Budapesti Kamaraszínház, Shure stúdió

Másfél évtizednyi munkásság volt Per Olov Enquist háta mögött, amikor berobbant a világszínházba. Hazájában már számon tartották prózaíróként, kritikusként. A tribádok éjszakája láttán svéd kollégái úgy találták, hogy a Strindberg-képet is megrendítõ drámája alighanem "egyszeri és megismételhetetlen remekmûve". Magyar fordítója, Osztovits Cecília azonban egy felfelé ívelõ pálya egyik mérföldkövének gondolta. Mi tagadás, akkoriban valóban úgy tetszett, felesleges a honfitársi óvatoskodás. A szóban forgó mû a mi színpadjainkon is befutotta a maga karrierjét, s követték más darabjai is, bár szerényebb sikerrel. Mostanra azonban megfontolandó, ne adjunk-e igazat a korabeli ítészeknek. A harmincegynéhány esztendeje született A tribádok éjszakája alighanem egyedi teljesítmény volt az életmûvében.

A nap 25. órája szűk két évtizede látott napvilágot. Úgy látszik, minden kétkedő meghódolt időközben. Senki sem figyelmeztette a szerzőt: amit ír, az nem dráma. Legföljebb színpadra fogalmazott epika. A szereplők látszatdialógusa. Vagy még az sem. Már akkor, amikor egy lelkésznő szavai keretbe foglalják a ...Mit is? Azt az elbeszélést, amely voltaképpen egy elmeháborodott fiatalember magánbeszéde. Csupán bele-belekotyog az említett tiszteletes hölgy, illetve a zárt intézet pszichiáternője. Az előbbi úgy tesz, mintha egyre közelebb érezné magát a beteghez. Az utóbbi pedig úgy, mintha egyre sértettebben, ellenségesebben szemlélné. De ha közbevetéseiket e monológból kiemelnénk, cseppet sem hiányoznának a történetből, amelynek kibontakozását mesterségesen késlelteti a szerző.

Ha nem késleltetné, ha tüstént átlátnánk, az első percekben elegünk lenne belőle. Itt egy nehéz sorsú fiú, meggyilkolt két embert, akik a nagyapja házát megvásárolták volna. Az elmegyógyintézetben azzal kísérleteztek, hogy felébresszenek benne érzelmeket egy macska iránt, de elvették tőle, amint a kedvencét erőszakosan védte. Nem ismerik fel, hogy minden agresszióra éppen a szeretet sarkallta. A négylábúban pedig egyenest a megértő Istent látta. Hát, ez legföljebb egy példázatos novellához elegendő. Ha arra gondolunk, hogy Per Olov Enquist művei közül nem kevés valójában dokumentumokból fogant, mint A müncheni katedrálisban vagy a Mágus ötödik tele, még meghökkentőbb ez a művi lélekboncolás, amelynek semmi hitelét nem érezni.

Andai Györgyi és Kálloy Molnár Péter | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Mégis ezt a művet választotta Szántó Erika. Aligha kényszerítették rá, hiszen most, a Budapesti Kamaraszínházban, annak is a Shure stúdiójában másodszor rendezte meg. Először a Szegedi Nemzeti Színházban tette ezt, két esztendeje. Talán az, akinek a pályája zömmel a televízióhoz kötődik, s csak az utóbbi években szaporodtak meg színrevitelei, megbocsátóbban szemléli, ha egy írásmű nem felel meg a drámai műfaj kritériumainak. (Lehet, hogy Enquist eleve becsesebb a tévések szemében, hiszen televíziós regényt is írt hat folytatásban Strindberg. Életjáték címmel.) Azt nehezebb megérteni, mi vonzotta a rendezőt a "lilaságot" közelítő tartalomhoz, aminek jót tett volna, ha fanyarabbra hangszereli a játékot.

Ám a tiszteletes nő leginkább széplelkűséget sugároz Andai Györgyi személyében, aki szívesen teszi össze vagy szívére a kezét, többnyire haloványan mosolyog, lassan és halkan beszél. Az egyikük tehát édeskés, a másikuk pedig savanyú, mint egy életidegen vénkisasszony Nagy Enikő megformálásában, akinek jelenléte sokszor a jegyzetelésben merül ki. Igen, az író nem talált más feladatot nekik, mint hogy ki egyetértően bólogasson, ki pedig megbántottan pattogjon. De megvolt az esély, hogy a rendezés eszközeivel teljesítsék ki a vérszegény lélektani állapotokat. S hogy e nőket eleven kapcsolatba hozzák a fiatalemberrel. Gyakran a sérült emberek színpadi ábrázolása afféle lélektani kuriózumnak tetszik. Kálloy Molnár Péternek van gyakorlata ilyen szerepben, a szegedi deszkákon is eljátszotta a fiút, akihez végül is több közünk lehet, mint e nyársat nyelt hölgyekhez. A produkcióban még Ruttka Andrea vett részt, aki a szereplőket megfelelően felöltöztette. Nemkülönben Varsányi Anna részes, aki szintén rendelkezik szegedi tapasztalattal, s az elmegyógyintézeti szobát - a tervezők között mindinkább elharapózó szokás szerint - ferdére szabta. Osztovits Cecília felvállalta A nap 25. órájának magyarítását is. Semmi sem múlott rajta.

BOGÁCSI ERZSÉBET