Norvég Nemzeti Színház

Ha valakik, akkor a norvégok nyilvánvalóan tudnak Ibsent játszani. Gondoljuk mi, jóhiszemûen. És tényleg. Valamit elmondtak, amit talán mi sohasem mernénk. Lecsupaszított, rideg-hideg módon, megkurtítva a szöveget hozták az oslóiak a Hedda Gablert. Élcelõdhetnék, hiánylistát sorolhatnék,. Nem teszem. Fanyar, elegáns, nagy ívû estének voltam a részese, nincs mit tagadni. Hogy õk kicsit megcsupálták a szöveget? Hogy 72 perc alatt végeznek? Hogy másféle asszony Hedda? Hogy nincsenek méltó partnerek?

Majdnem minden tudható, amikor Hedda háromféle ruhába, helyes kisestélyikbe öltözik, Thea mindvégig trencskóban, ballonkabátban van, és Eilert sem veti le XIX. századi porköpenyét.

Minden érzékünket lekötő este kerekedik, furcsán. Erről a rendező, Eirik Stubo, a zseniális díszlet-jelmez tervezője, Kari Gravklev és Ellen Ruge is gondoskodik, amikor furán átvilágítják a teret. Amikor átmeneti és "maradandó" ruhákba öltöztetik a szereplőket. Napokkal később rájövünk (jövünk rá), hogy Eilert Lövborg szinte nincs is, érte meghalni: semmi. Ez a Hedda csak rosszat sugároz. Minimalista díszletben, a fantasztikus képet, a mélyvörös hengert megalkotó térben jönnek-mennek a jobbára csak dohányzó protagonisták. Petronella Barker képviseli azt, amit minden jegyzetből tudunk: a jelenlét felülírja a szavakat. Ilyen elementáris színpadi jelenlét után nincs kérdés. Ez a Hedda tökéletesen magára maradt, nem fél és nem remél. A gyönyörű, bordós veres bársonyhengerben csak neki jut hely és idő, hogy teljes elutasítását közölje, számtalan metakommunikációs gesztus révén. Hedda nem szenved: Hedda rosszat gerjeszt, és nem bírja ki. Nincs sem férj, sem régi barát, hogy az emlék megvédje. Kilép a jelenből, mert Brack bíró lenne csak a jövő. Ez a jókötésű, ötvenes, győzni tudó macsó férfi. Bjorn Floberg kicsit visszaidézi a Pink Floyd gitárosát, John Gilmore-t, és majdnem leigázza, áttételes eszközökkel, Heddát. Aki mégis szabadul. Golyó által, a saját fejébe.

Fura, kopár, nagyon csupaszított játék révén kapunk egy újabb Ibsen-opust. De a nagyvonalúság, az egyszerűsítettség pátosza értünk szól. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen színházat láthattunk. A cigarettázó képek maradnak meg, nem Jörgen vagy Eilert könnyűsége.

Cipők, bársonyok. Asszony és férfiak. Mintha egy nagy vásznat látnánk, s az erdő, amit festők festettek, fotósok fotóztak a háttérbe, az vonzana minket.

Lehet, hogy a nézők közül sokan kevesellték az előadás hosszát (idejét és tartalmát). De képileg, Petronella Barker jelenléte kapcsán mégis valahogy testet ölt, hogy Hedda Gabler itt járt, sokat cigarettázott, cipőjét levetette, férjét és volt kedvesét megtagadta, és autentikus életet élt.

BUDAI KATALIN