Gárdonyi Géza Színház; Eger

Kezdjük a sokat emlegetett telefonkönyvvel. Akár a telefonkönyvet is... - hangzik a méltatás, ha nagyon meg akarnak dicsérni egy színészt. Pedig lehet, hogy a telefonkönyvvel könnyebb, mint a klasszikusokkal. Hamletet meg kellene érteni, bár értelme kimeríthetetlen. A telefonkönyvben nincs mit megérteni. Hamletbe bele is kellene látni valamit, a telefonkönyvbe csak belelátni lehet.

Egyszerűbben fogalmazva, az ügyesen szerkesztett vakszöveg azzal a korlátlan lehetőséggel ajándékozza meg a tehetséges színészt, hogy szabadjára engedje személyisége minden színét, felsorakoztassa minden tudását és tapasztalatát, színpadra hozzon mindent, amit többnyire otthon vagy a lelke mélyén kell hagynia. Az igazán jól megcsinált, ám nem túl mély vagy eredeti darabok többsége nem egyéb, mint ilyesféle hatalmas játéklehetőség. Rendező, színész annyit visz bele önmagából, érzéseiből és szakértelméből, amennyit csak bír.

Charlotte Jones darabja, amely Egerben végül az Emésztő tűz címet kapta (az eredeti: In Flame), ilyen ügyesen szerkesztett üresség. Száz év távolában, dédanyák és ükunokák körében hasonló szerelmi melodráma játszódik le. A két korban folyó események intarziaszerűen egymásba illeszkednek, az egymásnak megfelelő szerepeket ugyanaz a színész játssza, egy páros, a főszerepek kivételével, hogy azért a szimmetria se legyen egészen következetes. A figurák megfeleltetését különben is roppant ravaszul intézi a szerző. Ügyel rá, hogy ne csak a két történelmi korszak válassza el egymástól az alaprétegükben azonos típusokat, de számtalan egyéb tulajdonság is. S ha jobban odafigyelünk, akkor ezekből az eltérésekből a két kor egyfajta sematikus megkülönböztetése is összeállhat. Az egyik történet feltehetőleg egy angol vidéki helységben játszódik, ahol a nagymama neveli unokáját és egy befogadott lányt. Az unoka okos, művelt, olvasott, a talált gyerek egyszerűen szólva bolond. Költőien bolond persze, látomásai vannak, hangokat hall a falakból, önfeledt derűje mögül valami ördögi is ki-kibukkan. A komoly lányba szerelmes egy folyton szerencsétlenkedő, együgyű fiatalember, akihez a nagymama szeretné is hozzáadni. Ám a lány beleszeret egy szélhámos vándorfényképészbe, aki persze teherbe ejti, majd elhagyja. Az ostoba ifjú így is elvenné, ám a lány méhen kívüli terhesség miatt meghal. A régi történet szoros családi és társadalmi keretek között játszódik, bár ezek a keretek már lazulnak, repedeznek. A magányosan kóborló szélhámos katalizálja ezt a bomlást.

Kaszás Gergő (theater.hu fotó - Ilovszky Béla)

A mostani cselekményszál hősei egytől egyig magányosak. A nagymama megfelelője egy öregek otthonába bedugott, szellemileg erősen leépült anya, akinek harmincas éveiben járó, önálló, kartográfusként dolgozó lánya egy szerelmében csalódott, kicsit alkoholista, kicsit kábítószerező barátnőjével lakik együtt. A szerencsétlen fiatalember megfelelője egy perverz hajlamoktól sem mentes ápoló az öregek otthonában. Az ebben a modern sztoriban csak majdnem tragédiát okozó győztes férfi, a térképész lány szeretője itt is kivétel, neki van családja, felesége éppen gyereket vár. A két történet tehát nemcsak hasonló, de szimmetrikusan ellentétes is. Akit az egyikben társadalmi kapcsolatok kötnek, az a másikban szingli, és viszont. Ez a szerkezet olyan akkurátus, hogy abba igazi mélység, az élet véletlenszerűsége, kiszámíthatatlansága, gazdagsága már bele sem férne.

Az egri előadás szinte többet hoz ki belőle, mint amit lehet. A rendező Radoslav Milenkovic - akárcsak a Tangó esetében - ezúttal is elhagyta többnyire kétes eredményt hozó kreativitását, remek szakemberként vezényelte le a játékot. A tragédiák szabályosan érkező poénok között haladva, roppant szórakoztatóan bontakoznak ki. Juraj Fabry semleges, a játék szükségletei szerint megtördelt fehér hátteret készített, melyet jobboldalt stilizált szabad tér egészít ki. Nagy Fruzsina jelmezei precízen tükrözik a megkettőzött figurák jellemkülönbségeit. A színészek pedig sziporkáznak. Érdekesnek mutatják a sztereotip panelekből konstruált alakokat. Kezdésképpen Mészáros Sára falakat fülelő bolond lánya titokzatos átszellemültségével, a gyenge értelem mögött rejlő érzelmi gazdagságával, hallucinációiba vetett erős hitével magával ragadja a közönséget, Kaszás Gergő rejtélyes vándora részvéttel átszőtt cinizmussal ellenpontoz. És a száz esztendővel ezelőtti szélhámos szerepében később is kettős lelket jelenít meg: nemcsak szavakban, de a játék átlátszóságával is leleplezi a figurát, miközben mindig megőrzi szemfényvesztői szuggesztivitását. A léhaság alatt mintha igazi szabadságvágy, romantikus költői érzület húzódna meg. Másik szerepében viszont mintha igazi személyiségét, a cinikus bankemberét hordaná álarcként, amely alatt megjátszott titokzatosságot sejtet. Mészáros Sára másik szerepében alkoholmámorban is tiszta értelemmel szenved, okosan látja, értelmezi sorsát, az örök vesztesét, aki némi mazochista kéjjel marcangolja tovább amúgy sem csekély sebeit.

Rácz János mindkét szerepében színpompásan pitiáner, ám régi vidéki mészárossegédként végig megőriz valamennyit az ostobaságban gyökerező formalizmusból, külsőségességből, míg korunkbeli lúzerként teljesen kitárulkozik. Margitai Ági egyenes derekú és erkölcsű egykori angol nagymama természetes józan ésszel beoltva, másik szerepében lírai bolond, megroppant személyiség, akinek zavaros álmaiban azonban több életigazság és életerő van, mint a többiek önmarcangoló okosságában. Ezt nem mellesleg egy pompás sztepptánccal is igazolja. Az ötödik kettős szerepet ketten is játsszák. Nyilván nemcsak azért, mert ők beszélnek is egymással, hanem mert a cselekmény szerinti két főszerep esetében nyilván a különbözőséget kell inkább hangsúlyozni, mint az azonosságot, valamint a teljes személyiség súlyával kell mindkét szerepnek jelen lennie a játékban. Ennek megfelelően Járó Zsuzsa nyúlánk és fekete, Bozó Andrea törékeny és szőke. Amúgy minden fordítva van. A magabiztos, független mai nő lelke tele van bizonytalansággal, kétellyel, aggodalommal. Évszázados elődje, az okos és engedelmes, a kötöttségeivel megalkuvó, csalást és kényszert eltűrő lány belül végtelenül szabad, érzéseiben, gondolataiban szilárd.

Abban nincs nagy újdonság, hogy egy mai tragédiát végig lehet röhögni. Az viszont ritkaság, hogy nemcsak a viccek szórakoztatók, hanem szinte minden színészi gesztus, hangsúly élvezetes.

ZAPPE LÁSZLÓ