Sokáig emlékezetes marad az a júniusban a Mûvészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében elhangzott koncert (a Fricsay-bérlet és a Dorátibérlet tulajdonosainak a 9-i, a Solti- és Széll-bérlet közönségének a 10-i, a Reinerbérleteseknek pedig a 11-i), amelyen az est szólistája, Schiff András vezényelte a Budapesti Fesztiválzenekart. Három est, azonos programmal - s hasonló fogadtatással. Az elsõ részben Haydntól a g-moll ("A tyúk") és Schuberttõl az V. (B-dúr) szimfónia csendült fel, majd a második félidõben Mozart-mûveket hallhattunk: a Don Giovanni-nyitánnyal "egybekomponált" d-moll zongoraversenyt (K. 466). S mint remélhetõ és várható volt, a ráadásszám csakis Schubert lehetett (mindhárom estén más-más zongoramû).

A zongoraművész Schiff András és a Fesztiválzenekar kapcsolata nem új keletű - hangfelvételek is őrzik együttműködésük emlékét. Kettős minőségben sem először találkozik Schiff András az együttessel - mégis, a csodavárás izgalmát váltotta ki közös koncertjük.

Része lehet ebben a legkülönbözőbb szempontoknak, ám bizonyos: az érdeklődés erős reflektorfényébe került produkció nyilvánvalóan érzékenyebb-fogékonyabb befogadókhoz jutott el, s így maradandóbb nyomot tudott hagyni.

Ha elfogadjuk a Kis Herceg tapasztalatát, miszerint igazán jól a szívünkkel látunk, tényként könyvelhetjük el, hogy a kiművelt hallás sem nélkülözheti a kiművelt szívet.

Az a sajátos helyzet állt elő, hogy a - kürtöket, trombitákat és üstdobot kivéve - modern hangszereken játszó (hazai) zenekart hasonlóképp hallgattuk, mint amilyennek Nikolaus Harnoncourt rekonstruálja a történeti zenék kortársi hallgatásának élményét: várjuk a következő hangot, a következő (kisebb-nagyobb) zenei egységet, a folytatást. Tehát, elsődlegesen nem az interpretációra figyelünk, vagyis, meglévő műismeretünk birtokában nem viszonyítgatunk, hasonlítgatunk, hanem kizárólag a megszülető hangzásra figyelünk (közben persze valahol a tudatunk perifériáján regisztrálódnak az észrevételek: tempóról, dinamikáról stb.). A "jó helyre irányított" figyelemnek köszönhetően aztán olyasmit is észreveszünk, ami máskor talán elmegy a fülünk mellett.

Mindez természetesen csak reflexszerű válasz mindarra, amit hallottunk, hiszen a hallgatnivaló váltotta ki a megkülönböztetett figyelmet. Az előadóknak köszönhetően ugyanis nem lehetett csupán (ki tudja hányadszor) újrahallgatni a műveket. A műalkotás születésének hatása alá kerültünk - s ez csakis olyankor lehetséges, amikor az interpretáció elhivatottsága elementáris. Mint most is.

Schiff András
Kivételesen mindhárom koncert hallgatójaként számolhatok be arról a csodáról, hogy a zenére figyelésnek ezt az alapérzését mindegyik alkalom kiváltotta. Ha a hangképeket képzeletben átlátszó papírokon egymásra helyeznénk, a fő kontúrok erősítenék egymást. Volt a Lényeg - s lehettek apró esetlegességek, amelyek bármilyen perspektívából tekintve elhanyagolhatóak. Schiff András dirigensként az a muzsikus, aki koordinálja a sok hangszeres által létrehozott hangzást. Nem az ő szándékának, elképzeléseinek megvalósítói tehát a hangszeresek, hanem valamennyien egyazon cél megvalósításán munkálkodnak.

Schiff mozdulataival és szemkontaktussal az erőviszonyokat irányítja. Érezhetően egy zenei nyelvet beszélnek, a dirigens végigéli a műveket, s ez is inspirációs forrás. Őszinte lelkesedés, élet hatja át a pódiumot. Haydn nem "Haydn papa", "A tyúk" elnevezést feledteti a g-moll hangnem intonációs körének súlya-rangja, élvezzük a kristálytiszta formákat, a klaszszikus- szimmetrikus rendezettség keretei között a szabálytalan frázis-hosszokat, a hirtelen hangulatváltásokat. A Haydnszimfónia izgalmassá válik, s jó, hogy betartják a kottában jelzett ismétléseket, mert így még azzal az élménnyel is gazdagodhatunk, hogy nem lehet kétszer ugyanúgy hallani/hallgatni valamit (talán játszani sem...). Feszül az ív Haydn és Schubert között - előkészítve a hallást az est második részében a bármilyen környezetből kiragyogó Mozart-muzsikára. Lelemények Haydnnál, megannyi ötlet, amelyeket volt módja a mindig rendelkezésre álló zenekar játékában kontrollálni - aztán az utókor által leegyszerűsítve dalkomponistaként kezelt Schubert műve, akiről, lám, kiderül, hogy akusztikus kontroll nélkül is tudott zenekarra komponálni.

Dallamok sorjáznak, énekel, sőt: dalol minden hang, s a hangfüzérekből változatos zenei szövet alakul. Schiff, aki az ismertnek vélt zongoraművek előadásakor rendre azzal lepi meg hallgatóit, hogy olyan szólamokat tesz hallhatóvá, amelyek máskor elsikkadtak, hasonlóképp bánik a zenekari anyaggal. Örömforrás lehetett több játékosnak, hogy kiderült: szólamában jelentős melodikus részletek rejtőznek. Nehéz elhinni, de a műsorfüzet tanúsága szerint a Haydn-szimfónián kívül valamennyi műnek ez volt a "fesztiválzenekari premierje".

Igazi truváj, hogy Schiff "egybekomponálta" a d-moll nyitányt és a zongoraversenyt; a kezének mozdulatára figyelő hallgatóság egyetlenegy tagja sem "tapsolt bele" a szokatlan ciklusba - aztán viszont robbant a tetszésnyilvánítás.

A szimfóniákhoz képest a Mozart-művekben tovább csökkent a vonóskar létszáma. Ezúttal is kiderült: a koncentrált "zenekari" hangzáshoz nem szükséges mamutzenekar. A kisebb létszámú együttesek talán érzékenyebben-hajlékonyabban tudnak kézre játszani; mindenesetre a dinamikai skála nemcsak széles, de gazdagon árnyalt is volt. És még valami: soha sehol nyoma sem volt megszokásnak, rutinnak. A tudás igényességben, érzékenységben, differenciáltságban csapódott le.

Az egész koncert idején nem lehetett betelni azzal, hogy állandóan folyamatokat észleltünk; minden hang tartott valahová, funkciója volt kisebb-nagyobb léptékekben egyaránt. A leggyönyörűbb éneklésre persze a zongoraversenyben került sor, s itt mutatkozott meg, mennyire méltó partnere a szólistának a zenekar. Nagy létszámú kamarazenélés volt, kiváltképp brillírozó zongoraszólammal. Ugyanakkor egy pillanatra sem akart öncélúan "szép" lenni a hangzás, nemcsak érzések, de indulatok is feszültek a tételekben. Különösen emlékezetesek a beethoveni candenzák, melyeknek "lényegét" közvetítette a szólista: a klaviatúra egészének birtokbavétele feletti örömet.

Szép búcsú volt ez az elmúlt évadtól - s mit tehet az élményekkel feltöltődött hallgató? Hangfelvétellel kárpótolja magát a további koncertekig. A közelmúltban jelent meg a Channel Classicsnál a Fesztiválzenekar előadásában, Fischer Iván vezényletével Richard Strausstól a József-legenda. Emlékezetes koncertélményt eleveníthetünk fel a CD-felvétel jóvoltából, s ezúttal valóban hasznosak a technika kínálta többletlehetőségek. A koncerten (ugyancsak a MűPa-ban) feliratozás segítette a balettben való tájékozódást - a CD kísérőszövege kétnyelvű (angol és német) szövegkönyvet is tartalmaz. A sűrű trackelés lehetővé teszi a mű részletező- elemző megismerését, ám arra is van mód, hogy immár a cselekmény ismeretében hallgassuk a zenét. Harmadik megoldásként mellőzhető a "tárgyi ismeretanyag", hiszen a hangvarázs önmagában is elementáris hatású. Hihetetlen hangszerelő tudás kell ahhoz, hogy valaki partitúrába tudja rögzíteni a látomások, érzések- indulatok és mozdulatok hangképét. És elképesztő affinitás ahhoz, hogy a hangokat/szólamokat ne pusztán zenei, de szinte összművészeti szinten tudja olvasni a zenekar elnevezésű, legbonyolultabb hangszer játékosa, a karmester. Hogy a "rossz csillagzat alatt" született kompozíciót mennyire értékesnek tartja, azt Fischer Iván úgy fogalmazta meg: a Legendát ma talán Strauss legjelentősebb mesterművei között tartanánk számon, ha e balettban - miként tervezték - Nizsinszkij valóban eltáncolta volna József szerepét. Mindenesetre a Fesztiválzenekar mindent elkövetett a zenei anyag rehabilitálásáért. Hogy eredményesen, azt bizonyítja a felvétel nemzetközi sikere. Hallgatók sokasága elmélkedhet esztétikai, zenefilozófiai kérdéseken e fantasztikus előadás hallatán. Remek a hangfelvétel- technika is (surround 5.0). Sorjáznak a borítón az emblémák, az egyik felirata: SUPER AUDIO CD. Aki meghallgatja, tanúsíthatja: valóban!

Úgy tűnik, biztosított a zenekedvelők élményanyagának a folytonossága; Richard Strauss világa után az immár hagyományos Mahler-ünnep a szeptemberi folytatás.

FITTLER KATALIN

 

NKA csak logo egyszines

1