Debreceni Csokonai Színház, Stúdiószínház

Jó dolguk van mostanság a cívis város színházában a gyerekalakokat mozgató híres magyar regényeknek, a gyerekszínészeknek - és maguknak a gyermek nézõknek (oldalukon szülõkkel, nagyszülõkkel, tanárokkal). A Csokonai Színház továbbra is mûsoron tartja a Légy jó mindhalálig Háy János dramatizálta, Árkosi Árpád rendezte változatát. A klasszikus "debreceni regény" adaptációja pedig társra is talált a klasszikus (és éppen százéves) "pesti gyerekregény", A Pál utcai fiúk feldolgozása, Vidovszky György színrevitele révén. Móricz Zsigmond és Molnár Ferenc remeke szomszédos a repertoáron.

Vidovszky öt éve a Bárka Színházban aratott sikert, ért el nagy szériát a halhatatlan Nemecsek-hőskölteményt bemutatva (melyet Deres Péter dramaturggal karöltve írt színpadra). Azaz eleinte (a tervezett hat helyett tizenkét előadáson) a Bárka mellett tapsoltak a darabnak. Magam is ezt a szabadtéri, az épület falához simuló produkciót láttam, melynek nyilván más hangulata lehetett - s a díszletét is másként építhették meg -, mint azután a benti, kőszínházi változatnak. Viszont joggal feltehető, hogy a szabad ég alól a mennyezet alá költöztetés során mit sem változott az alkotói alapállás. "A történet maga a Grund" - vallotta Vidovszky -, "az egész világ maga a Grund." Többek között azért is, mert az ifjú tizenéves szereplőknek "semmilyen kapcsolatuk nincs lányokkal, életükből még hiányzik a szerelem". Az idea még a birtokolt, körülrajongott, védett játszóhely nimbuszában, valamint a (villongásoktól nem mentes) bajtársiasságban ölt testet számukra.

Jobbszélen Dánielfy Zsolt | Fotó: Máthé András

Ha lehet, a Grund-gondolat a debreceni Stúdiószínház (a Víg Kamaraszínház előadását még inkább átjárja. Bozóki Mara díszlete kiterjed a különben igencsak rideg előcsarnokra is: egyszerűsített utcatáblák, homokbomba gyúrását lehetővé tevő tároló láda, "Mentsük meg a grundot!" felirat fogadja a közönséget. A jelmezbe bújt színpadi fiúk is kezdettől ott rohangásznak, kiáltoznak közöttünk. A nézőtéren, a kifeszített lampionsorok halványan színesedő labdái alatt a helykeresésben is segítenek, ha kell. A kulisszák között - négy oldalról nyíló ajtajú palánkbástyák negyedkörében - a teljes szereplőgárda jelen van már ekkor. A pergő nyelvű, vidám - nem mindig a legjobb vicceket erőltető - Törökmézárus (Kiss Gergely Máté) és a mélább, bánatosabb Hegedűs (Jéger Zsombor) amolyan ligeti keretjátékot vonnak a színmű köré. (Zene: Faragó Béla, koreográfia: Gyevi-Bíró Eszter.) Ez a dramaturgiai megoldás a fokozott valóhűség látszatát kölcsönzi Molnár művének, ugyanakkor viszont eljátszandó történetre utal, hiszen előre egy bolyban, a grundon gyűlnek össze, diskurálnak, múlatják az időt a figurák. Tanár a mamával, diák a törökmézessel.

Így megágyazva A Pál utcai fiúk interpretációja mesésebb, szimplább lett. Vesztett érdességéből, lehalkultak benne a kis drámák - s Nemecsek drámája is, a végül meg nem menthető grund drámája is. Másfelől felerősödött a "Grund az egész világ" eszméje, és természetessé vált, hogy Janó nem csupán öreg, pipaszívogató tót őre a fatelepre emlékeztető teleknek, hanem lélekben visszafiatalodni kész játszótárs (és Garay Nagy Tamás, ha csak teheti, be is áll a csemeték közé: harcolna ő is, ha nehéz szíve, öreg inai engednék. Persze a pipáját azért szívogatja.) Rácz tanár úr - minden magára öltött szigora ellenére - az alaposan megdorgált gittegylet tiszteletbeli tagja is lehetne (Dánielfy Zsolt még mordulásaiban is merő jóság. Úgy húzgál gyerekfület, hogy az nem fájdalomnak: balzsamnak tűnik, s egy elemista kíváncsiságával kóstol bele az elkobzott gittbe.)

Fehér László és Gál Kristóf | Fotó: Máthé András

Az események, jelenetek, helyszínek egymásba tolása - a következetes grundcentrikusság - kevésbé használ Geréb anyja (Domareckaja Júlia) "az én fiam nem áruló!" jelenetének, ám nem is veszi élét a tények fölé emelt valóság (a hazug igazság) röpke epizódjának. Kicsit szürrealisztikus, kicsit filmszerű, s mindig tempót csiholó, hogy az iskola ugyanúgy a grundon helyezkedik el, mint Nemecsekék lakása vagy bármi más. (Igaz, a srácok nem összeszíjazott, egybespárgázott tankönyveik ülőkéjén kuporognak, hanem akkora köteteken, mintha a Criticai Lapok összes bekötött évfolyamát egymásra tornyoznák.) Az már némi veszteség, hogy a Nemecsek család szegénységéről a díszlet nem tud, a jelmez nem nagyon akar informálni (és Csetneky úrnak Kiss Gergely Máté korántsem oly hiteles, mint édességárusnak: sem a saját kis - új ruhát vágyó - dölyfe, sem a gyermekük haldoklása miatt lesújtott szabóék iránti érzéketlensége nem plasztikus).

A premier kemény munka eredménye, majdnem minden részlete működőképes. (Nemecsek megfürdései-megfürösztései - amelyek a végzetes tüdőgyulladást okozzák - egy bástya tetejére dugott fakádban: nem a legszerencsésebb ötlet. Fogjuk fel a valóságtól történő elrugaszkodásnak, akkor azonban a nem elég kontúros vízió-képek elfogadásával gyűlik meg a bajunk.) A kellemes miliő annak (is) köszönhető, hogy a kiválasztott gyerekszínészek egytől egyig rokonszenves emberpalánták (részben már kamaszok). Nyolcról-tízről nagy biztonsággal megállapítható, hogy soha nem lesz belőle színész - s akad, kisebb szerepbe gubózva, olyan, akit a debreceni színház már jelentékenyebb feladatokban is bátran kipróbálhatott. Nincs értelme udvariasságból, szinte találomra sorolni neveket. Kinek ez, kinek az a Pál utcai vagy vörösinges fiú tetszhetett jobban. A Pál utcaiak túlzottan is polgári, szabályszerű jelmezeket kaptak Bozóki Marától (vajon egy grundra szabadult fiú nem tépi-e le magáról a nyakkendőt...?), a vörösingesek XX. század eleji sportdresszeket idéző mezei viszont jól kidomborították a csibészséget, mellyel Vidovszky ezúttal meglepően takarékosan gazdálkodott. Színpadán sokkal bővebben méri a jóságot, mint azt a valamelyest osztottabb világú, a felnőtt lét kíméletlenségét és alantasságát is részben előlegező regény diktálhatná. De - hogy megint billenjen a mérleg - a rendezés igen erős és következetes a két kis közösség egyensúlyának, illetve a közösségek belső világának kimunkálásában. Molnárnál például Boka János a kapitányválasztás titkos szavazatainak összeszámlálásakor végig fölényesen vezet Gerébbel szemben. Vidovszkyéknál 3:0 után kialakul az izgalmasabb 3:3, s csak aztán húz el Boka - s mindezt a szimpatizánsok beszédes gesztusokkal követik.

Fotó: Máthé András

Az eredetileg az iménti két szerepre választott szereplő a próbák során "cserélt" - s valóban a koraérett, magába forduló, mégis közösségbe termett nagyfiúnak érződő Nagy Norbert lehet a hitelesebb Boka, a vívódóbb, tanácstalanabb egyedüllét pedig Szőke Norbert arcára van írva. Jó a svungja Fehér László feltűrt gallérú Áts Ferijének, az általában hálás Csónakos-szerepet Szabó Dániel ügyesen elkapja (még akkor is, ha a kezét örökké zsebre dugja).

Gál Kristóf illúziókeltő, odaadó Nemecsek. Ha a debreceni grund is hosszú szériát nyit A Pál utcai fiúknak, talán még le is kell cserélni - mert maholnap kinő a nemecsekségből.

TARJÁN TAMÁS