Az idõ és lenyomatai. Frankl Aliona fotográfiáinak zömén filmszalagok jelennek meg. A filmek eleve képeket rögzítenek, egy elmúlt idõpillanat képét. Valójában mindegy is, mikor készültek, mikori pillanatok rögzítõdtek a ma már kicsit anakronisztikus technikai eszközön, a kémiai felületet tartalmazó celluloid szalagokon. A következõ lépésben a szalag fogságába ejtett idõszeletek csak mint idézethordozók vannak jelen: nem látjuk, valójában mi van rajtuk, mit "ábrázolnak", melyik volt az a pillanat, amelyet rögzítettek rajtuk.

Az elmúlt idő is valahogy így működik emlékezetünkben, ott van gondolataink mélyén, de már nem látjuk, nem emlékszünk pontosan, mi is volt, hogyan is volt. A képen egy-egy csavarodó filmszalag, rajta az eltűnt idővel. Az esetlegesen csavarodó spirál egy olyan múltba vezet, amelyről már csak halványodó emlékeink vannak, vagy azok se. Van persze olyan szalag is, amelyen érzékeljük - nem látjuk pontosan -, hogy valamiféle kép lehet rajta, de ez véletlenül nem fontos. Van olyan is, ahol az eredeti felvétel valószínűleg - de szép ez a bizonytalanság az elmúlt idővel kapcsolatban - negatív szalagot, negatív képet jelenít meg, a valós látvány fordítottját. Az emlékezet is működhet így, az eredeti látvány már az ellenkezőjébe fordult. Aztán vannak a jelölések. A csíkmásolaton, vagy a negatívon korábban kijelölt kockák, amelyeket majd nagyítani kell - a megragadott pillanat pozitív kijelölése -, vagy az ellentéte, az áthúzott képkocka: az örökre törlendő, megsemmisítésre váró momentum. A krikszkrakszok itt mint határozott grafikai jelek tűnnek elő - durva, de emberi beavatkozás az idő folyamába. Kitörölve, megjelölve. A filmspirál (időspirál) megjelenítése már önmagában is technikai bravúr, ahogy a közelebb csavarodások a felsejlő valóságot, a távolabbi, életlenedő, életlen szakaszok az elmerülő pillanatok elvesztését teszik kézzelfoghatóvá, a szem számára értelmezhetővé. A rendkívül finom fotogramok szürkéi, feketéi, átderengő fehérei ma már egy eltűnőben lévő képvilág túlélői, óhatatlanul és nyilván akaratlanul artisztikusan, ami ebben az összefüggésben feltétlenül bóknak szánt megjegyzés: ebből és csakis ebből a formai megoldásból bomlik ki az üzenet, ami bennük rejlik. Egyszerűbb besorolni a két tenyérlenyomatot ebbe az idő-gondolatsorba: egy nyom, egy jól azonosítható és nagyon egyedi lenyomat, amely csak látszólag egyszerű forma, a valóságban technikailag mégis egy mestermű: személyes és egyedi, másfelől mint képi közhely, nagyon is emblematikusan ismert időrögzítmény.

Sokkal összetettebb az üvegsorozat: tárolók, amelyek a képeken üresek. Van, amelyik átlátszó, látjuk, hogy nincs benne semmi. A kamra polcán (kamra és polc persze sehol) arra vár, hogy megtöltsük. Ki-ki azt rak bele, amit jónak tart: szilvát, barackot, befőttes gumit, dugót, lekvárt, emlékeket. Aztán egy olyan - egyébként ugyanaz az üveg -, amely csak áttetsző, vagy éppen átláthatatlan. Nem tudni, üres-e, vagy valami titkos dolog lapul benne tegnapról. És azért van olyan kép is, amelyen Frankl Aliona írása áll: alig olvasható, azért nem értelmezhető üzenet az időből. Szavak, gondolatfoszlányok felmerülnek, elenyésznek, valójában nem is fontos, miről szólnak. Egy korábbi pillanatban ugyan fontos levelek, naplórészletek, írások lehettek, de mára, mostanra már mindegy, mit üzennek, a látványuk által felkeltett képzet a fontos. A mozgásformák sorozata a tárlókban a végtelen stilizáltság hatásmechanizmusát használja. A mozgó alakok óhatatlanul a görög vázák sziluettszerű figuráit idézik, s egyúttal időbeli röntgenképek is. Ettől a különös benyomástól azonnal számtalan idősík jelenik meg képzeletünkben. Jelen vannak és még sincsenek. Valamiféle palackposta ez a jövőnek.

FRITZ PÉTER

 

NKA csak logo egyszines

1