Hanoch Levin: Az élet mint olyan
Pesti Színház

"Elegem van már ebbõl!" - minden bizonnyal ez a mondat  hangzik el a legtöbbször Hanoch Levin Az élet mint olyan címû drámájában.  A  kifakadás vagy annak visszhangja ott van minden  mondat mögött és elõtt, vagy közhelyesebben fogalmazva: a sorok között. Levin nem ad okot a visszakérdezésre ("mibõl?") - a feleletet választotta ugyanis mûve címéül. Az életbõl, mint olyanból.

Persze eleinte mindez még nem egyértelmű - nagyon úgy tűnik, hogy a középkorú ("fejenként" még csak ötvenéves) izraeli házaspár férfitagjának, Yonának (Kern András) feleségéből, Levivából (Kútvölgyi Erzsébet) van elege, mégpedig nem is kicsit. Yona figurája  Kern alakításában, ahogy szívpanaszokkal felkel az éjszaka közepén (nyilván infarktus, gondolja, mi meg nevetünk rajta, most még), az előadás nyitányaként a képzelt beteg és a házsártos vén bolond komédiai alakjait ötvözi, ám hamar sejthetővé válik, hogy nem egyszerű vígjáték, amit látunk. Mert az még elmenne egy komédiában - vagy egy abszurd drámában -, hogy a férj nemes egyszerűséggel legurítja alvó feleségét a hitvesi ágyról (mert az nyilván egy másik férfival álmodik, ráadásul bizonnyal éppen nem közelebb, mint Svájcban hetyegnek); de az a pár percnyi tömény szitkozódás már nem, ami megelőzi e nem épp bajtársias cselekedetet. Yona minden egyes szava olyannyira brutális és pengeéles, hogy nyilvánvaló: semmi nevetnivaló nincs ebben a lökésben. Jól mondja Leviva (nyilván jól ismeri már a férjét): úgy borította őt ki az ágyból, mint egy zsák szemetet. Kár lenne szépíteni.

Erős tehát a dráma felütése, ez egyértelműen kiérződik Parti Nagy Lajos fordításának sajátos (azonnal felismerhető) nyelvi leleményei mögül is. Nota bene: indokolt volna már egy Parti Nagy Lajos-féle "dráma magyarítás"-gyűjtemény kiadása is. Fordításainak, átiratainak jelentőségét, szuverén voltát  a színházak Parti Nagy szerepének különbözőképpen való feltüntetésével próbálják érzékeltetni a színlapon, szinte egymásra licitálva. Itt Parti Nagy a "magyar szöveget írta", de volt már ő társszerző Moličre mellett, hogy csak a legutóbbi példákat említsem.) S bár a szöveg élvezetes, a két színész nemigen tud mit kezdeni bizonyos elemeivel. A trágárságokkal például. Játékuk alapján mindkét figura jobb módú polgári család sarjának tetszik, akinek a szájából   sehogy sem tűnnek őszintének, hitelesnek az ordenáré szavak, kifejezések, pláne a nyelvi hibák. Pedig a dráma  ebben a Parti Nagy által ferdített-fordított formában két "lecsúszottabb" karakterért kiált: a Kern és Kútvölgyi által adott szereplőkön látszik, hogy igenis tudnák - legalább az egyikük -, hogy hány nővér is van "abban az orosz drámában", még ha azt el hisszük is nekik, hogy harminc éve nem voltak színházban (és talán az előtt sem).

A Levin igen kiszámítható, de szövegének nyerseségével és lírájával mégis újat adó drámájában felvetett problémáknak lényegében két fő csapásiránya van. Mit ér az ember élete, ha semmi nyomot nem hagy maga után, s  hogyan hagyhatna egyáltalán; illetve  a magány, a "társas magány", a szerelemtelen és kiüresedett házasság a maga összes ellentmondásával, a felek mérhetetlen egymásrautaltságával s a felelősség áthárítás, a bűnbakkeresés jól ismert mechanizmusával.. S a két problémakör - talán nem csak Levinnél - összefügg.

Kútvölgyi Erzsébet és Kern András (theater.hu fotó - Ilovszky Béla)

Hamar megérezzük - s gyengébbek kedvéért Yona idővel ki is mondja -, hogy a férfi szavai egyértelmű címzésük ellenére sokkal inkább szólnak saját magához, mint feleségéhez - csak épp Yona nem elég erős jellem ahhoz, hogy életét válságban érezvén ne kelljen azonnal másban keresnie a felelőst az elmúlt harminc (feleslegesnek és így szörnyűnek érzett) évéért. Az acsarkodás forgatókönyvét, úgy tetszik, alaposan begyakorolta már az évek során a pár, hamar eljutunk odáig, hogy Yona kijelentse: elhagyja hitvesét. Ám még mielőtt távozhatna - persze, ha valóban akarna -, belép a szobába egy két lábon járó szimbólum, a férj barátja (?), Gunkel (akit a november ötödikei előadáson Rajhona Ádám helyett Márton András formált komédiai zsánerkarakterré), hogy a házaspár a szánalmas alak "segítségével" rájöhessen: még mindig jobb kettesben egy elrontott életet élni, mint valódi magányban tenni ugyanezt. Levivának egyébként amúgy is az az egyetlen hatásos fegyvere férjével szemben, úgy bírja folyvást maradásra, hogy elhiteti vele, ha nem taszítja el őt maga mellől, legalább egyvalaki megőrzi majd az emlékeiben, így biztosítva neki  valami kis továbbélést a földön.

"Megőrizlek itt, a szememben" - mondja az asszony, s Kútvölgyi Erzsébet és Kern András feledve minden addigi kegyetlen mondatot, gesztust, boldogan összedörgölik homlokukat - a nézőpedig újra az előadás fő problémájával, a hitelesség hiányával szembesül. Yona és Leviva hirtelen jött, de valószínűleg nem először tapasztalt megbékélése a két színész interpretációjában nem tűnik mélyről, a kiismerhetetlen, de valamelyest mégis mindenkinek ismerős lélekből fakadó történésnek , csak egy látszólag nem kellőképpen megértett írói fordulat lojális eljátszásának. Ahogy átszellemülten bámulják az asszony által korábban megidézett "szellemeket", mint a kisgyermekek, ha azt mondják nekik, hogy a szivárványon kisangyalok korcsolyáznak - üres színjátéknak tűnik, nem a levini lírai groteszk értő közvetítésének.

Kovács Bálint