Ahogy nap mint nap tükörbe nézve nemigen érzékelhetõek az akár markáns változások sem, ugyanígy telt el szinte észrevétlenül fél emberöltõ a Katonában, a Katonával. A fél életünk. Úgy, hogy szinte észre sem vettük. A gondolkodásunk, az értéktudatunk része lett. Hozzánk nõtt, s mi hozzá nõttünk - a katarzis pillanataiban tán tényleg nagyobbakká lettünk kicsit mi is általa.

Különös érzés egy színház születésnapja alkalmával szembesülni az idő múlásával, de adott esetben elkerülhetetlen. Ha nyolcvan, száz vagy még több éve működő teátrumról volna szó, az persze más, ott nincs személyes érintettség; a már előttünk s majdan utánunk is létező az örökkévalóság képzetét kelti, s ekként óhatatlanul kicsit távoli és idegen marad a maga dokumentumok s anekdoták őrizte múltjával, titkaival, legendáriumával. A Katona születésétől szemtanú kortárs azonban rácsodálkozva, rágyönyörködve a társulat elmúlt huszonöt évére, elkerülhetetlenül számba veszi egyszersmind a saját utóbbi negyedszázadát is - a rendszerváltozás szinte felezte értelemszerűen mindkettőt.

A Katona történetében nem érzékelhető a társadalmi cezúra, az itt alkotók nem osztották sokak tévedését, illúzióit a művészet szerepének megváltozásáról a kapitalizmus építése, a polgári demokrácia keretei között. Minden bizonnyal ez is közrejátszik abban, hogy bár őrületesen rohan az idő, a Katona felett nem járt el. Nem tehette, nem hagyták az itt alkotók, jóllehet már csak úgy tízen vannak a társulatban az alapító tagok közül.

A húsz-huszonöt évvel ezelőtti fotók kétségtelenül érzékeltetnek valamit az idő kíméletlenségéből, ha másként nem, a fájdalmasan végleges hiányok felmutatásával, ám hogy a Katona ma is azt a minőséget, művészi, szellemi frissességet, igényességet, intellektuális izgalmat képes jelenteni, mint annak idején - vagy még annál is többet -, az a művészet természet feletti erejét bizonyítja. Nincs ebben semmi spirituális, semmi transzcendencia, a magyarázat egy merő ráció, s a társulatépítésben rejlik. Mert az alkotás folyamata ugyan valóban csupa talány, csupa nehezen megragadható, nehezen leírható misztikum (és persze ugyanannyi praktikum), a társulatépítés viszont nagyon is tudatos, racionális, tervszerű, hosszú távú munka, amely természetesen ugyancsak nem nélkülözheti a művészi, társadalmi érzékenységet s az intuíciót.

A Katona valószínűleg azért tudta nemhogy átvészelni, de hasznosítani a válásokkal természetesen együtt járó megrázkódtatásokat, mert a társulat vezetőjében, Zsámbéki Gáborban és rendezőiben, Ascher Tamásban, Gothár Péterben, Máté Gáborban nem szűnik a kíváncsiság - Bodó Viktorban pedig életkoránál fogva adott -, nem tompul az érzékenység a tehetség s a társadalmi kihívások iránt. S ezt a nyitottságot valamennyi játszótársuktól elvárják. A Katona játékstílusának leírása a pszichológiai realizmus fogalmával rég értelmét vesztette. Egészen másként fogalmaz a színpadon Ascher, Gothár, Zsámbéki és Bodó, Bozsik Yvette s a Katonában vendégeskedő rendezők, Zsótér Sándor például, vagy korábban Halász Péter, Jeles András. A hetvenesek generációja, Kun Vilmos vagy Olsavszky Éva otthonosan mozog a Bodó Viktor rendezte előadásban, s a Vajdai Vilmos TÁP Színházában is edződő fiatalok plasztikusan formálnak alakot, karaktert, sorsot Ascher Tamás vagy Zsámbéki Gábor rendezésében. E sokféleség, sokszínűség közös nevezője a minőség, ami többek közt rendszeres "edzésekkel" szinten tartható - nem egy lenyűgöző előadás született önkéntes mozgás, zenei illetve beszédkurzus eredményeként (Once upon a time, Tyukodi pajtás, Véred íze, Remek hang a futkosásban, Gilgames).

A társulati lét értelmének, fontosságának legmeggyőzőbb érve, igazolása ez a huszonöt év, bizonyítván azt is, hogy a művészetben nincs helye se politikai, se familiáris protekcionizmusnak.

Felidézve az elmúlt huszonöt év több mint száznyolcvan bemutatóját - melyek között a sokszínűség, a nyitottság további adalékaiként ott vannak az 1997-ig társulati tag Cseh Tamás műsorai s Az Író Színháza Kamrabéli felolvasó estjei éppúgy, mint a vállalkozó szellemű színészek önálló estjei vagy a Pelsőczy Réka rendezte versösszeállítás -, természetesen akadnak kevésbé sikerültek, kevésbé emlékezetesek is. Nyilván nem ezek tették a Katonát azzá, ami, de tanulságaikkal minden bizonnyal ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy a Katona fogalommá lett - nemcsak itthon, külföldön is. Mert a Katona negyedszázados rendületlen sikertörténetének - bár megrendítésével nemegyszer próbálkozott a pletykaéhes, hiénatermészetű bulvár mentalitás - feltehetően ez is az egyik titka, hogy művészei képesek szembenézni önmagukkal, munkájuk eredményével, tévedéseikkel. Nem kenyerük az önáltatás, s a sikert is méltósággal viselik, képesek teremtő erővé változtatni. Nincs önünneplés, öntömjénezés, a marketingnek nevezett pótcselekvés nélkül, kizárólag a dolgukra koncentrálnak.

"A Katona József Színház Notóriusok címmel független társulati létezésének 25. évében sorozatot indít, amelynek darabjai a magyar színháztörténet néhány jellemző, küzdelmes, és sokszor helyrehozhatatlan eseményén alapulnak." - olvasható a színház honlapján.

A múlt rendszer egyik ilyen - ebben az esetben szerencsére - "helyrehozhatatlan" kultúrpolitikai döntése volt az önálló Katona József Színház megalapítása. Jó volna, ha most már a szabadság birodalmában "nem hozná helyre" senki és semmi.

SZŰCS KATALIN ÁGNES

 

NKA csak logo egyszines

1