Szigligeti Színház; Szolnok

Ügyes darab a Feketeszárú cseresznye. Szerenáddal kezdõdik és hepienddel végzõdik, mint A sevillai borbély. Csak éppen közben mégis tragédia. Tragikus életproblémák, tragikus szenvedélyek dolgoznak benne. És bármilyen ügyesen szõtte is a cselekményt a szerzõ, Hunyady Sándor, sikere mindig elválaszthatatlan a mûben felvázolt politikai problémától. A szerelmi háromszög történetet a történelem motiválja. Az érzelmi hálókat átrendezi, ezúttal a bujkáló vonzalmakat felszínre hozza Trianon, illetve a bácskai hatalomváltás.

Nemzetiségi feszültségekkel terhelt idillt ábrázol az első felvonás, az összeomlásból kibomló boldogság ígéretét is veszélyek árnyalják a harmadikban. Barátság és szerelem klasszikus tragédiai konfliktusára rakódik rá a politikai, a nemzetiségi, a történelmi összecsapás. A két jó barát, a magyar főbíró és a szerb birtokos szerelmi drámája bizonyára létre se jöhetne a történelmi kataklizma nélkül. Békeidőben alighanem diadalmaskodna a közmorál, az úri viselkedés szabályai szerint hallgatna a magyar úr és a szerb asszony is. Legalábbis ezt sugallja az író. Az állami-nemzeti összeomlás, a politikai tragédia tehát valójában felszabadítja a szerelmet, az egyént béklyózó keretek összeroppanása a lelkeket fogva tartó szokásrendet is szétdúlja. Paradox történet tehát a Feketeszárú cseresznyéé.

ifj. Jászai László (theater.hu fotó - Ilovszky Béla)
Ennek megértéséhez azonban nemcsak a színházi elemzők nem szoktak eljutni, de a darab más értelmezői sem. Valószínűleg maga a szerző sem vette észre, mit is írt valójában. A sikerhez 1930-ban éppúgy elegendő volt a jól konstruált dráma és a nemzeti érzések borzolása, mint 1997-ben a Budapesti Kamaraszínházban. (1980-ban és 1994-ben Kecskeméten is játszották a darabot, ezekről az előadásokról azonban nincs emlékem.) Általában fölöttébb búsan, a jövőtől félve borul össze a darab végén a magyar férfi és a szerb asszony, pedig akár örülhetnének is, hogy a történelem kiszámíthatatlan szükségszerűsége folytán egymáséi lehetnek, rejtett vágyaik szerint élhetnek. Hunyady Sándor különben igen jó érzékkel dekázta ki a politikai mérleget. Egyfelől mindenki nemzeti érzékenységének tiszteletére int, másfelől viszont nem hagy kétséget az új hatalom túlhabzó nacionalizmusa felől. Az árnyalatok a magyarok javára színeznek, de főképp csak azért, mert a kiebrudalt vesztes mindig bizonyos erkölcsi fölényben van a diadalittasan csörtető győztessel szemben.Varga Klári

Radó Denise és Kautzky Armand (theater.hu fotó - Ilovszky Béla)
Balázs Péter, amikor 1997-ben a Budapesti Kamaraszínházban megrendezte a darabot, emlékezetem szerint nem billentett feltűnően ezen a viszonylagos egyensúlyon. Most Szolnokon ifj. Jászai László igazi tradicionális felszarvazott férj vagy rászedett apa képével indítja Veliszavljevics Dusán figuráját. Kövéren, álmosan zsörtölődik a szerenád hallatán, szemernyi méltóság sincs benne. Igen nagy színésznek kellene lennie, ha innen bármilyen közepesen eljátszott elegáns magyar férfi méltó partnerévé föl tudná küzdeni magát. Márpedig ő nem az. Most sem az. Kiélezett helyzetekben, amikor nagy szenvedélyeket kellene megmutatnia, mindössze hangoskodik és hadonászik. Esetleg bereked, néha merev arccal próbál szenvedőnek látszani. A próbák idején meghalt Selmeczi Rolandot helyettesítő Kautzky Armandnak elegendő halványan visszafogottnak lennie, hogy igazi úrnak tessék mellette, ettől pedig mindenképpen billen a politikai egyensúly. S ezt csak részben orvosolhatja, hogy Radó Denise a szerb asszony méltósággal viselt szabályos szépségét és nemzeti öntudatát egyaránt tisztességgel hozza, akárcsak szerelmi drámájának a felszínét. A kisebb szerepeket nagyon egyenetlenül oldják meg a fellépő színészek. Gombos Judit becsülettel játssza a gondoskodó háziasszonyt, Karczag Ferenc viszont inkább csak ügyetlenkedik a pópa szerepében. Barabás Botond szokott túlméretezett mosolyával ezúttal egy huszártisztet alakít, akin éppen csak az egyetlen megkülönböztető jegye nem látszik, az, hogy ő fog meghalni a társaságból a háborúban. Mészáros Istvánnak alighanem a kisujjában van a mindenfelé följelentő kisember mérhetetlen jellemtelenségének előadása. Császár Gyöngyi szépen kidolgozza a kérelmező szerb parasztasszony alakját, Molnár László elevenen adja a kettős gyökerű Jankovics hadnagyot, aki az egész megrázkódtatásból csak a maga jól alakuló dolgaival képes törődni. Bitskey Tibor érzőn siratja az elvesző hazát.

Székely László szép boltíves lakásbelsőket tervezett az előadáshoz, Jánoskuti Márta jelmezei becsülettel jellemeznek. A három felvonást két részben adják, de csak annyiban, hogy a második szünetre nem engedik ki a nézőket, hanem zene közben a függöny mögött átrendeznek. Más rendezői beavatkozás, elgondolás nem észlelhető.

ZAPPE LÁSZLÓ

 

NKA csak logo egyszines

1