Békés Megyei Jókai Színház

Békebeli színházi este volt A vadkacsa békéscsabai bemutatója. Fekete Péter igazgató a norvég Anne Helgesent (a színlap szerint: Anna Helgesen p.h.d.-t) hívta meg az Ibsen-dráma színrevitelére. Helgesen bölcsész, irodalmár, Ibsen-szakértõ, aki darabot is írt a nagy norvég drámaíróról, de rendezõként nemigen lelhetõ fel adat róla. Békéscsabai produkciója azonban arra utal, hogy nem idegen tõle ez a tevékenység. (Meghívásának külön haszna, hogy megtudhatjuk, miként kell autentikusan ejteni a norvég neveket. Ezúton ismertetem: Hjalmart " Jalmar"-nak mondják, az ifjú Gregers Werlét pedig "Grége’s"-nek.)

Helgesen arra alapozta a színrevitelt, ami a rendelkezésére állt. Az általa nyilván alaposan ismert dráma Bart István fordította magyar szövegére és a kézhez kapott színészekre. Mindezen túlmenően a norvég vendég mutat némi vágyat valami halvány poézis iránt. Ez utóbbit jelzi tán ama igyekezete, ahogy élettel tölti meg Ekdalék padlását. Állati élettel. A padlást rejtőzködő bábszínészek lakják, akik nemcsak Hedvig vadkacsáját formálják meg hol nyugodtan fészkelő, hol kíváncsi kacsaként, hanem galambokat is reptetnek a színpadmélyi sötét zugban. Az előadás végén pedig - ezt a momentumot szívesen feledném - magasba emelkedő szárnyak révén a mennybe menesztik vagy a vadkacsát, vagy Hedvig lelkét, vagy az egész szimbóleumot.

Kesjár Katinka és Bartus Gyula

A produkció színészgárdájának talán nem minden tagja ideális A vadkacsában játszandó szerepére, de miért ne lehetnénk kicsit elnézőek. Amikor például a Werle házban tartott vacsorán néhány idős, korpulens vendég úgy viselkedik, mintha valamely operett-előadásból tévedt volna ide, akkor Howard Lloyd díszlet- és jelmeztervező a frakkok mulatságosan felkapott, kicsavart, megmerevített szárnyával mintha arra intene, hogy ne vegyük egészen komolyan, amit épp látunk. Továbbá olyankor is ajánlatos elnézőnek lennünk - esetleg a szó szoros értelmében elnéznünk -, amikor Oszter Sándor domborít a színen Werle nagykereskedő képében. A színész szeme úgy pásztázik kifelé a nézőtérre, mintha csak a hatást lesné, le vagyunk-e nyűgözve alakításától, amely abban látszik kimerülni, hogy Oszter Sándor a keblét dagasztja, a hangját búgatja és olykor drámaian dobbant a lábával.

Hanem az alapszereplők hálózata szépen kialakul, megszövődik a színen. A bajt hozó szereplő, Gregers Werle kispályás filozófus és heveny világmegváltó egyszerűen beteg embernek látszik Tege Antal komótosan formálódó alakításában. Békéscsabai Gregersünk piros szemealja, szúrós tekintete, elborult arca azt sejteti, hogy esetleg fizikai, testi problémák vezettek az ő nyughatatlanságához, folytonosan bujtogató magatartásához. Voltaképp egy kínzó gyomorbaj is elég lehet ahhoz, hogy valaki állandóan beavatkozni akarjon az ismerősei ügyeibe, amikor nincs jobb dolga. Ez a Gregers, ha már maga egyáltalán nem él semmilyen életet, okvetlenül szeretné a saját ideáljai mentén elrendezni a mások életét. Jó szándékú ember ő, legfeljebb mélyen tudat alatt gonosz intrikus.

Bartus Gyula Hjalmar Ekdalja az a fajta ember, aki nem képes felnőni. Világos a szeme, és csudálkozósra tudja kerekíteni. Folyton eszik, akár egy éhes kamasz. Úgy lógázza a két karját a teste mellett, mint aki ugrani készül. Bármikor fellelkesítik a mások eszményei, de egyiket sem fogja igazán a magáévá tenni soha. A legjobban az önsajnálat megy neki. Bartus színes, lendületes alakítása megbízható támasza az előadásnak. Az igazán sokatmondó, tartalmas ember ember közti pillanatok azonban a női szereplők jóvoltából születnek. Kovács Edit megfáradt Ginája szorult helyzetében talán hajlamos is lenne megadni magát a sorsának. De nem teheti, hiszen van egy társa, akiért felelős. Nevezetesen a kislánya, a tizennégy éves Hedvig, akivel Kovács Edit Ginája úgy beszélget, mintha ez a gyermek felnőtt volna és barátnők lennének. Ami talán avval is összefügg, hogy a Hedviget játszó tizennégy éves Kesjár Katinka valóban felnő itt, sőt fölébe nő mindenkinek. Bámulatos az az érzékenység és ösztönös intelligencia, amivel a maga csöppet sem könnyű színészi feladatát teljesíti. Egy tizennégy éves hamvas, tiszta, ártatlan gyermek adja elő Ibsen hamvas, tiszta, ártatlan gyermekhősét, méghozzá úgy, hogy nincs egyetlen hamis, hiteltelen vagy üres pillanata sem. Mindent, amit mondania kell - lát. Mindent, amit csinálnia kell - érez. A természetességnek és a tudatosságnak tökéletes összhangját teremti meg a színpadon ez a lenyűgöző kislány.

Hedvig, a gyermek feláldozta magát egy felnőtt miatt, akinek nem nőtt be a feje lágya. A közönség annak rendje és módja szerint megsiratta őt. Mostan Kesjár Katinkáról álmodom. Szeretném két év múlva Júliaként viszontlátni.

STUBER ANDREA