Lapzárta után kaptuk az itt olvasható nyilatkozatokat, amelyek elõször az ÉS március 15-ei számában, majd a szinház.hu internetes portálon is megjelentek. Az ügy fontossága miatt mégis közzé tesszük mi is, hogy ha olvasóink közül valakinek eddig elkerülte volna a figyelmét, ezúton hívjuk fel azt a történtekre s a történhetõkre.

A Kaposvári Csiky Gergely Színház társulata mindazok számára, akik figyelemmel kísérik az igazgatóválasztás körül kialakult rendkívül éles helyzetet és mindazok számára, akik nem, a következő nyilatkozatot teszi közzé: Közel harminc év igazgatói pályafutás után, színházunk eddigi vezetője, Babarczy László leköszön. A megüresedő igazgatói posztra Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot írt ki, amely pályázatra a társulatunk bizalmát élvező Znamenák István, színházunk vezető színésze és vezető rendezője is jelentkezett. Az első forduló eredménytelenül zárult, a Kaposvári Közgyűlés újabb pályázat kiírása mellett döntött, lecsökkentve a pályázható terminus időtartamát egy, azaz egyetlen egy évre. Ezt a döntést szakmailag nehezen értelmezhetőnek tartjuk, mivel nyilvánvaló, hogy művészi program ilyen rövid idő alatt nem valósítható meg. Mindennek ellenére, Kaposvár város és Közönségünk iránt érzett elkötelezettségünk okán, Znamenák István vezető rendezőt felkértük, hogy pályázatával továbbra is támogasson bennünket. Határozott véleményünk, hogy az eddigi művészi munka folytatására - amivel az elmúlt évtizedekben hazai és nemzetközi tekintélyt vívtunk ki magunknak - jelen helyzetben ő a legalkalmasabb személy. Miről szól hát akkor mindez? - tettük fel a kérdést a város képviselőinek, de egyértelmű magyarázatot nem kaptunk. Most színházi műhelyünk jövőjét érezzük veszélyben, mert attól tartunk, hogy sorsunk elbírálásánál kevésbé szakmai, sokkal inkább politikai szempontok az iránymutatóak. E helyzet számunkra méltatlan, hiszen munkánkat mindig is a művészi szabadság, a magyar és európai színházkultúra mellett való elkötelezettség jellemezte és jellemzi ma is, politikai pártoktól és rendszerektől függetlenül.

Most, amikor elmúlt korok világára emlékeztető támadások érnek bennünket, aggódunk a Kaposvári Csiky Gergely Színház jövőjéért. Ezért ismételten felhívjuk a döntéshozók, a tisztelt Képviselőtestület figyelmét felelősségük rendkívüli súlyára, és kérjük, hogy továbbra is támogassák a Csiky Gergely Színház jelenlegi társulatát, hogy a jövőben is rangjához méltóan működhessék.

A Csiky Gergely Színház Társulata:

Antal Márta, Barabás Edit, Bors Gyula, Csapó Virág, Cselényi Nóra, Csonka Ibolya, Csorba Mari, Csordás Bernadett, Csúz Lívia, Fábián Zsolt, Gubás Gabi, Gyuricza István, Hatvani Mónika, Hevesi András, Hollósi Katalin, Horváth Zita, Kalmár Tamás, Karácsony Tamás, Kelemen József, Keszég László, Khell Zsolt, Kirsch Veronika, Kocsis Pál, Kónya József, Kósa Béla, Kovács Magdolna, Kovács Zsuzsanna, Kőrösi András, Lecső Péter, Lestyán Luca, Lugosi György, Márton Eszter, Mester Szilvia, Mohácsi János, Nagy Ilona, Nagy Viktor, Némedi Árpád, Német Mónika, Nyári Oszkár, Nyári Szilvia, Papp Júlia, Patocskai Katalin, Pető Kata, Pintér Katalin, Réthly Attila, Rusznyák Gábor, Sarkadi Kiss János, Sebesi Tamás, Serf Egyed, Sipos Eszter, Száger Zsuzsa, Szegő György, Szula László, Szvath Tamás, Tóth Eleonóra, Tóth Géza, Tóth Richárd, Tóth-Molnár Ildikó, Urbanovits Krisztina, Valcz Péter, Váradi Szabolcs, Varga Zsuzsa, Végh Zsolt, Vékes Csaba.

Kaposvár, 2007. március 11.

 

Kedves Kollégák!

Eljött a pillanat, amikor egyértelmű helyzetben, egy emberként állhatunk ki a művészi szabadság, a szakmai és emberi tisztesség mellett a gyűlöletkeltéssel, a dilettáns politikai döntésekkel és a cenzúra fenyegetésével szemben. Noha voltak és vannak fontos ügyek, a színházi szakma a rendszerváltás óta nemigen képviselte magát olyan egységesen, ahogy sokszor tehette volna. Most itt az alkalom az összefogásra egy valóban nemes cél érdekében.

Közismert, hogy a Kaposvári Csiky Gergely Színház Mohácsi János rendezte 56 06/őrült lélek vert hadak című előadásának alkotói egy szélsőjobboldali honlap uszító cikke nyomán gyalázkodó üzenetek és hívások tucatjait kapták a forradalom egyik legendás figurája, Tóth Ilona ábrázolása miatt. Van, aki személyiségi jogi pert akasztana a nyakukba, mások aláírást gyűjtenek, követelve az előadás levételét a műsorról. Többnyire olyan emberekről van szó, akik nem látták a produkciót és a jelek szerint azzal sincsenek tisztában, hogy a medika szerepét a történészek máig vitatják. Nem értenek a történelemhez és nem értenek a színházhoz. A gyűlöletkeltéshez annál inkább.

A hónap végén ismételten összeül a kaposvári közgyűlés, hogy - ugyan csak egyetlen évre -, de megkíséreljen igazgatót választani a Csiky Gergely Színház élére. Az 56 06/őrült lélek vert hadak előadás körül szított hecckampány időzítése nem véletlen, célja, hogy a szakmán és a demokratikus politikai téren kívüli erők nyomást gyakoroljanak a képviselőtestületre.

Március 16-án, pénteken a döntnökök elmennek megnézni az előadást. Van rá esély, hogy ugyanazon az estén szélsőséges provokátorok jelennek meg a helyszínen.

A kaposvári színház társulata számít a szakma támogatására. Sokan ott leszünk aznap este, hogy jelenlétünkkel tüntessünk a művészi szabadságért, egy elsőrangú alkotócsapat mellett. És hogy legyen egy jó színházi esténk. A nyilvánosság erejében bízva pedig aláírásotokat kérjük az alábbi nyilatkozathoz.

NYILATKOZAT

Mi, a magyar színházi szakma alulírott képviselői leszögezzük, hogy a színház a művészi gondolat szabad kifejezésének terepe. Az volt még a diktatúrában is, és annak kell maradnia fiatal demokráciánkban is. Tiltakozunk a cenzúrára irányuló minden kísérlet ellen. Tiltakozunk az ellen, hogy bármely teátrum sorsáról politikai vagy egyéb, nem szakmai szempontok döntsenek. Elvárjuk, hogy a néző és az alkotó közös képviseletére megválasztott hivatalnokok a legjobb tudásuk szerint kizárólag szakmai szempontok alapján hozzák meg kultúrpolitikai döntéseiket. Mutassák meg a felelős politikusok Kaposvár példáján, hogy képesek felülemelkedni a napi politikán és képesek hosszú távon gondolkodni egy színház és egy város jövőjéről.

Ascher Tamás, Babarczy László, Bánki Gergely, Bányai Tamás, Bezerédi Zoltán, Bódi Lajos, Csákányi Eszter, Gáspár Máté, Gothár Péter, Gyabronka József, Jordán Tamás, Karsai György, Keszthelyi Kinga, Koltai Róbert, Kőrösi Petra, Kulka János, Lukáts Andor, Merényi Anna, Molnár Piroska, Mucsi Zoltán, Moldvai Kiss Andrea, Nagy Zsolt, Péterfy Borbála, Pogány Judit, Rába Roland, Scherer Péter, Schilling Árpád, Sőregi Melinda, Székely Gábor, Terhes Sándor, Veress Anna, Zsámbéki Gábor.

A Criticai Lapok nyomdába adásáig több mint 2000-en írták alá a nyilatkozatot.

A felhíváshoz a Csiky Gergely Színház honlapján lehet csatlakozni.

 

NKA csak logo egyszines

1