Stúdió "K"

Ráférne már a szabályra az erõsítõ kivétel. Igaz ugyan, nem szabály, csupán tapasztalat, hogy a szaglásszínmûvek nem sikerülnek különösebben jól. Bereményi Gézától a Kutyák tagadhatatlan érdekessége, történelemérzékeny múltszimatolása ellenére a novellisztikus hangjátékok sorában rekedt, színpadi bemutatása visszhangtalanul múlt el.

A Pesti Magyarban játszott, Vidnyánszky-féle, hering- és hagymaillatú Gogol-átirat, Az orr is hamar kifújt. Korántsem a legtöbbre becsült (egyes pszichológiai és esztétikai okfejtések szerint a legbizarrabb elhelyezkedésű és működésű) érzékszervünk nehezebben vív ki magának dramaturgiai funkciót, s véletlenszerűbben, erőltetettebben talál teljes drámaszerkezetekre, mint az evidensebben színházi - a művészeti produktumok befogadásában jobbára autentikusabb - szem és fül. Ébert Tibor egyik abszurdja merül fel az emlékezetben (Szarszag volt a munkacíme, meglehet, a végleges címe is), parfümdialógok által közömbösítve. Bizonyára még a bőr- és tapintásdrámák is versenyképesek az orrdrámákkal, ugyanakkor az ízlelésdaraboknak kell a legszerényebb karriert jósolnunk.

A Stúdió "K" repertoárjára került Orrocskák helyenként ötletesen megírt gogolka, de csak arra alkalmas szöveg, hogy egy odaadó színésztrupp elgyakorlatozzék rajta. Az alapmű, Kőrösi Zoltán 2000-ben megjelent regénye az író egész addigi-eddigi életművét asszociatív szövegburokként tudhatja maga körött: a Budapest-, a Ferencváros-, a peregrináció-, a nő- és egyéb motívumvilágokat. Budapest nővárost, mely a kortársi epika egyik eredeti nyelvigondolati konstrukciója. Gyarmati Kata e próza motívumai alapján komponált - színpadi groteszk vagy groteszk játék bizonytalankodás-jelzetű - alkotása egykönnyen kibuktatja gyengéit (csak részben azért, mert védtelenebb). A főhős Bárány Ádám neve itt tolakodóan és fölöslegesen fogja egybe az Új- és az Ószövetséget. S ha az általa (orr)keresett (illat)nő(illat) nem más, mint Farkas Katalin, eléggé kilóg a... milyen láb is? (A lónak tűrhető a szaglása - ám már a színlap arról informál, hogy "egy jobbfajta sertés" még a kutyát is felülmúlja.) A lirizált fanyar mesécske jelenetekké enyészik. Élet és halál nagy közhelyeit döngetve sem képes tartalmassá szervezni magát. Természetesnek tetsző indító közegét, a cirkuszi hangolást fokozatosan elvesztegeti (másfelől a félkomolyan vett manézsból nem is igen tud távlatosabb céljai irányába startolni).

Nagypál Gábor és Nyakó Júlia | theater.hu fotó - Ilovszky Béla
A bizsergetően új szaglásszínmű tehát továbbra is várat magára. Viszont Czajlik József rendezése helyenként olyan élvezetes, mint egy egészséges tüsszentés, melyet nem vagyunk restek hangos "haha- hapciii!"-val kísérni (lehetőleg egyetlen bacilust sem lövellve a légtérbe). Megfrissül az oly sokszor látott lépcsődíszlet, melyet a tértervező Czajlik ülőke-dobozkapincécske fekete kubusokkal szegélyezett. A hátsó falon vágott csúnya ajtó és elfekvő ablak (az oldalsó függönyzettel és szögellésekkel együtt) megfelelően érzékelteti a szimbolikus hely egyszerre nyitott és zárt voltát, állandó átjártságát. A színrevitel minden ízében olyan eszközöket igyekszik alkalmazni, amelyek dematerializálják, költőiségükkel-szokatlanságukkal légiesítik a szöveganyagot, ötletek fuvallatával kísérik a valaki másban persze önmagát kereső főalak (a cirkuszistaként fellépő, majd másfajta perspektívákkal kacérkodó csodaszaglász) vándorútját. E könnyedebb fénylés és fényezés nem rejtheti el a vaskosabb, bumfordibb történetés személyiségelemeket sem. A helyenként kitűnően eltalált hangütés vásáriasságát a vígan hurcolászott óriási piros mézeskalács szív jelezheti (mely - tükre helyén a kukucskalyukkal - hasonlít is a Budapestkörvonaltérképre: az meg a díszletablakot futja körbe). A bábszínházi rájátszásokat Őry Katalin jelmezeinek összessége erősíti (noha szerencsére nem ebből az egyetlen vonatkozásból táplálkoznak), a szögletesebb gesztusrend időnkénti megnyilvánulásai ugyancsak bábszerűek. Hannus Zoltán, aki a Szoták Andreával és Lovas Dániellel együtt alkotott Kar energiától kicsattanó korpulens vezéregyénisége, ilyen kifelé forduló, ingó-rugózó-hajló fontoskodással ajánlja a nagyérdemű kegyeibe a Bárány-világszámot (és magamagát. Mintha nem Vitéz László és az ördög hajolna ki a paraván mögül, hanem a tévériporter és a Sztár.)

Kár, hogy az előadáson nincs gomb, amellyel hol halkítani, hol hangosítani lehetne. Nincs csap, mellyel párállását szabályozhatnánk. Néha gőzös és gázos a dolog, néha vákuum telepszik a színpadra. Ember embernek... már megint: mije is? (Azt mégsem mondhatjuk, hogy Farkasa, esetleg Báránya.) Ember embernek embere. Sorsa nehezítője, élte botlatója. A hivatalcsúfoló "egyperces"-ből - melyet Örkény István vagy Sławomir Mrożek is elismeréssel nézne - ez cáfolhatatlanul kitetszik; az Anya jó szándékú haszontalan prédikációiból nem mindig; a "konkrét" emberpár-jelenetekből pedig a legkevésbé.

Horváth Zsuzsa bőséges mennyiségű fájdalmat is kölcsönöz a felbukkanási helyeit nem a legelőnyösebben megválasztó Anya alakjának. Nyakó Júlia olyan szerepet kapott (Sótonyinét), mely néha kifog rajta, lévén bizonyos fokig az Anya dramaturgiai árnyéka. E két figurában tényleg orrontok valami bereményiset, sőt: a Nagypál Gábor formálta Bárány Ádám körül is lengedezik egy kevés (véletlenszerűen?) az egykori debütáns Bereményi Géza-darab, a Légköbméter Kiskatonájának aurájából, s Ollé Erik Kalapos-alakításáról sem véletlenül jut eszembe a Cseh Tamás megénekelte apakalapja. (Gyarmati Kata darabja - helyeslendő módon - engedékeny a néző képzelgései iránt.) Nagypál is, Ollé is okosan gazdálkodva beéli a neki jutó teret, részint egymásnak nyitnak utat. Homonnai Katalin a valamennyi közreműködő játéka mélyén előnyösen megbúvó rezignációval érezteti, hogy az ideális nő egy szagszínműben is fikció. Zene (Monori András), fény/hang (Fodor Gergely) fontos összetevői az Orrocskák szeszélyes-szertelen szinesztéziás illatkavalkádjának.

Teakínáláskor hangzik el a kérdés a szünet nélkül áramló este során: citrommal, cukorral, tejjel inná-e teáját a darabbeli teaivó? A Stúdió "K"-ban - jelképesen szólva - egyszerre mindhárommal mérik az italt, ami valószínűleg kiváltaná a szertartásos teakönyvek íróinak megütközését. De kétségtelenül szimbolikus teaillat terjeng a Ráday utcai kisszínház falai közt, s ha valaki üresnek találná, amit a bögréjében melenget, nem keseredhet el, hiszen a tea állítólag üresen a legjobb. Ha se citrom, se cukor, se tej.

TARJÁN TAMÁS

 

NKA csak logo egyszines

1