A purgateátrium egy nagyon különleges színház. Mint a neve is mutatja, gyógyít, megtisztít. Felfogásában és szándékában közelebb áll a pitagoreusok és a Szókratész elõtti görög filozófusok katarzisfogalmához, mint a középkori kereszténység túlvilággal kapcsolatos hiedelmeihez. Nem szenvedések árán jutunk el az üdvösséghez, hanem vásári bábjátékhõsök nevettetnek meg bennünket. A nevetés pedig - már Bergsontól tudhatjuk - "korrigál", vagyis a szó eredeti értelmében büntet és helyreigazít.

Az első önálló lépéseit megtevő kecskeméti Ciróka Bábszínház programadó előadása volt 1991-ben, a rendszerváltozás hajnalán Kovács Ildikó Purgateátrium című előadása. Három közép- európai bábfigura, a magyar Vitéz László, a román Vasilache és a cseh Kašparek lépett fel benne. Külön paravánjuk volt, ki-ki a saját birodalmából kiabált, és próbálta legyűrni szomszédjait. A végén a három paraván egymás mellé csúszott: a három főszereplő megpróbált békét kötni egymással.

Ennek az előadásnak vannak előzményei és van folytatása. Előzménye többékevésbé Kovács Ildikó egész addigi munkássága és a fél évvel korábban ugyancsak Kecskeméten bemutatott Sose halunk meg, folytatása nyolc évvel később a Maskarás Együttes műhelyében elkészült Akárki a purgateátriumban. Ez az egyszemélyes játék már egyértelműen vállalja rokonságát a középkori moralitásokkal, Jedermann-nal, Everymannel, Hans Sachs Hekastusával és valamennyi jogutódjukkal. Ez a Báb-Akárki az élet, a halál és a halhatatlanság nagy kalandját éli meg. Most már az is kiderül, hogy bármilyen jókat nevetünk, azért mégiscsak keserves utat kell megtenni ebben a purgatórium- purgateátriumban. De talán megéri. Talán van még remény a megtisztulásra.

Fotó: Szebenyi-Szabó Róbert
Kovács Ildikó, az erdélyi magyar bábjátszás legjelentősebb alakja szerencsés ember. Szerencsés, mert nehéz élete volt. Idejekorán végigjárta a maga purgateátriumát. A kisebbségi lét keservei, ha elég erős valaki, katartikus élménnyé válhatnak. Ha pedig mindehhez elegendő tehetséggel áldotta meg a sors, akkor képes másokat, munkatársakat és nézőket is átsegíteni azon a tisztítótűzön, amelyhez a körülmények folytán ő maga már régen hozzáedződött.

Nem iskolában tanulta a mesterségét. Alig húszesztendős, amikor egy életre eljegyzi magát a bábjátékkal. "A bábos gyermeki játékhitét, képzelőerejét, az ősi varázslat-mágia (kollektív tudat) emlékeit mozgósítja, hogy létrejöhessen a bábu életre keltésének csodája" - írja A mágia színháza című írásában. Az ő kivételes erejű "kollektív tudata" a kommunista diktatúrák legsötétebbikében alakul ki. Abban az országban rendezi meg románul, a kiváló Tudorel Filimon főszereplésével az Übü királyt, ahol Jarry képzeletét túlszárnyaló zsarnok Übü papa és Übü mama vezeti népét a biztos pusztulás felé. Akinek Poszomány kapitányai, Zsinór töstérei nemcsak kegyetlenek, de ostobák is. Azt hiszik, a bábszínház ártalmatlan és gyerekes dolog. Miközben a drámai színházakból örökre száműzik a veszedelmes művet, nyugodt szívvel tűrik, hogy a Kolozsvári Bábszínház öt éven keresztül műsoron tartsa. Csak akkor ébrednek fel, amikor a Szabad Európa Rádió lelkesen beszél az előadásról. Akkor aztán sietve betiltják.

A romániai bábszínházak többsége 1945 és 1950 között alakult. Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon működik magyar, Nagyszebenben német tagozat. A bukaresti Ţandarică évtizedeken át az európai bábjátszás legjobbjai közé tartozott. Ahogy a román színjátszás jóval hamarabb megtalálja az utat az új kifejezési formák felé, mint a naturalizmus béklyóiba merevedett magyar és néhány más kelet-európai színház, úgy a romániai bábszínházak is előbb szabadulnak meg az Obrazcovféle emberutánzó, illuzionista törekvésektől. A kettős kötődésű Kovács Ildikónak kezdettől fogva természetes közege az a fajta szemlélet, amely az "élő" színház utánzása helyett a műfaj igazi sajátosságait, a bábban rejlő jelképerejű lehetőségeket keresi. Amikor színpadra állítja a Karnyónét, kolozsvári működésének legnagyobb sikerét (több mint 100 előadást ért meg a vendégjátékokkal és a fesztiválszereplésekkel együtt), már teljes természetességgel képes kihasználni a báb sokfajta jelentését; a színészek egyszerre játsszák saját testi valóságukban a szerepeket, és tartják kezükben az ábrázolt alak jelkép-hasonmását. A színész jelenléte ezúttal nem egyszerűen a bábszínházakban évtizedek óta divatos V-effektust, az elidegenítést szolgálja. A kettőződés valójában megsokszorozza a színész-báb, a néző- báb, a színész-néző kapcsolatteremtésének optikáját, és egyúttal a darab és az előadás groteszkségét is felerősíti. A groteszkség érvényesülését az archaikus nyelvezet és a korszerű előadás látszólagos ellentétén túl az is segíti, hogy a címszerepet férfi, mégpedig egy nagyszerű komédiás, Péter János játssza, aki egyszerre tud "azonosulni" és távolságot tartani a szereppel.

A kilencvenes évek elején Kovács Ildikó rendszeresen kezd dolgozni Magyarországon. A legnehezebb időben hívják Kecskemétre, amikor a Ciróka kiválik a Katona József Színház kötelékéből. Az a feladata, hogy éltesse a reményt a bizonytalanság közepette, hogy erőt adjon, lelkesítsen egy kilátástalan helyzetben. A társulat a törvényen kívüliek hősi és keserves életét éli. A létbizonytalanság - Kovács Ildikó segítségével - nem szétzilálja, hanem még összetartóbb közösséggé formálja az embereket. Egy év után a közgyűlés megszavazza, hogy a Ciróka Bábszínházat önálló városi intézménnyé nyilvánítsák. Kovács Ildikó hét év alatt tizenegy előadást hoz létre az együttessel. Aztán lassan "divatba jön", más magyarországi bábszínházak is hívják rendezni. Nyomokat hagy maga után. Amikor elmegy, mintha még a vacakabb bábszínházak is különbül kezdenének dolgozni. A jobbak meg szárnyakat kapnak. Életre szóló muníciót.

Annak nincs túlságosan nagy jelentősége, hogy mostanában már nem szívesen mozdul ki kolozsvári otthonából. Azért még most is jelen van a romániai, erdélyi és magyarországi bábszínházakban. Felnevelt egy nemzedéket, amely már a következő generáció sorsát egyengeti. A Cirókában - eleinte észrevétlenül és titokban, de a paragrafusok szerint teljesen szabálytalanul - megszületett az a rendező- és tervezőnemzedék, amely jelentősen meghatározza az ezredforduló hazai bábművészetét.

Karnyóné
Vannak visszatérő témák Kovács Ildikó pályáján; ezek között megkülönböztetett szerepet játszik a Pinokkió. Megrendezte Kolozsváron, a budapesti Kolibri Színházban, legutóbb pedig Marosvásárhelyen. Dan Fráticiu bábja a kiszolgáltatott gyermek megtestesülése. Egyedi és általános egyszerre. Egy áldozat a sok közül. Tekintete csupa csodálkozás, kíváncsiság és bizalom. Nagyon hasonlít egy igazi, élő kisfiúra. Sovány, esendő, törékeny. A koncentrációs táborok lesoványodott gyerekei jutnak eszünkbe róla. Nem vétett semmit. Nem nő meg az orra, szamárfülei sem lesznek, mint az eredeti mesében. Értetlenül áll a világ kegyetlenségeivel szemben. Nem érti, miért bántják. Az ellenséges világot élő emberek képviselik: a bábszínház tulajdonosa, a Tanár és a Vidámpark igazgatója. Meg csatlósaik, a Kandúr és a Róka. Mindegyikük meg akarja szerezni a különleges bábut, aki beszélni tud. De Pinokkió csak azokkal beszél, akik szeretik őt. Ez a Pinokkió ember. Csak fából van. Sokkal inkább ember, mint az ellene szövetkező hús-vér alakok.

Amikor a Pinokkió előadásának végén a szereplők szétrombolják a gonosz igazgató bábszínházát, Marionella, a bábok tündére felhívja a gyerekeket a színpadra, hogy együtt újra felépítsék a szeretet és a mese birodalmát. A gyerekek boldogan tesznek eleget a felhívásnak. Ott tolonganak, buzgólkodnak a színfalak körül.

Mi felnőttek meg nézzük őket, és megpróbálunk felnőni Pinokkió meg a nyolcvanéves Kovács Ildikó emberségéhez.

BALOGH GÉZA

 

NKA csak logo egyszines

1