiatal koreográfusok estje a Szigeten.

Persze, ám nem feltétlenül fiatalokkal és ismeretlenekkel. Továbbá minden évben meg kell küzdenünk egy picit azért, hogy ezt életben tartsuk, vagy hogy a füves produkciókban olyan előadók jelenjenek meg, mint például idén Hargitay Ákos, aki állandóan kísérletezik, és szerintem ott kell legyen egy ilyen programsorozatban. És ha segíteni tudjuk a munkáját azáltal, hogy itt híre megy, akkor annak csak örülhetünk.

Vannak olyan visszajelzések, hogy akikkel itt a Szigeten találkoztak a nézők, azokat keresik a későbbiekben is, utánuk mennek más helyszínekre is?

Ezt nem tudom, viszont rengeteg néző keres meg bennünket az előadások után, vagy megkérdezi az infopultunkat, hogy hol lehet XY-t legközelebb látni. Ezenkívül az infopulton ilyenkor kint van az összes magyar kortárs színház szórólapja is, vagyis kint lehet bárkié.

Én is inkább így fogalmaznék: lehet, mert meglepő módon nemigen látok kint szóróanyagokat, annak ellenére, hogy ez egy remek lehetőség lehetne.

Igen, ez tény, tehát ez egy felhívás is jelen pillanatban, és tényleg komolyan veszszük, hogy bárki kihozhatja a szóróanyagát. Hiszen van egy olyanfajta missziónk is - amit szeretnénk is felvállalni -, hogy hírét visszük mindenkinek. Ezzel a MU Színház él, a Trafó él, az Őszi Fesztivál él...

Vagyis azok, akiknek amúgy is jó a píárjuk...

Igen, természetesen, de például ott volt az L1 vagy Pataky Klári szóróanyaga is.

A zajra szoktak panaszkodni a fellépők?

Változó. Vannak olyan előadók, akik nem panaszkodnak, és vannak, akiknek (ilyen volt például Nakamura) simogatni kell a lelkét előadás előtt amiatt, hogy nem lehet "lekapcsolni" a nagyszínpadot.

A hangzavar is közrejátszik abban, hogy egyre kevésbé vannak jelen a prózai előadások?

Nem, a zaj a lebonyolítást nem zavarná, hiszen tizennyolc mikroportunk van. De tény, hogy régen több próza volt, csakhogy olykor maguk a rendezők mondják azt, hogy nem hozzák ki a produkciójukat a Szigetre. Nem azért, mert nem értenek egyet a Szigettel, hanem mert a feltételek nincsenek meg, nem a technikaiak, hanem akkora a jövés-menés, a zaj, hogy úgy gondolják, az ő előadásukat mindez szétzilálná. Ezzel pedig mi nem tudunk mit kezdeni. Ilyenkor mondom azt, hogy akkor kell csinálni egy olyat, amit ide gondolsz, csakhogy egy alkalomra csinálni valamit Magyarországon még luxus. Hiszen mi nem tudjuk megfinanszírozni, a financiális viszonyok meg nem olyanok egyelőre Magyarországon, hogy egy ilyen produkciót támogatni tudnának. Én mindenesetre remélem, hogy jövőre talán több prózát sikerül majd meghívni. Idevontatni viszont mégsem lehet őket - ha valaki nem akar jönni, akkor nem jön.

Másrészt persze vannak, nem is kevesen, akik meg önmaguktól jelentkeznek. Próbáljuk is segíteni a kisebb együtteseket, próbálkozásokat, kísérleteket, de persze van, hogy azt kell mondjuk, ez nem ide való, ám akkor is próbáljuk őket elvinni máshová, más rendezvényekre.

Készítettetek felmérést, vagy van valamiféle tapasztalatotok arról, milyen arányban vannak azok, akik tudatosan mennek a Sátorhoz, kinézve egy-egy programot, előadót, és milyen arányban, akik csupán a színház élményéért, a változatosságért, esetleg pihenésképp, netán csak véletlenül tévednek be?

Statisztikánk ugyan nincs erről, de nyilván vannak, akik konkrét programokra jönnek, ők azok, akik tudják, hogy mikor mi lesz; és vannak, akik valóban csak azt mondják, hogy idejövök, pihenek, és biztos látok olyasmit, ami remélhetőleg ad nekem valamit. Tehát is-is. Hogy milyen arányban, arra nem tudok válaszolni. A magyar közönségre azonban most már igenis jellemző, hogy tudatosan jön a Színház- és Táncsátorhoz, és ha azt látja a programfüzetben, hogy a Marseille-i Balett jön, amit nem láthat máshol, csak nálunk, akkor ő is jön.

Hallottatok már olyanról, hogy valaki netán csak egy-egy színházi esemény miatt vette meg a jegyet?

Corpus: Bárányok (kanadai utcaművészek) - fotó - Varjú Emese

Igen, szerintem van ilyen, másrészt ha megveszed a hatezer forintos napijegyet, akkor jól érezheted magad még utána hajnali kettőig, vagy még előtte megnézheted valamelyik színpadon, például a világzenei színpadon a nyolckor fellépő együttest. Tehát ez egy kaleidoszkóp, ami állandóan forog, és állandóan változik, és bárhol nézzünk is bele, szerintem színvonalas előadásokat látsz. Vagyis a zenei Nagyszínpad programjai mellett a sok kisebb sátor és színpad egymást támogatja azáltal, hogy színvonalas és strukturált előadásokat hoz, és hogy próbál nagyon széles közönséget kiszolgálni. Egyébként a többség valószínűleg csak belebotlik a színházba, és a hívó dolog valóban a buli és a koncert. Ám erre csak azt tudom mondani, hogy ha elmész ebédelni, van előétel, leves, főétel és desszert, és ezekből áll össze a menü. Persze van, aki csak azért megy, hogy egyen egy gulyást, vagy hogy igyon egy jó bort. Így ide is van, aki pihenni és szórakozni jön, és van, aki vadulni, kiadni magából mindent, ám egy héten keresztül mégsem lehet csak kiadni magadból a gőzt, valamikor építkezni is kell. És akkor eljössz vagy elkeveredsz a Színház- és Táncsátorhoz, és ott építkezhetsz, töltekezhetsz. Másrészt én nem hiszem, hogy a szigetlátogatók csak erre, vagy csak arra kíváncsiak. Aki hetijegyet vesz, az szerintem azért jön, hogy jól érezze magát, és ha elvetődik a Színházés Táncsátorhoz, akkor ott is jól tudja érezni magát. Sok emberrel találkoztam, akik nemcsak hogy nagyon dicsérték a színházi programot, de azt is mondták, hogy meghatározó élményük volt a Szigeten. A Szigeten különben is megvan az a lehetőséged, hogy ha valami nem tetszik, akkor továbbállsz. Lehet, hogy így könynyebben bemész egy úgynevezett alternatív előadásra, mert nem kell amiatt aggódnod, hogy úristen, mi lesz, ha unatkozni fogsz, és mégis végig kell ülnöd azt az egy vagy két órát, hanem belenézel, és ha elkap, ha magával ragad, akkor ott maradsz.

Tényleg nyitottabb is itt a közönség, vagy ahogy mondtad, csak szabadabb, lazább?

Egyfelől szabadabb (az összetétele is kicsit más), másfelől meg tényleg nyitottabb, hiszen aki kijön a Szigetre, az szét akar nézni, impulzusokat, élményeket akar, tehát azt várja, hogy kifordítsák a bőréből. Talán. És ha már eleve így jössz ki, és esetleg elkeveredsz a Színház- és Táncsátorhoz, akkor ez tényleg meg is történhet veled, mert már megvan az a kezdeti lökés, ami ehhez kell. Pont ez a jó benne, hogy akik csak bulizni jönnek, azok is egyszer csak ott találhatják magukat egy egészen más közegben. És akkor esetleg azt mondja, na nézd, hát itt is jól bulizom, csak nem egészen úgy, ahogy azt Franciaországból jövet a repülőn gondoltam: hogy iszom a rengeteg sört és ereszd el a hajam, hanem megnézek egy jó előadást, és utána iszom a rengeteg sört. Ez egy érdekes szituáció, és pont ezért kell, hogy amit ott találnak, az minőség legyen, színvonalas legyen.

Tudjátok-e, milyen a közönség összetétele a náció tekintetében?

Hasonló, mint a szigetlátogatóké, főleg a kicsi színpad közönsége, mert ott jönnek-mennek, és közben egyszer csak ott vannak. Idén talán hatvan-negyven volt az arány a magyarok javára. Azt tudom, hogy nagyon sok volt idén a francia. Egyébként három-négy évvel ezelőtt meg rengeteg angol volt, és aztán két éve meg rengeteg német, valahogy mindig van valami kis változás. Ám ha például van egy énekesünk vagy fellépőnk Portugáliából, hirtelen rengeteg portugálunk lesz egyszer csak, lengetik a zászlókat, és folyamatosan kommunikálnak az előadókkal is. Tehát ilyen szempontból is kell egy kicsit a színház programját strukturálni, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a külföldi látogatók számára ne csak azt mutassuk meg, ami magyar vagy közép-európai, hanem igenis hozzunk az ő országaikból is olyan előadásokat, amivel szívesen találkoznak, ami ismerős nekik, amitől otthonosabban érzik itt magukat.

Említetted, hogy minden évben összeültök a fesztivál végeztével megbeszélni a tapasztalatokat. Idén mire jutottatok, milyen következtetéseket vontatok le az elmúlt évhez képest?

Azt, hogy van még hova fejlődni. Ezzel együtt mégis elégedettek vagyunk az idei évvel. Ami azt jelenti, hogy nem voltak különösebb gondok. A külföldi előadásoknál viszont majd ügyelnünk kell arra, hogy időben megtudjuk, mennyire szövegcentrikus az adott előadás, és ezt majd kellően kommunikálnunk is kell a közönséggel, például fel kell tüntetnünk a programfüzetben, hogy ne legyen belőle gond.

Feliratozásra nincs lehetőségetek?

Jelenleg sajnos a Szigetnek nincsen feliratozó gépe, pedig áldás volna. Így csak akkor van, ha maga a produkció hozza. (Iszonyatos munkát jelentene különben, hiszen majdnem az utolsó pillanatokban alakul csak ki a program.) De hát tudni kell, hogy ez nem egy olyan kőszínházi környezet, ahol minden megvan, amit igényelne a produkció. Egyrészt nagyon kevés a beállási idő, annyira feszített a program, igazából csak éjjel egy óra után, amikor vége az utolsó előadásnak, reggel négyig van időnk arra, hogy bevilágítsuk a másnapi előadást, hiszen az este kilences előadások előtt még nincs sötét. A kortárs színházakban és táncelőadásokban fontos helye van a szcenikának, vagyis hogy ki mit és hogyan világít stb., ehhez pedig idő kell. Úgyhogy ha az utolsó előadás hajnali egy után fejeződik be, akkor - minthogy a sátrakat nem lehet lesötétíteni - igazából három órád van csak arra, hogy a másnapi előadásra beállj, tehát nagyon feszített tempóban kell dolgozni még így is, hogy három színpadunk van. Azaz ha vége van egy előadásnak, rögtön bontjuk, és építjük a másikat. Így azok az emberek, akik a technikai hátterét adják az előadásoknak, hajnali hatighétig dolgoznak, és csak héttől délután kettőig tudnak pihenni. Sokszor emiatt néha kicsit változik is az előadások szcenikája, adaptálni, formálni kell azokra a körülményekre, amik itt vannak. Úgy gondolom, hogy mindezt majd jobban kell kommunikálnunk a jövőben feléjük. Tudom, ezt nehezen lehet elfogadni, és persze mindig megy az alkudozás is, hogy annyi idő alatt nem lehet, de hát ez ellen nem tudunk mit tenni - csak ennyi van, három óra vagy még kevesebb (a szokásos egy nap helyett). Például mert csak hatvan darab lámpánk van, amire egy este három előadás jut.

Mekkora stábbal dolgoztok?

A Nagyszínpadon van mindig háromnégy világosító, két-három hangosító, ugyanez van a kisszínpadon, a Sátorban, és van kiegészítőül egy információs pultunk is. És persze vannak a színpadépítők. Tehát összesen olyan tizenöt-húsz ember. A szervezés háromemberes csapatmunka, amikor viszont már kint vagyunk a Szigeten, akkor tizenöt-húsz fős együttműködés zajlik.

Ez egy állandó csapatot jelent?

Most már évek óta ugyanazokat az embereket - hál’ istennek, mert így nagyon összeszokott a csapat, és mindenki tudja már, hogy kire mit lehet bízni, kinek mikor lehet szólni. Hiszen amikor ennyire feszített a program, elég csupán egyetlen rossz szó ahhoz, hogy feszültté váljon a helyzet, és mihelyt feszültség van, sokkal nehezebb megoldani azokat a problémákat, amik időnként óhatatlanul előjönnek.

A stábot a hazai színházakból válogattátok össze?

Igen, ezelőtt néhány évvel, és meg voltunk egymással elégedve. Összecsiszolódtunk, és most már tudjuk, hogy kitől mikor mit lehet kérni, ami nagyon fontos. Reggel hatkor például ne zörgesd fel az építőt, ha problémád van, mert hajnali négykor feküdt le. Meg kellett tanulnunk a játékszabályokat nekünk is, nekik is. A Sziget egy különleges helyszín ebből a szempontból is.

Van valami terv, biztosíték arra, mi történik, ha nem érkezik meg egy előadás, vagy elmarad valami miatt?

Ilyen még nem történt, de szerintem akkor egyszerűen csak elmarad az előadás. Persze, ha be tudunk hozni magyar produkciót a helyébe, akkor nagyon szívesen, hiszen mindig több a jelentkező, mint akit be tudunk válogatni. Tehát vannak tartalékok, ám a külföldi együttesek azért ezt megoldják, tehát ha valaki kiesik, pótolják, hiszen az aláírt szerződés kötelez. Másrészt már rangja van a Szigetnek, a Szigeten való fellépésnek, így az előadóknak is az az érdekük, hogy létrejöjjön az előadás.

fotó - Varjú Emese

Beszéltük, hogy nagyon speciális a Szigeten a közönség, a körülmények, az elmúlt évek alatt volt valami ebből adódó különleges esemény?

Tavaly, amikor a francia Yann Tiersen előadása volt, egy koncertszerű zenei előadás, kicsit felkészületlenek voltunk, mert annyi ember érkezett, hogy egyszer csak lebontották a külső nézőteret a játszótértől elválasztó kerítést, amiből persze adódott némi bonyodalom és feszültség. De végül is megoldottuk a helyzetet, és rendben lement a koncert. Nekünk kellett ott abban a pillanatban észnél lenni, hogy ne legyen belőle se baleset, se olyasmi, ami miatt félbeszakad az előadás. Volt egy váratlan szituáció, amit ott helyben kezelni kellett.

A spontán nézői aktivitásra mennyire vagytok nyitottak?

Nyitottak vagyunk. Igazából persze nem szabadna felmenni például a színpadra, de ha látjuk, hogy a színész, a fellépő el tudja viselni, tudja kezelni ezt a helyzetet, akkor hagyjuk, hogy szabadabban reagáljanak a nézők. Erős felügyelet van persze, hiszen hatalmas a backstage, és nem engedhetjük meg, hogy ne legyenek védve a technikai, emberi és egyéb értékek, ám azért arra is oda szoktunk figyelni, hogy kik azok az emberek, akik ezeket védik. Hiszen olyan közönségünk van, aki szeret kommunikálni, és a fellépők is egyfajta kommunikációt várnak a közönségtől. Egyébiránt felkészülünk a legkülönfélébb szituációkra, hogy minél kevesebb meglepetés érjen minket.

Az időjárásnak is jobban ki vagytok szolgáltatva a kinti színpadoknál. Mi történik, ha elmossa az eső az előadást, hiszen itt nem lehet esőnapot tartani?

Erre azt tudom mondani, hogy volt már úgy előadás szabadtéren, hogy szemerkélt vagy esett az eső, és végig maradtak a nézők. A füvön el szokott maradni előadás, mert ott eléggé csúszik a színpad, de a nagyszínpadon nem. Sőt, volt már, hogy egy utcaszínházat, az Arcipelago Circo Teatrót befogadtunk a kinti nagyszínpadra épp az eső miatt, mert ott legalább maga a játszótér védett, hisz van egy kupolája. Tehát igazából mindig a nézők kurázsiján múlik, hogy kitartanak- e az előadás mellett a mostoha körülmények ellenére, vagy sem. Persze, ha vihar lenne, elmaradna, de hál’ isten eddig ilyen nem volt. Kisebb csúszások előfordultak ugyan, de minden előadást megtartottunk.

Minden évben zenei koncertek is helyet kapnak a színházi nagyszínpadon. Mi ennek az oka? Kiszorulnak a többi zenei színpadról, vagy direkt ide válogatjátok őket? Azért érdekel ez a kérdés, hiszen ezek színházi előadásokat szorítanak ki.

Az a szó, hogy kiszorulnak, szerintem nem jó. Szerintem igenis beleférnek az itteni koncepcióba és programsorozatba. Hiszen épp ez a műfaji nyitottság az egyik erénye a Sziget Színháznak. Idekerülésük tehát inkább abból fakad, hogy nem annyira egyértelmű, hol is van a színház és az egyéb előadóművészetek határa. És a mi törekvésünk is az, hogy még inkább elmossuk ezeket a határokat, hogy még sokrétűbben mutassuk be a színházat. A kezdetekkor például még nem tudtuk elképzelni, hogy cirkuszjellegű előadásoknak is helyet adjunk, most pedig már több is van. Ez is tehát folyamatosan változik, és lesznek olyan katalizátorok, amelyektől még inkább elmozdulnak, eltolódnak ezek a határok. Ez persze nem azt jelenti, hogy a legtöbb előadás majd koncertbe vagy akrobatikába fog fulladni, csak azt, hogy kicsit másképp tudunk majd elfogadni olyan műfaji elemeket, amelyekre eddig talán nem is gondoltunk volna. És már akkor megérte, ha elgondolkozol ezen, esetleg polemizálsz, miért, mitől is volt színház az, amit láttál. Egyébként azért mindegyik koncertünknek volt színházjellege is, akár Mísia sanzonestjét, akár a japánok dobkoncertjét nézzük, ami esetleg lehetett volna a Világzenei Színpadon is, ám olyannyira együtt mozdultak a dobosok, szinte koreográfiaszerűen, és olyan erősen jelen voltak a testükkel is a színpadon, hogy az előadásuk egyszer csak át tudott minősülni egy táncelőadássá, ahol mellesleg dobokat ütnek. Emellett igen, lehet gondolkozni azon, hogy ez most akkor éppen mit szorít ki. De erre csak azt tudom mondani, hogy minél több jó produkció van, annál élesebb lesz a harc. És legyen is minél élesebb. Az előadások pedig legyenek műfajilag nyitottak és átjárhatók, színházban is, meg táncban is.

A performance-okat jó taktikai érzékkel felhelyeztétek a Sátor bejárata fölötti miniszínpadra, az előadások elé, ezzel mintegy rákényszerítve bennünket, hogy ezeket a produkciókat is végignézzük, függetlenül attól, érdekelnek-e vagy sem. Hiszen aki be akar jutni a Sátor-béli előadásokra, annak már jó időben ott kell gyülekeznie. Én ezt, bevallom, elég rosszul éltem meg. Ennyire nem bíztatok a publikum érdeklődésében, a performance- ok sikerében?

A performance-okat azért találtuk ki, mert olyan műfajról van szó, ami nagyon kevés helyen jelenik meg, hiszen egy köztes műfaj. A performance-nak is megvannak egyébként a stílusjegyei, és mi úgy gondoltuk, hogy ez a színfolt még kellene a színházi programba. Minden előadás előtt ott van egy tizenöt perces lehetőség, és mi ezeket a helyeket úgymond meghirdettük, s a beérkező tervek közül válogattunk. Ebből volt jó választás, és láttuk, hogy volt rossz is. Ám ez benne van a pakliban, hiszen egy performance-ot nem lehet előre felmérni, mivel ott a helyszínen áll csak össze igazán. Csakhogy pont ez a performance lényege, hogy egy picit zsákbamacska, így mi is ott szembesülünk csak vele igazán.

A kérdésem nem is a létükre, inkább a hely és időpont megválasztására vonatkozott.

A performance szerintem valamilyen szinten előszobája a színháznak, tehát valójában egy ház a kettő. Egy jó performance része a táncelőadásnak vagy a színházi előadásnak, ezért ott kell, hogy legyen a közelében - térben és időben is. Másrészt, ha egyszer kiírod, hogy Színház- és Táncsátor, az kötelez. Ezenkívül valamiféle missziót is fel kell vállalnia a Szigetnek. Egyébként meg, máshol nem is volt hely meg idő, ahol biztosítani tudtuk volna számukra a fellépést. Másfelé már nem nagyon tudunk terjeszkedni, hiszen úgy áll össze egy nap programja, hogy kezdődik kint a füvön, és ahhoz, hogy a nézők ott maradjanak, állandóan szórakoztatni kell őket, és húzni, kísérni - a performance-ok ezeket az átállásból fakadó lukakat próbálják feltölteni. Ha te mégis kényszerítő erőnek érezted, akkor valószínűleg rosszak voltak a performance- ok, vagy legalábbis nem jöttek be neked. Jövőre megpróbálunk majd valami olyasfélét kitalálni, hogy például két bejárat legyen, hogy ne legyen ez a kényszerítő erő, és ne kelljen végignézni ezeket annak, aki nem akarja. Mi mindenesetre nem akartuk tudatosan frusztrálni az embereket, egyszerűen csak úgy láttuk, hogy ennek itt lenne értelme. Azt gondolom, hogy inkább a színvonalon kell majd gondolkoznunk, és hogy valóban olyan performance- ok jöjjenek, amik ide készülnek. Ez persze nehéz ügy, mert a performance egy kötetlen és szabad műfaj. Volt például, hogy megbeszéltük, tíz perc, és lett belőle harminc, de nem rángathatod le az előadót a színpadról. Ám volt, hogy egyszer csak mégis ki kellett nyitnunk a sátrat, mert már mi is éreztük, hogy itt be kell fejezni, és el kell kezdeni a benti előadást. Reméljük, hogy jövőre jobb lesz a színvonal. Ám ha úgy vesszük, az is kényszerítő erő ilyen szempontból, hogy folyamatosan hallod a nagyszínpadot, a nagyszínpad basszusát, és ott van állandóan a füledben.

A sok pozitív visszajelzésen kívül a nézőktől kaptatok negatív észrevételt is?

A nézőktől igazán az a visszajelzés, hogy az előadás alatt hogyan reagálnak, ott maradnak-e vagy sem, meg egyáltalán, hogy hány nézője van egy előadásnak, mert mégiscsak erre is oda kell figyelnünk. Azért lehet érezni, mi az, ami vonzó, és mi az, ami kevésbé. Mindemellett persze személyesen is odajönnek az emberek, és elmondják, ki az, akit jövőre nem fognak megnézni, nem tetszett nekik, és mi az, ami jó volt. A performance-ok minőségére is többen panaszkodtak például, úgyhogy arra valóban jobban oda kell majd figyelnünk. Erről beszélgettünk már mi is, és arra a következtetésre jutottunk, hogy valószínűleg jövőre nem úgy fogjuk megpályáztatni, hogy gyertek, és csináljatok, amit akartok, hanem időben látni akarjuk, milyen előadások fognak majd jönni aznap. Nem tudom, sok ötlet van még a tarsolyunkban, amitől a performance picit tényleg részévé válhatna majd annak, ami bent történik a színpadon. Például, hogy hasonló témát vessen fel abban a két percben, és ezzel hozzon egy másfajta megoldást, nyelvezetet ugyanarra a dologra, amit majd bent látunk a nagyszínpadon.

Melyik volt a legsikeresebb és a legkevésbé sikeres előadás az idén, nem csak a nézőszámot tekintve?

Az egyik legsikeresebb a japán taiko dobosok előadása volt a nagyszínpadon; még három nap múlva is jöttek emberek és kérdezték, nem fognak-e megint föllépni, mert ők még egyszer megnéznék. Ez például sikernek számított.

Volt már, hogy a nagy sikerre való tekintettel, még egyszer meghívtátok ugyanazt az előadást?

Nem, és ezt nem is akarjuk. Az viszont előfordul, hogy ugyanazoktól az előadóktól próbáljuk elhozni az új műveiket is. Frenák Pál és társulata például évek óta visszajáró vendége a Szigetnek, Bozsik Yvette is. De nagyon nagy sikere volt például a TÁP Színháznak is az utolsó napon. Mindamellett azt hiszem, hogy az összes táncelőadás is nagy nézőszámmal és pozitív visszhanggal ment le. Volt ugyan egy-két ázsiai együttes, amely mert angol nyelvű, és mert kuriózum volt, kicsit talán nehezebben emészthető, és egy kicsit megosztotta a közönséget, annyira más kultúrát képviselt. De hát ez megint csak olyan dolog, hogy ha valami újat akarsz behozni, akkor az kockázattal jár, a kockázatot azonban mindig fel kell vállalni, sőt szerintem kötelező is, pláne egy olyan helyen, mint a Sziget. Én néha azt gondolom, hogy még többet is be kéne vállalni. Lehetne például kevésbé ismert neveket hozni, épp abban bízva, hogy a színházi részleg van már olyan erős, hogy ezt elbírja, és ha jó az előadás, akkor a néző úgyis marad. Persze kellenek a húzónevek, értem én, ám azt gondolom, hogy mégis lehetne ennél még sokkal kutatóbb vagy újszerűbb a program. Hiszen azért van a Sziget, hogy bemutasson bizonyos dolgokat.

A színházi résznek van a zenei részleghez hasonlóan "kívánsággépe", ahol a közönség szavazhat arról, kit akar jövőre látni?

Nincs. Olyan szinten persze beleszólhatnak a nézők is a programválasztásba, hogy rengeteg olyanfajta visszajelzés érkezik hozzánk, hogy ki tetszett, és ki kevésbé. De majd meggondoljuk. Persze azért más egy rockcsapat, és más egy táncelőadás. Azt azért mindig szem előtt fogjuk tartani, hogy legyenek olyan előadások és előadók, akiket csak a Szigeten lehet látni, ugyanakkor szakmailag is kiemelkedők. Idén például itt volt a Marseille- i Balett. Jó lenne, ha a színházi területről is lehetne ilyen neves előadókat, előadásokat hívni. Csak akkor persze megint felmerül a kérdés, hogy hogyan, ha egyszer idegen nyelvű az előadás. Ennek ellenére lehet, hogy a jövőben ezt mégis megpróbáljuk majd valahogy megoldani. Hiszen a mi érdekünk is, hogy minél jobb előadások legyenek, és hogy minél több néző legyen.

Tudsz-e valamit arról, hogy állnak a területi kérdések?

Mindig felreppennek hírek, és biztos, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. Annyi tény, hogy bizonyos konzorciumok bizonyos területeket megvettek a Szigeten, ám hogy ez mennyire fogja majd befolyásolni a rendezvényt, az egyrészt a tárgyalásoktól függ, másrészt attól, hogy mit akarnak majd ott csinálni. Úgy tudom egyébként, hogy lakóparkot. Az is elképzelhető, hogy egyszer csak a Csepelszigeten fogjuk majd találni magunkat, ki tudja. Amit nagyon sajnálnék, mert ez egy ideális helyszín, ami épp elérte azt a méretet, amit emberileg még át lehet látni, fogni, és mégis mindenkinek van helye. Nehéz lenne elképzelni, hogy Csepelen hány hektár területet kellene körbekeríteni, és azt akkor hogyan kellene védeni. Itt egy természetes közeg a határ. Nem az én gondom, de nem örülnék egy olyan Szigetnek, ahol csapatok vadásznak a belógó emberekre; probléma lenne, és valószínűleg rámenne némileg az előadások színvonala is.

Az interjút készítette: MARIK NOÉMI

 

NKA csak logo egyszines

1