Egri Gárdonyi Géza Színház

Nehéz elhinni a darabról, hogy valóban olyan, amilyen. Pedig olyan. Kíméletlen és kába mese, tántorgó cselekménnyel, kipróbálva azt a helyzetet, amikor kizökken az idõ, s aztán úgy marad, mert senki sincsen helyretolni azt. Mint Shakespeare több késõi mûve, ez is azt a csalóka képzetet kelti, hogy bár messzirõl nézve emberi fajunk vergõdéseit, alighanem kaotikus kilátástalanság lesz a végkifejlet, ha közelebb megyünk, talán szivároghat valahonnét egy kevéske remény. Aztán közelebb megyünk, és megcsap bennünket valami dögletes lehellet. Szétszór és összeboronál, fölkap vagy földbe döngöl, egy biztos: újra és újra megtipor, szóval, úgy lever, mint vak a poharat, az önmagát szórakoztató Idõ.

Nincs jog, nincs igazság, nincs rend, nincs remény. Meséljünk, mi mást tehetnénk. Máté Gábort, a rendezőt vonzza ez a silány hősökkel megrakott világ, ez a kegyetlen és céltalan kerengés. Emlékezzünk csak hajdani Szeget szeggeljére. Mostani rendezése is végiggondolt, formagazdag, színésznevelő előadás, egy mind erősebb társulat szolgálatában.

A tizenhat évet átfogó történet annyi, hogy Leontes, Szicília királya (Görög László) hirtelen (?) féltékeny lesz az udvarában időző Polixenes cseh királyra (Kaszás Gergő), azt hívén, hogy saját felesége, Hermione (Bozó Andrea) gömbölyödő hasában annak gyermeke készül megszületni. Az asszonyt börtönbe vetteti. Ébredő érzékeivel most ismerkedő kisfiuk belehal a bánatba, s a megszülető gyermek, Perdita (Mészáros Sára) is pusztába vettetik. Udvarnokok hada próbálja menteni a helyzetet, Paulina (Járó Zsuzsa), az összetett jellemű udvarhölgy veszi kézbe a történéseket, s ez a Leontes által Kosztolányi szavával "kan-boszorká"- nak, a mostani fordításban "veszett hárpiá"-nak nevezett furcsa asszony (Kiss Manyi hajdani szerepe) meglepő manőverekkel, szemfényvesztő okossággal segíti elképesztő fordulatokhoz a nézőket.

Dimanopulo Afrodité, Bozó Andrea és Görög László | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Horgas Péter tágas neonzöld és Benetton-kék díszletét az Idő hatalmas méretű selyempalástjai képezik. A tér üres. Baloldalt fekete főnöki irodaszékek képeznek dupla trónust. Az Idő (kinek szerepében Mácsai Pál 1992-93-as évadbeli rendezésében Mensáros László búcsúzott el tőlünk) nők kórusaként (Dimanopulo Afrodité és Kovács Judit) jelenik meg. A kicsi, kék arcú leány később zöldpalástos, csuklyás, arctalan asszony lesz. Földfekete arcú másik alakja olykor mint az elmúlásra emlékeztető lelkiismeret, olykor mint a mérgező gyanú szimbóluma nyomasztja a szereplőket.

Nagy Fruzsina jelmeztervező sötét öltönyökbe öltöztette az udvari férfiakat, fémes hatású (rendkívül jól szabott és szépen megvarrott!), a ballonkabátot a nagyestélyivel egybe képzelő dekoratív ruhákba bújtatta a nőket. A csehországi birkaünnep maszkos figurái egy soha nem létezett műfolklór formáit követik, s a mai aluljárók és piacok gagyi-kincseinek kevercsét adják. Különösen gazdag tárgyi leleményekben a Mészáros Máté által kedvvel rajzolt énekes világcsavargó, Autolycus tolvaj mutatványosának guruló menetfölszerelése a keresztrudakon száradó zoknikkal s egyéb buhera-megoldásokkal. A térben itt-ott feltűnő műanyag állatfigurák már szinte közhelyes tartozékai a mai magyar Shakespeare-játékoknak. Ráadás a British Knights feliratú nejlonzacskó a hősök kezében.

Ezekhez a jelenetekhez kellően rémes "add-ide-a-didit" motívumos élő zene szolgál (zeneszerző: Horváth Károly). Sata Árpád az Öreg Pásztor, Rácz János pedig Böhönc, a fia. Perdita későbbi párját, az apjával klasszikusan elvadult viszonyban lévő cseh királyfit Hüse Csaba játssza. Emlékezetes az udvarnokok serege, élükön a cseh királyhoz szökő Camillo (Gál Kristóf) alakjával, és Paulina férjével, a gyermek Perditát pusztába mentő, saját magát feláldozó Antigonus figurájával. Vajda Milán humorral és érzékenységgel teli, sután becsületes Antigonusának jelenléte a játék legmélyebb perceit eredményezi.

A sorsfordulatoknak alávetett lelkek kálváriája kötelezően bemutatandó a hiányos drámaisága miatt annyit kárhoztatott színmű előadása során. Ám ennek a produkciónak, mely a Vidéki Színházak Találkozója alkalmával az Új Színházban alighanem legjobb formájában mutatkozott meg, van még egy különösen nagy erénye, s ez a szolgalelkek fölvonultatása a megzakkant főnök által uralt birodalomban. Apró ötletektől kezdve, mint amilyen például a cipőre húzott védőzacskót csak beosztottaknak kötelezővé tevő udvari rendtartás vagy a torokköszörülések és hallgatások, riadt, térbeli irányváltoztatások partitúrája, a ma is ismert munkatársi kiszolgáltatottságig, tucatnyi utalás jelzi a nívótlan hatalom alatti törvényszerű erővesztést és megrokkanást.

Mivel a cím jelezte, hogy új fordítást hallunk, behúzott nyakkal várta az ember, hogy tízpercenként kap majd egy-egy kortársi kellemetlenséget, viccből vagy leckeként. Figyelni akkor figyelt fel, amikor a szokásos fordítói kikacsintások elmaradtak, s egyszerűen a vállára vette az előadást egy nemes és erőteljes fordítás. Várady Szabolcs munkája. Biztonságos, szép nyelv uralja a színpadot. (A Pásztor szövegében szereplő "Fiú ez, vagy gyerek?" szövegrész azonban a magyarban csak "Lány ez itt vagy gyerek?" formában hangozhat el. Ez bizonyára nyomdahiba, rögtön lehet javítani.)

Izgalmas, bizarr, keserű este volt.

GABNAI KATALIN

Az írás a Vidéki Színházak Találkozója alkalmával látott budapesti vendégjáték alapján készült.