Hogy miért megy az ember a Mûvészetek Völgyébe? Például azért az öcsi Mitsoura- koncert súlytalan lebegéséért. A Kõfejtõt a Limelight festi meg fényekkel, Miczura Mónika hangja száll az éjszakában valahová nagyon messzire, fel, a csillagok távolába - a helyzet teljesen szürreálissá válik, tér, idõ és hely határai elmosódnak, feloldódunk valami különösségben. Persze, másnap visszaránt a rögvalóság: a mindent átható ételszag, amelyért a visszaszorulóban levõ sült kolbász helyett leginkább a kemencés lángos és szittyapita felelõs. Úgy tûnik, a langalló re-namingjérõl van szó. Sõt a Csigabusz Plusz esetében re-brandinggel állunk szemben, amennyiben a nevéhez méltó gyorsasággal közlekedõ "fapados" járat helyett a fõ helyszínek és a Völgytornác Nagyvázsony között valós kényelmi szolgáltatásokat nyújtó jármûvel utazhatunk.

Mindezeken felül csupán a Kapolcson berendezett, ingyenesen használható TPont említhető pozitív változásként. Mert megint itt a kőnagykereskedő (ennyi félig és egyáltalán nem drága kő a világon nincs!, illetve úgy tűnik, mégis van), a bólogató, slagra szerelhető műanyag virág, a biobabzsák, a szemtréner, minden második- harmadik kirakodó a Yamuna Bt. bio- és aromaterápiás szappanait, maszszázsolajait árulja füstölőkkel körülvéve, újdonság azonban az aurafotó. Bazári a hangulat Kapolcson és Vigántpetenden. Úgy tűnik, kevés kézműves képes megújulni, messziről felismerhető, kié az évek óta ismerős sorozatgyártott angyalka, a narancssárga vagy a kék edények. Több mint lelombozó: illúzióromboló.

Igaz, nem jobban, mint a településjelző táblákon túl, az út szélén leállított autók. Némelyek inkább vállalják a többperces sétát, mint hogy napi ötszáz forintért beálljanak a parkolóba. És ha már séta - mert az autós sem mindig a gonosz szinonimája! -: amíg nem történik komolyabb baleset (és csak valami hatalmas csoda miatt nem történt eddig), a szűk, kivilágítatlan utakon kivilágítatlan gyalogosok az autósokra való tekintet és a KRESZ ismerete nélkül fognak sétálgatni. A tönkölybúzapárna- árus helyét talán célszerűbb lenne átadni a baleset-megelőzésért kampányolóknak.

Konrád György olvas fel

De szerencsére nem panasznapokat tölt az ember a Pula-Öcs-Taliándörögd háromszögben. Hanem mondjuk kacag egyet a Vasudvarba telepített Művészi Kuka Projekt alkotásain, vagy azon, ahogyan egy tízéves forma kisfiú Monori András és Szalai Péter koncertjén légtablázik. Vagy beül az evangélikus templomba Balogh Kálmán és Farkas Rózsa cimbalomkoncertjére, ahol Bartókkal és Bachhal simogatnak, a Hunyadi László agyonkoptatott palotását pedig olyan emelkedetten játsszák, hogy egészen elérzékenyül az ember. Farkas Rózsa sugárzó és szerény, talán picit zavarban is van. Balogh Kálmán elegánsan és könnyedén ismeretterjeszt magyarul, angolul. Saját bevallása szerint jól nem, viszont gyorsan beszéli a modern lingua francát. De hangszerének szétszerelésében is hasonló tempót diktál, mert oda kell érnie, hogy Lakatos Róbert vendéglátásában prímáskodjon Páll István Szalonnával, Dresch Mihállyal vagy épp Both Miklóssal egyetemben, aki elektromos gitárjából döbbenetes, hegedűszerű hangokat csal ki. A prímás ugyanis az, akit annyira sodor a zene lendülete, hogy viszi magával a többieket.

Idén bekövetkezett az, amivel eddig csak "fenyegetőztek" a szervezők: pénzhiány miatt számos program maradt el. Ha nincs Pulán a Bárka-kikötő, vagy Taliándörögdön a Klastrom tövében megrendezett tematikus, határon túli művészeket Csíkszeredától Szabadkáig felvonultató, Égtájak névre hallgató minifesztivál, a színházszeretőknek nemigen akadt volna néznivaló. A két helyszín szerencsére kárpótlást nyújtott a mennyiség csökkenéséért. Bevallom, a Bárka rideg Vívótermében a Telihay Péter rendezte Liliomban színészi alakítások fogtak meg, a tér kialakítása, a jelmezek vagy éppen a szappanbuborékok kifejezetten irritáltak. A hideg nyári éjszakán a zöldben, a löszfal aljában, a csillagos ég alatt azonban személyessé és intimmé vált Molnár Ferenc darabja, fájdalmas-szerelmesen szárnyaló poézis lengte be az előadást, úgy tetszett, megtalálta ideális terét.

A pulai Templom utcába betérve furcsa világba, a katalán Guixot-játékvarázslók rozsdás vasakból, biciklikerékből, egyéb kidobott használati eszközökből épített, fantáziát megmozgató, újra gyerekké tevő installációi közé csöppenünk. A játékok mellett a HáBéVurstli (hm, lehet, hogy e hely szelleme tette tiszteletét a Liliomon?) sátrai állnak, amelyekben magyar írók fürdőruhás fotói láthatók, vagy épp erotikus versek hallhatók. Egy, a zsebkendőnyinél nem sokkal nagyobb színpadon a magyar és a világirodalom klasszikusai láthatók rövid, de lényegre törő élőképekben. A vurstlimester egy bohócorrú tengerész, azaz Szikszai Rémusz, aki kikiált és megafonjával invitál, bátorítja a hezitálókat és a szégyenlősöket. A templom kertjében folyamatos a Háború és béke felolvasása. Csöndes áhítatot vált ki a hely és a Tolsztoj-regény is, amelyből egyaránt rajongással olvas celeb és nem-celeb. Nagyon nagy ez a könyv...

Körülbelül olyan nagy, mint a Völgyszerelem. Ami annak ellenére sem fog elmúlni, hogy idén nem lángolt olyan hőfokon, mint szokott. Talán be kellett volna csatlakozni a társasjátékozókhoz vagy aa tánctanulásba. No, majd jövőre.

PAPP TÍMEA