József Attila Színház

Claire Zachanassiant megváltóként várják Güllenbe, mint manapság az uniós apanázst. A képmutató város "felzárkóztatása" ennélfogva Isten helyett egy "istennõre" marad: Güllen szülöttére, az idõközben megtollasodott Kläri Wäscherre, aki nem karitatív felbuzdulásból, nem is nagylelkûségét reprezentálva, hanem régi személyes sérelmét megtorolni érkezik hosszú távollét után e vidéki kis "porfészekbe". Egymilliárdot ajánl a város fölvirágoztatására, cserébe azt kéri a gülleniektõl, takarítsák el az útból ifjúkori szerelmét, Alfred Illt, aki egykor az ellene indított apasági perben hamis tanúkat állítva megalázta, és koldusbotra juttatta. Claire bekvártélyozza magát Güllenbe és kivár. A város válaszút elé kerül.

Mi a fontosabb: a lé vagy a lélek? A jóllakás meg a jó lakás - vagy a törvényesség, a jog és sérthetetlensége? És ha egyszer beköszönt a jólét, törődik-e majd valaki azzal, milyen árat fizetett érte? A morális kérdésfelvetések ellenére sem lesz kapitalizmuskritika vagy kenetteljes parabola Dürrenmatt tragikomédiájából a József Attila Színházban. Az öreg hölgy látogatása a korrumpálódás útját, az emberi lealjasulás belső játszmáját ábrázoló új, korszerű nyelven megszólaló kortárs darabbá válik Zsótér Sándor rendezésében, melyet leleményesen "hangszerel" Tallér Zsófia eklektikus hangzású zenéje, dalbetétei.

Ambrus Mária díszlete barátságos hangulatú és vidám, akárha játékország kapujában állnánk: semmi nem utal arra, hogy Güllen romokban heverő, züllött kisváros lenne. Nagyméretű kasírozott síkidomok sárgás-vöröses kavalkádja mozog a zsinórpadlásról le-föl, a tragikomédia helyszíneit sugalmazva. Amikor az egész város nyakrafőre hitelbe kezd vásárolni, és (képletesen persze) méregdrága sárga cipőt húz, jókora kartonlábbelik - egyébiránt a kapuívek "lábazatai" - ereszkednek a játszók feje fölé. Benedek Mari öltözékeiből kilátszik ugyan a gülleniek ülepe, mégsem rongyos, elhordott hacukák. Az alsóneműt a felsőruházattal kombináló, modern fazonú, pasztell ruhák színvilága csak a város látszatgazdagodásával párhuzamosan élénkül meg egy-egy színes inggel, blúzzal vagy mintás nyakkendővel. A tér és a jelmez eleve áthallásossá teszi a történetet. Zsótér Güllene a játékosan stilizált városképpel és a "frissen vasalt" városlakókkal olyan hely, amely pofára elmegy, belül viszont rothad. A házakat újratatarozták, a lelkeket úgy-ahogy kifényesítették - mégis maradt minden a régiben. Egy félkész, félresikerült világ.

Ladányi Andrea és Méhes László (fotó: Szkárossy Zsuzsa)
Már-már megjegyezni se kell: Zsótér ez alkalommal is sokat bíz a szavak képzeletépítő és teremtő erejére, amiben biztos támasza Ungár Júlia új, inspiratív fordítása. Első hallásra alig karcsúsodott Dürrenmatt eredetije, viszont élővé vált a nyelvezet, számos helyen felfrissítve jelenkori utalással: Angela Merkel levelet küld, Nicolas Sarkozy "gyaloghintót" ajándékoz a címszereplő Claire Zachanassiannak. A humornak is ajtó nyílik azáltal, hogy a fordító- dramaturg nem húzza ki az előadásba "nem illeszthető" kijelentéseket: "megöregedtem és meghíztam" - mondja például a Claire-t alakító középkorú és csontsovány Ladányi Andrea a szöveg szerint negyvenöt évnyi távollét után régi szerelmének. De a múló éveket sem érdemes számolgatni: Dürrenmatt már hatvan év felett járó szerelmeseit mindenféle zavar és illúziórombolás nélkül - az illúziókeltés szándéka Zsótér színházában persze fel sem vetődik - középkorúnak játssza Ladányi Andrea és Méhes László. Dürrenmatt öreg hölgye a Claire Zachanassiant játszó színésznő számára amolyan jutalomjáték. Gyanítom, a címszereppel eredetileg megajándékozott Galambos Erzsinek is járt már e gesztus, ám együttműködése Zsótérral a próbaidőszak előrehaladtával váratlanul megszakadt. A táncművész Ladányi Andrea, aki ezúttal prózai színészként bizonyítja kivételes tehetségét, négy héttel a bemutató előtt kapta meg a feladatot. Tán mondani sem kell: számára a szerep - a dolgok természetéből adódóan - nem jutalomjáték.

Játéka nekünk, a közönségnek kivételes jutalom.

Ladányi a tanulóéveket is beszámítva közel negyven éve táncol. A test és a mozdulatok szuggesztív kortárs mesteréhez mégis meglepően jól illik az új szerepkör: a szinte mozdulatlanság és a szó. Szoborszerűvé dermesztett, sötétkék kiskosztümös, lárva arcú Claire-je szúrós, eltökélt és biztos fellépésű asszony. Akár egy vaslady. Beszéde jól érthető, kifejező és cicomázatlan. Mély fekvésű, borongós, köznapi hang. Szinte tőmondatokra tördeli a szöveget, a mondatok közt lélegzetvételnyi "hatásszünettel". Hűvös, kimért és lekezelő. Az élet megtanította elrejteni az érzelmeit. Nem indul meg és nem fortyan fel semmin. Évtizedeken át táplált gyűlölete és a visszavágás vágya elviselhetetlenül kérgessé, szálfakeménnyé egyenesíti amúgy is inas alakját.

A függöny fölötti vörös kartonpapír-felirat most Zachanassiant köszönti - korábban tán november hetedikét. Tépelődő, feszült várakozás. Mindenki türelmetlen, minden fut, szalad, toporog - már főleg a szavak és a belső kifejezések szintjén. Kevés mozgás, takarékos gesztusok. Güllen polgárai, akár az indiánok, a vonatsínt jelző kötéllétrához tapasztják a fülüket, majd miután a láthatatlan szerelvény begördült, felgöngyölik a síneket. Ladányi már azelőtt megjelenik a jobb oldali bevilágítatlan díszletfalnál, hogy Claire érkezését a gülleniek észrevennék. Váratlan feltűnése párját ritkító, súlyos jelenés. Az öreg hölgy ragadozóként méri fel övéit, majd lecsap közéjük. Bejelentése után teljes lesz a zavar. Güllen háborog és kikéri magának, amit csak lehet, miközben már fél szemmel előre tekint: hitelre vásárol pasztőrözött tejet, márkás cigit, új templomharangot, modern városháza-terveket. Szájával tiltakozik, kezével a zsebeit tömi. Magatartása már önmagában is elégséges ahhoz, hogy kikényszerítse a sokféle hangsúllyal elhangzó, ám csak egyféleképpen értelmezhető "igazságszolgáltatást": Alfred Ill halálát. Zsótér városlakói öntudatlanul engedelmeskednek a felsőbb akaratnak.

Az öreg hölgy látogatása "sötét dolog", mondja Dürrenmatt, "semmi sem árthat többet" neki, "mint valami állati mély szomorúság". A svájci író vélhetően elégedett lenne Zsótér rendezésével, amely következetesen és bátran él az ellenpontozás, az irónia, a fanyar humor, a játékosság lehetőségével. A hagyományosan szikár és tisztán átlátható, statikus színházat az invenciózus fordítás mellett színpadi ötletek sokasága és választékos humor élteti. A már említett "gyaloghintó" nem más, mint Roby és Toby (Tokai Tibor és Sebestyén Csaba), a két kőkorszaki szakinak öltözött alattvaló izmos válla. Az erdőt, a fákat, a madarak trilláit a drámaíró igényei szerint a színészek saját testükkel, hangjukkal adják: e rettegett formalizmus, melyet a legtöbb interpretáció lazán elfelejt, most üdítő színfolttá válik. Egy a színpadon haránt átfutó kombinés nő: szelíd őz. A sebészkésektől szabdalt protézisdáma művégtagjai: csontszín kesztyű merev tartású kézfejen, vagy sebtiben felhúzott harisnya.

Amikor Claire "ölebe", a fekete párduc elszabadul, a város - szigorúan önvédelemből persze - hamarmód felfegyverkezik. A ragadozó és a likvidálásával elfoglalt lakosság fogócskája rákopírozódik Ill alakjára és sorsára. Ill "Canosszát jár", ám a kisváros hatalmasságai kígyó módra siklanak ki a jog prése alól. Menekülnie kéne, a vasútállomásra begördülő szerelvény azonban a polgárok fenyegető közelségétől lebénult Ill nélkül robog tovább. "Elvesztem!" - mondja Méhes László Illje vakító ellenfényben a megüresedett színpadon.

Méhes alakításában ez a fordulópont. A lelki megtöretés után már nem űzött vad, hanem végzetét méltósággal hordozó férj és családapa. Méhes szűk keretek közé szorítva, fojtott reakciókkal, de belső rezonanciával játssza a figurát. A második részben feltűnően színes, norvég mintás pulóvert vet át hanyagul a vállán. Ilyet azelőtt soha nem hordott. Talán ő is hitelbe vette valahol - a saját bőrére. Úgy jár-kel a városban, mint egy időmilliomos turista.

Bepakolja a családot fia vadonatúj "csodamasinájába", még kiélvezi a hátralevő időt. A csevegő kocsikázást a szereplők helyben futása érzékelteti. Ha az autó gyorsít, ők is szaporábban szedik a lábukat. Találkája Claire-rel a konradsweileri erdőben az előadás egyik legszuggesztívebb jelenete. Ahogy egy fehér padon egymás mellett ülve, egymást nem érintve, előre szegezett, rezzenéstelen tekintettel, szenvtelen hangon arról beszélgetnek, milyen gyönyörűek a "helyi csehóban" felállított (még) üres koporsót beborító krizantémés rózsahegyek, s hogy hol temeti majd el Claire Illt a halála után (egy Capri szigetén felépülő mauzóleumban, kilátással a Földközi-tengerre) - vérfagyasztóan erős, sápasztóan morbid színház. A népgyűlés, ahol a halálos ítélet végrehajtatik, invenciózus összművészeti zárótabló. Tallér Zsófia stíluskategóriákat nehezen viselő "neo-operája" itt még egyszer hatásosan kibomlik. Maga a gyilkosság gesztusnyelven megszólaló pantomimjelenet (koreográfus: Vati Tamás): a vonalban le-föl hullámzó, láthatatlan fegyverzetét a székbe roskadt, szenvtelen Illre szegező "polgárőrség" az ellenállás legkisebb jele nélkül teljesíti be Claire Zachanassian akaratát.

A vendégművészekkel kiegészült társulat egységes csapatként, pontos, fegyelmezett munkával áll helyt a színházi konvenciók ellen dolgozó zárt formanyelv követelményrendszerében. Szabó Kimmel Tamás jó taktikai érzékkel megáldott, dörzsölt polgármester, Maday Gábor képmutatóan érzéketlen, cinikus pap. Sztarenki Pál mindennel egyetértő főkomornyik, Friedenthal Zoltán mindent kimagyarázó tanító, Vári Kovács Péter minden felett szemet hunyó rendőr. Claire hetedik férje Beckett-féle Lucky-inkarnáció ("Gondolkozz, Moby!"). A nyolcadik önmaga karikatúrája pösze beszédével. A Nobel-díjas kilencedik "olyan, mint egy diplomata" - már amikor nem gondolkodik. Mindhárom szerep a viszszafogott könnyedséggel játszó Dányi Krisztiáné. Claire két megvakított eunuchja "kiherélt" hangon ismétli egymást, Ömböli Pál és Háda János fekete lakk női kézitáskát lóbáló Kobyja és Lobyja kabinetalakítás. Ill családjának (Vándor Éva, Ullmann Mónika, Ferencz Bálint) vak közönyét csak a meggazdagodás esélye, hitelbe vásárlásuk fokozódó üteme tudja megtörni.

Előrelátó figyelmesség, hogy a színház vezetősége, a rendező és munkatársai szórólapon hívják fel a közönség figyelmét a meglehetősen formabontó rendezés intellektuális kihívásaira. Ugyanakkor nehezen hihető, hogy ezen múlik majd az előadás fogadtatása. Ereje, intenzitása alapján nem kizárt, hogy a produkció a bulvárdarabok árnyékában megtalálja a maga nyitott szellemű közönségét az angyalföldi színpadon.

KRÁLL CSABA

 

NKA csak logo egyszines

1