Örkény István Színház

BUDI BAROKKOS KERETBEN

"...Negyven év körül a férfi stresszes hullámba kerül", pláne ha unalomba és kilátástalanságba fúlt élete, mert munka nincs, sehol, s csak segélyen él, púpként az állam hátán s gyomnövényként a trágyán. Nem csoda hát, ha "magától hányingere lesz, és csak semmit tesz". Blondin Gáspár, a 44 éves nagyábrándi lakos is mély depresszióba esik, s csak csúszik lefelé. Egyenesen a budiba és egy kibeszélõ tv-show-ba.

Blondin lelki válságát egy egzisztenciális krach indukálja. Bezár a húsüzem, ő pedig utcára kerül. S mert élete nem, halála (pontosan öngyilkossága) azonban sokat ér (hisz annak hír- s szenzációértéke lehet: figyelmet kelthet, nézőszámot emelhet, s pénztárcákat nyithat - pláne, ha egyenesben sugározzák), kiárusítja azt. A dögszagra rögtön oda is gyűl az egész bagázs, és ráveti magát a reménybeli áldozatra. Sorra megjelennek a hatalom képviselői és kiszolgálói: a politikus, a művész, a rendőri állományú pszichológus (akinek személyében mellesleg a maffia is képviselteti magát), a lecsúszófélben lévő médiasztár, és maga a média, kamerástul, tv-show-stul, szenzációhajhászástul. Rástartolnak Blondinra, hogy még élete utolsó percében is lenyúzzanak róla egy utolsó bőrt, és megvegyék halálát - ki bélszín áron, ki Oriflame pakkért s gázpalackért, ki szexuális ellenszolgáltatásért. A megváltáshoz azonban már nem elég a halál, a média is kell hozzá...

Tasnádi István Erdman Az Öngyilkosát adaptálta előbb a ma Magyarországára (A magyar zombi címen játszották Zalaegerszegen a darabot), majd az Örkény Színház társulatára igazította a művet, leszűkítve a mellékszereplők körét, egyúttal feldúsítva a megmaradtak szerepét - minden színrelépőnek közel egyenrangú szerepet kínálva. Tasnádi darabja ideológiai felhangok és politikai karikatúra helyett egzisztenciális tragikomédia és médiaszatíra. Erdman után szabadon. Ami közös, és mit sem változott: az a munkanélküliség és az öngyilkosság motívuma. Az alapszituáció tehát marad, a karakterek egy része szintén, a többi a mai korba injektálódik: a média, a pénz, a reklám világába. Így a Finito egy olyan új magyar dráma, ami - mint a mesében - új is meg nem is, mulattató is meg nem is.

Für Anikó és Csuja Imre | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Tasnádi kapitalizálta és mediatizálta Erdman komédiáját. Eszmék, ideológiák helyett itt a pénz és a média az úr. Olyan fogalmakkal, mint ORTT, interaktív, nézőszám, büdzsé, bank, intervenció, forgalmi adó, jelzáloghitel, ruhapénz, tőkeinjekció, számla, katasztrofális gyorssegélyalap stb. Az abszurdot, a farce-ot, a szatírát, a bohózatot, a tragikomédiát és a középkori moralitást ötvözte e halálközeli darabban, sajátos neurotikus groteszket, feketekomédiát alkotva. (Kár, hogy az arány a második részre megbillen, s a dráma médiaszatírává egyszerűsödik.) Mindehhez elidegenítő effektként a szerző a mai színpadról szinte kiveszett verses formát (jelen esetben jambusokat), némi lírát és moličre-i, barokkos körítést társított - például közjátékot (ami az első változatban még balett, itt most dalbetét két énekes előadásában), élő zenét, valamint a deus ex machinát képviselő lojális urat. Ezekkel elemeli a szereplőket a rögvalóságtól, s mulattatóan ironikus feszültséget teremt téma és forma, stílus és stílus között. E csiklandóan groteszk hatást eredményező kettősséget - a közelítés-távolítás és a vulgaritás-emelkedettség, intellektualizálás (szóhasználat, verses forma, vendégszövegek stb.) kettősségét a rendezés, az előadás tovább erősíti. Az Örkény Színházban így pompásan összecseng történet, drámai forma, díszlet, jelmez és játék.

Emblematikusan abszurd játéktér fogad: stukkós színpadi keretben/rámában rézkarc-vonalvezetést imitáló háttérkép hidroglóbusszal, kietlen pusztával, néhány bárányfelhővel, villanypóznával, fával, valamint az üres színpad közepén ácsorgó egy szem fabudi-bódé. (Díszlettervező: Bagossy Levente.) E budi Blondin méla depressziójának s világfájdalmának, egész kisszerű, salakos és feleslegessé vált életének létdimenziója, képi sűrítménye, tárgyiasult kivetülése. Alpárian intim, profánul materiális tér ez, mely olykor még gyóntatószékként is funkcionál. Ráadásul e szívmotívumos fabódé mintha csak Örkény Tótékjából került volna át. Blondin éppúgy menekül ide - igaz, ő épp a munka hiányától szenvedve -, akárcsak Tót az őrnagy elől. Ezt a Blondin Gáspárt rejtő-védő budit mássza majd meg, ölelgeti vagy épp rugdalja, püföli Blondinné - férjéhez már csak e budibódé- kérgen keresztül férhet. Később kiderül, még ez árnyékszék is csak látszat, valójában egy paraván csupán - tényleg mindössze annyi a funkciója, hogy elválasszon a külvilágtól.

Izsák Lili érzékletes jelmezei a szürkétől indulnak, Blondinné kapucnis pongyolájától (amely csipkés-fodros kézelőjével szintén magán viseli a barokkos jegyeket), és a média közelségének hatására mindinkább kiszínesednek, egyúttal uniformizálódnak - a városból érkezők ruhái is olyanok, akár a katonai zubbonyok.

Mácsai Pál rendezése a térhez igazodva játékos, elegáns és mindenekelőtt színészbarát. Mint ahogy maga a dráma is az: a majdnem állandó színpadi jelenlét mellett mindenkinek van egy-egy fergeteges jelenete, jól megírt monológja, magánszáma.

Ráadásul ez újabb változatban is vannak táncbetétek, amiket itt nem a közjátékokban, hanem a történeten belül maguk a szereplők prezentálnak. (Koreográfus: Magyar Éva.) E táncbetétek az előadás legexpresszívebb s legszívszorítóbb részei: Pogány Judit a levesrecept-mesélés csiklandó kulináris örömét oldja/gesztikulálja tánccá ültében is. De emlékezetes és elementáris Mácsai záró szólója, Csuja Imre és Für Anikó kettősének néhány évtizedes egymásba kapaszkodást magába sűrítő keserédes, a külső szemlélő számára talán nevetségesnek, szánalmasnak tűnő, hol kapkodó, hol tétova rockija, vagy Für Anikó gépiesen, unottan görcsös vonaglása is táncpartnere, a férjet felváltó leendő szerető mellett.

Für kifosztottságot, elárultságot kifejező jelenlétével amúgy is sötétebb színeket, komorabb tónust csempész a komédiába. Elnyűtt pongyolájában elnyűtt szerető hitvest formál, a kicsinyes önzés helyett pedig ragaszkodást és becsapottságot érzékeltet. Némasága fojtott indulatot és keserűséget rejt, és valami végzetest anticipál.

Moličre-i a befejezés is: Hivatalos Úr képében Mácsai Pál jön és közli az egybegyűltekkel: boldogság lesz! Megnyílik újra a húsüzem, s Blondin benne az új igazgató. Ám itt mindez cinizmusba fullad - merthogy post mortem. A főhős Tasnádinál nem éli túl a tortúrát. A kisember túlélőképessége és türelme oda - sugallja vészjóslón a végkifejlet. A címzettek fokozatosan s tüntetőleg ki is vonulnak a színről.

Csuja Imre Blondinja lomha, passzív - elszenvedő; tetszhalálából is mélán feltámadó. Igazán elemében akkor van, amikor fordul a kocka, s ő kerül a többiek fölé, ő irányíthat másokat, megbosszulva addigi sérelmeit s kiszolgáltatottságát - ekkor pajkossá, kajánná s gonoszan leleményessé válik. Megfigyelő státusból lázadóra s kiszámíthatatlanra vált. Megfogalmazásában Blondin se nem tragikus, se nem nevetséges: emberi. Amikor ráérez a hatalom ízére, nemcsak a kádban lubickol, de ez új szereplehetőségben is: végre ő csicskáztathat másokat, ő packázhat másokkal, neki kiszolgáltatottak a hatalom pöffeszkedő, cinikus képviselői - egy kisemberi élet megalázottsága és keserve tobzódik e játékos s gyerekesen ártatlan bosszúhadjáratban.

Anger Zsolt hangsúlyai, intonációja az éhségsztrájkoló hipochonder polgármester szerepében, Széles László lazasága, cinikus fölénye s kívülállása tárgyalópszichológusként (mellyel szinte rezonőrként és nem kis öniróniával, írói alakmásként funkcionál a színen) mind-mind emlékezetessé teszik az előadást.

Debreczeny Csaba brillíroz Pál, a keleti meditációs technikákkal megtámogatott médiaguru szerepében: élvezettel és élvezetesen karikíroz. Segédei: Kerekes Viktória, alias Reszlik Hajnalka riporter és operatőrként Máthé Zsolt. Kerekes szervilis szingli, simulékony karrierista, lázadásában is meghunyászkodó, ám mégis józanabb, emberibb a többieknél. Máthé hiteles mániákus, megszállott vizuálfan. Czukor Balázsnak (Szomszéd Misi) természetes közege az abszurd s a groteszk - jól áll neki. Bíró Kriszta a dögös, híglelkű és -agyú, exhibicionista egynyári popdíva figuráját hozza, aki máshoz sem ért, csak a szexhez, no meg az önmenedzseléshez. A részben Cherre "hajazó" paródiája ül, ám alakítása akkor igazán erőteljes, amikor a figura csődjét is fel kell/lehet villantani. Legeltaláltabb jelenetében szinte akrobatikus ügyességgel, cirkuszi mutatványként egyik lábát az égbe csapva, kifacsart pózban (mindenre képesen) adja elő monológját elrontott életéről. (Az ő Madonnája is mindent megtesz, hogy a figyelem ráirányuljon.)

A két valódi énekes (a gyönyörű hangú Bucsi Annamária és Gál Gabi) akár két hosztesz, működik közre - mindenütt ott vannak és segítenek, ahol csak kell: hol prológot mondanak, hol főcímzenét szolgáltatnak, sminkelnek, szikrát fújnak vagy terítenek, playbacket énekelnek. Tasnádi remek formaérzékről tanúskodó művében az Örkény Színház kiváló színészgárdája fergeteges csapattá érett társulatként mutatkozik meg, amelynek tagjai magas színvonalú játékkultúrával és -intelligenciával, egymást erősítve vannak jelen.

MARIK NOÉMI