Magyar Színház
Hogy történhetett? Netán feldobtak egy-egy pénzérmét? S akinek fej lett, annak vadul festenie kellett az orcáját. Akinek pedig írás, az megúszhatta smink nélkül. E szerencsés utóbbiakhoz tartozik a címszereplõ Liliomfi, nemkülönben Gyuri pincér, akinek szíve választottja, Erzsi sem kendõzi magát túlzón.
De már a színész szerelme, Mariska úgy készíti ki magát, mintha nem is növendék lány, hanem kiérdemesült - hogy mást ne mondjunk - primadonna volna. Talán a nevelőnőjétől leshette el, Kamilla kisaszszonytól, akinek képén jókora pirospozsgák virulnak. Míg a férfinépnek az arcszőrzete szúr szemet. Szilvai professzor hegyesre pödört, Kányai fogadós pamacsos bajusszal ékeskedik, a pesti Schwartz Adolf pedig kacskaringóssal. S e furcsa portrésorozatot folytathatni. Mindegyik arról árulkodik, nem született világos döntés a stílusról.
Akkoriban, a tizenkilencedik század harmada-fele táján, amikor Szigligeti Ede is koptatta a "világot jelentő deszkákat.", a komédiások igencsak festették magukat. Most, a Magyar Színházban úgy kezdődik a Liliomfi, mintha - szakállas ötlet - egy társulat, egy hajdani társulat mutatná be a komédiát. Az egyik aktor, akit később Szellemfiként ismerünk meg, vállalja a karmester tisztét, lekászálódik a zenekari árokba, ahol beinti a muzsikusokat, dirigál, amíg el nem repül a pálcája. (Nincs is rá szükség a play backhez, amelyen egyébként nem is tizenkilencedik századi, nem is huszonegyedik századi, de Sárközy István múltbeli ízlésű szerzeményei hangzanak fel.) A "cselvígjáték" végeztével is felsorakozik a kompánia. Vagyis a keretjáték indokolhatja, hogy a korabeli szokást kövesse a játszó személyek külleme, nemcsak a tréfásnak szánt maszk, de a kosztümök galériája is, amely megint csak felemás. Csupán egyik hányadát tervezte mókásra Tordai Hajnal. Napjaink publikuma meg is zavarodik, mit vegyen, és mit ne vegyen komolyan. Harsányan felnevet például, amikor az ifjú Mariska olyan pártásan álló, karimás kalapot tesz a fejére, amilyen pedig létezett annak idején. (Ha máshonnan nem, ismerős lehetne a Déryné című filmből, ahol a címszereplő Tolnay Klári ilyent viselt.
|
Változik a szín, változik a hangvétel. A fogadó kerthelyiségében ketten is előbukkannak, akik kerülik a pózoló hamisságot. Az egyikük Erzsike, azaz Soltész Bözse, akit pedig helyre kékfestő babának öltöztettek. De az előadás legjobbjaként a színésznő úgy tűzrőlpattant, hogy van mondandója is a nemcsak szerelméhez húzó, de atyjához is ragaszkodó, minden mozdulatában életrevaló lányról. Gyámoltalanabb, ám nagyszívű a jövendőbelije, a pincér Gyuri, akit Pavletits Béla alakít érvényes pszichológiával. A fogadós Kányai tömérdek okkal mérgelődhet, a lelki ábrázolást szintén ambicionáló ifj. Jászai László mégis akkor csatlakozhatna joggal az előbbiekhez, ha kevesebbet hangoskodna. A pesti Schwartzék közül először az ifjú érkezik. Adolf spenótzöld és kanárisárga öltözetében Jegercsik Csaba olyan találó "belépőt" prezentál, amellyel megmutatja, hogy lehetett volna esélye a stilizált komédiázásnak is. Az idősebb Schwartznak, vagyis az óvatosan tartózkodó Csurka Lászlónak a társaságában már elveszíti kivételes érdekességét. Természetesen a rendező az, aki minden stílusbeli és egyéb ingadozástól megóvhatta volna a színészeket.
Aligha van néző, akinek a Liliomfiról ne jutna eszébe Makk Károly 1954-es filmje, és benne megannyi színészünk, Darvas Ivántól Ruttkai Éváig, Dajka Margittól Balázs Samuig, Soós Imrétől Pécsi Sándorig, akik már a halhatatlanok társulatához szegődtek. A fél évszázados mozi a magyar színészet hőskorát megragadóan idézi fel, s annál is többet, valamiféle ifjonti szellemiséget. A színpadjainkon megelevenedő Liliomfi pedig többnyire úgy fest, mint valamiféle szerelmi bohózat. Most is azt követik mindenekfelett, hogyan nyeri el a kedvesét az apai szándék ellenére színésszé felcsapott ifjú, a gazdája lányára áhítozó pincér, nemkülönben a választott leányzók. De az mindig valahol elvész, amit a komédiássorsba is belekóstolt Szigligeti Ede, vagyis - szigorú atyjától kapott nevén - Szathmáry József belerejtett az érzelmek bonyodalmaiba. Hogy vannak a nyárspolgári értékek ellenében nyitott szívek, szabad lelkek, akik nem véletlenül találnak otthonra a színház világában. Ahol életelemük a játék, amely még a füllentést, a fondorlatot, a cselt is megnemesíti. Így válik örömmé a keserv, teljesedik ki az élet. A Liliomfinak nemcsak cselekménye van, de eszméje is.
BOGÁCSI ERZSÉBET