A mûvészbélyeg négy évtizede - Szépmûvészeti Múzeum

A fölszenteletlen templom az óbudai Kiscellben és a hajdani bõrgyár Újpesten fantasztikus kiállítóterek. Most egy újabbal gazdagodott a fõváros. Az oktogonos Bojár Iván András lelte, s szervezte az újabb kori nyilvánosság számára. Bojár Iván András folyóirata köré eddig is szervezett már kulturális mûhelyt. Legutóbb pedig Szy Sándorral együtt elhatározták, hogy az OKTOGONart Galéria szakmai partnerségével a magyar és közép-keleteurópai mûvészeti intézetek, csoportok kiállításainak, a különbözõ rendezvényeknek és alkotómûhelyeknek egy különleges teret alakítanak ki.

E különleges tér nem más, mint a Szénásy Béla által 1903-ban épített körzőgyár a Molnár utcában. A körzőgyárnak semmi gyár formája nincs. Olyan az épület, mint a többi az utcában - sőt az utcákban - arrafelé. Lakásokat sejtet a homlokzat. Ki gondolná, hogy e falak között - nemcsak a hazai igények teljes kiszolgálására, hanem azon felül külföldre is - közel kétmillió iskolai írófüzet és kétfilléres irka, rajz-, vázlat- és üzleti könyv, valamint rajzeszköz és körző készült gyárilag. Hogy használtak-e taylor-i módszereket, s darab- vagy időbérben dolgoztak-e a munkások, nem tudom. Az előtérben levő képeken (FSZEK Budapest Gyűjtemény tulajdona) mosolygós, ám nagyon szomorú szemű asszonyok és férfiak állnak vigyázzban. Ők szerelték szorgos ujjaikkal az apró csavarkákat a körzőkbe. Munkaasztalaik két szinten sorakoztak, az aprócska ablakon alig juthatott be természetes világosság. A két szint között üvegfalú lépcsőház, hogy látni lehessen jól, melyik asztalnál ki, mit és hogyan csinál. A falak hófehérek, még a fagerendákat is lemeszelték. Ezekben a termekben láthatók 2007 tavaszán Milorad Krstic alkotásai.

Das Anatomische Theater - ezt a címet adta a művész százhatvan digitálisan nyomtatott rajzból és nyolc festményből álló bemutatójának. A címötlet egyik látogatásának színhelyéről, Uppsalából való, ahol az egykori orvosi egyetem kupolatermének közepén végzett boncolásokat, borsos beléptidíj ellenében gazdag polgárok is végignézhették. A bemutatók így színházi előadásokká váltak: anatómiai színházzá. Nézd meg: ebből áll az ember!

Krstic Szlovéniában született, 1982- től képzőművész, és 1990 óta él és dolgozik Budapesten. Akkoriban lehetett, hogy képeit először a Három Holló Galériában (Andrássy u. 1. vagy 3., kis csigalépcsőn kellett felmenni a kapualjból - működése már régóta megszűnt) láttam. Elvarázsolt. Világa nagyon szeretni való és nagyon közép-európai. Nyelve az a nyelv, amelyet az irodalomban Hrabal, a filmszalagon Menzel "beszél". Ha fáj a lélek, mert elég a körülvevő utálkozásból, kissszerűségből, irigységből, s legfőképp attól, hogy az ember nem akar ebbe besorolódni - hát miért ne fájna -, akkor védekezésül azilumként elő lehet venni Hrabalt, Menzelt vagy Krsticet. Számtalanszor láttam például a "My Baby Left Me" című (a mű a 45. Nemzetközi Berlini Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat kapott) mozgóképes opusát. Nem lesz körülöttünk kevesebb az utálat, csak valahogy könnyebben elviselhető.

Legutóbbi kiállításán nem hagyományos értelemben vett képeket, hanem témákat látunk, Krstic-nyelven fogalmazott összművészeti akciókat, sorozatokat életről, halálról, szeretetről és fájdalomról. Bemutatódik itt az egész huszadik század, s mivel sok volt a harc, a háború, a képek többségén is a militarizmus uralkodik. Sok a katonai jelkép, eszköz, a vér, a robbantás és roncsolás, és mégis, valamiféle játékosságban feloldódik a borzalom. Valahogy megszabadíttatunk tőle. Ismerős minden, mert a mi sorsunk, ám nem átélők, hanem nézők maradhatunk. Feloldódást nyerünk. Ez a feloldozás azt jelenti: hagyd magad mögött a gonoszt és a rosszat, amit elkövettél, legyen tiéd ezentúl a jó. A "XX. századi szimultán játékok" - ahogy a művész maga nevezi alkotásait - valamiféle interaktív fogócskák, amibe bevonódunk. Játszunk. Játszani pedig jó. (Körzőgyár)

* * *

A Parabélyeg - A művészbélyeg négy évtizede... a Szépművészeti Múzeum grafikai kiállítóterében kapott helyet. Hasonló kiállítás húsz évvel ezelőtt volt ugyanitt. Azóta nagyot változott a világ. A lázadás - a dadaizmus provokatív, ironikus szellemének is felfogható fluxus: "mindenki művész, minden lehet művészet" - feloldódott valami langy sekélyességben. A kőszirteken azonban nem könnyen fog az idő. Galántai György, a Dunai Vasmű törzsgárdatagja, a balatonboglári kápolnatárlatok (1970-1973), az Artpool (1979-től) kortárs művészeti archívum, kutatóközpont és könyvtár szervezője nyughatatlan művészetszervező maradt, mint volt. Sziklaszirt és fárosz. Ötletei és működése folyamatosan borzolta a puha diktatúra idegeit. Nem kímélt s nem kímél semmiféle hatalmat. Teszi a dolgát társa, Klaniczay Júlia segítségével.

1987-ben nyílt meg a Bélyegképek című kiállítás, mely az Artpool több ezer darabos nemzetközi művészbélyeg-gyűjteményére épült. A műfaj lényege igazi fluxus attitűd. A művészet minden létező átigazítása. Miért lenne ez alól kivétel a távoliak egymás közötti kapcsolatának tárgyi megjelenítője, a levél, és a szállítás költségének kiegyenlítését igazoló bélyeg? Ebben a formában különösek, mert egyénítettek. Ma már általánosan elfogadott a Peter Franktól származó meghatározás, mely szerint művészbélyegnek tekinthető mindaz, ami a filatéliai jellemzők (perforáció, névérték, ragaszthatóság, postai borítékra rögzítés stb.) bármelyikével rendelkezik. A filatelisták a nem postai célra használt, úgynevezett parabélyegek közé sorolják az okmány-, propaganda- és jótékonysági bélyeg, valamint az ilyen formájú zárjegy mellett a művészbélyegeket is. A művészbélyeg a kapcsolatművészet internetkor előtti legtömörebb formája. Az új sokszorosító eszközök a levelezést magát is forradalmasították. Az elektronikusan létrehozott és elektronikus postán küldött levél és bélyegmunkát a címzett nyomtatja ki. Eltűnt tehát az eredeti és másolat közötti különbség. Igazi fluxus.

A mostani tárlat az összesen ezerkétszáz művésztől mintegy tízezer bélyeglapot őrző Artpool Művészetkutató Központ által 1994 óta működtetett Művészbélyeg Múzeum archívumára építve és a műfaj legfontosabb képviselőinek (Michael Bidner, a kanadai James Warren Felter, az amerikai Hernandez de Luna és Patricia Tavenner, a magyarok közül Lengyel András, Győrffy Sándor, Kovács Péter Balázs) alkotásaiból állt össze. A kollekció olvasatát a kiállításrendező Galántai György tárta a közönség elé. Így a látogató huszonöt ország kétszázötven művészétől származó ötszáz művészbélyeglapot (Artistamp) tekinthet meg ezen a kiállításon. Örül a lélek. A kiállító művészek nem közömbösek. Akarnak maguktól és a világtól valamit. Gondolataik, érzéseik vannak, s véleményüket ki is fejezik. Fontosak egymás számára, s komolyan veszik magukat és munkáikat is. Feleselnek öntudattal és pimaszul, fittyet hányva hatalomra, pénzre, politikára. A művészetnek egy betartandó törvénye van: a sajátja. (Szépművészeti Múzeum).

JÓZSA ÁGNES