Budapesti Kamaraszínház; Ericsson Stúdió

Anyámnak igaza van. Intelligens elõadás. Ez nekem soha nem jutott volna eszembe errõl a suttyós, pókhasas, bérgyilkosos történetrõl. Hát nem röhögtünk, az igaz. Van ez így. De ha azt vártuk, hogy Varga Zoltán megpróbálja rekonstruálni a Katona József Színház 1986-os, legendás elõadását, akkor nem mértük föl kellõképp a helyzetet.

Már maga a feltevés sem éppen elegáns, a színészként is "rejtőzködő" művésznek pedig alig hiszem, hogy rendezőként eszébe jutna. (Arról nem is beszélve, hogy a Budapesti Kamaraszínház műsortervében eredetileg nem is ez a darab szerepelt.) Két éve rendezett már Varga Zoltán a művészszínházi eszmény felé tapogatózó Vidám Színpadon, a Julie kisasszonyt. Harminckilenc évesen akkor azt nyilatkozta, kellett ennyi év a színészi pályán, hogy a rendezéssel is megpróbálkozzék. A Katona József Színház, mellyel jó kapcsolatot ápol, és ahol mindmáig játszik szerepeket, nem kényeztette. Végigjátszotta a színház legendás korszakának legendás előadásait, de soha nem kényeztették olyan szereppel, ami nem betonbiztos. A lehetőséget végül Lukáts Andortól kapta meg a Portugál Sátánjaként. Főszereppé avatott epizódszerep lett. A róla indított internetes fórumon lelkes hívei vannak a Vidám színpadi szerepeinek, bár "Művészúr tessék rám hallgatni!" felkiáltással azt is tanácsolják neki, hogy menjen vissza a Katonába. Második rendezése, a Galócza a Budapesti Kamaraszínházban jött létre. Bizonyos tekintetben a Galócza is betonbiztos tipp. (Legalábbis abban az értelemben, ahogy egy színpadi szöveg önmagában biztos tipp lehet.) Ivan Kušan horvát nyelven írt darabja az 1986-os magyarországi bemutató óta végigsöpört a magyar színpadokon. (Kaposvár, Nyíregyháza, Szeged, Kőszeg, Pécs, Zalaegerszeg, Kecskemét, a komáromi és az újvidéki magyar színház, eredeti nyelven a pécsi horvát színház stb.) A diadalút során Másik János zenét írt hozzá a fordító Spiró György verseire, Tasnádi István pedig újabb változatot létrehozva, korunkba helyezte. Amúgy az 1976-ban született mű a Monarchia felbomlása után, Eszék közelében játszódik, pontosabban Fericsanacban. (Az előadás dícséretesen nem igyekszik kihasználni a helységnévből eredő asszociációkat.)

Varga Klári (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Története a darab bevezetője szerint " ...szörnyű, de hiteles tragédia arról, hogyan tették el láb alól, a legkülönösebb körülmények között a szlavóniai Fericsanacban Juraj Ardonjak urat. Jelzett úr hűtlen és buja feleségének jóvoltából, aki tudniillik egy Borisz Mozsbolt nevezetű földmérő iránt érzett vonzalma következtében közvetett módon felbérelt egy rablóvezér gazembert, akinek a neve Jovo Sztaniszavljevics Galócza." A rettegett Galócza amúgy a horvát történelem létező figurája. A mű őstörténete azonban nem itt kezdődik. Eredete egy ismeretlen szerző tragédiája, a Favershami Arden, melynek első quarto kiadása 1592-ből származik. A valóságból táplálkozó történet egy Thomas Arden nevű kereskedő meggyilkolásáról szól, és bizonyos feltételezések szerint maga Shakespeare írta. (Amellett, hogy anyját Mary Ardennek hívták, az irodalomkutatók hivatkoznak arra is, hogy ifjúkorában időzött Favershamben, így ismerhette Thomas Arden valódi históriáját.)

Kušan gyilkolászós bohózatának abszurd naturalizmusából próbál a színpadon is egységes stílust teremteni az előadás - mélyebb humorérzékünkre apellálva. Van, hogy beletalál. Ugyanazzal a fáradt mosollyal nézzük ezt a csalós, svindlizős, átverős, másokat becsapós, végletesen önérvényesítő, ergo mélyebb emberi érzelmektől mentes modus vivendit, amely az adott társadalom "reprezentatív mintája" szerint megválasztott figurákat jellemzi, ahogy - jó esetben! - saját társadalmi környezetünket van szerencsénk figyelni. A figurák humora mellett, helyett a túlfűtötten abszurd helyzetek valósághoz való ilyen-olyan hasonlatosságának jár ki olykor a rezignált, belső mosoly. A szélhámosságnak mint létezési formának, amelyben a hivatásos bérgyilkosok vaksi tehetetlenek a hallgatólagosan elfogadott gengszterség jegyében bűnöző nagytiszteletű állampolgárok mellett.

A kellőképp taszító Juraj Ardonjak figurájának határait Törköly Levente oly módon feszegeti, hogy adott esetben a szánalmasságát is képes megmutatni. Ez a fajta szánalmasság föl-fölbukkan a történet más alakjaiban is, akiknek - szélhámosság ide vagy oda - a kitörés lehetetlenségével is szembe kell nézniük. Dózsa Zoltán lógó bajszú Joszip Zeljicse amolyan Tiborc-paródia, és Dolmány Attila bamba tekintetű rendőrtizedese sem igazán az élet császára. De mintha Németh Kristóf is szívesebben mutatná Borisz Mozsboltot, a gazda csalásait leplező szívdöglesztő földmérőt a sorsánál jobbat érdemlő lúzernek, mint egzisztenciáját a nagy közös csalással fönntartó, ugyanakkor "jótevője" ellen gyilkossági terveket szövögető gaz hódítónak. A gazda titkárát múlt század eleji motoros sapkában játszó Zámbori Soma visszafogott humora kissé eltűnik a nagy tolongásban (jelmez: Kovács Yvette Alida), annál karakteresebb viszont Mozsbolt kishúgának az alakja. Stefanovics Angéla (akit leginkább bankreklámokból ismer a közvélemény, jóllehet harmadmagával olyan kultfilmek alkotója, mint az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., a Legkisebb fififilm a legnagyobb magyarról vagy az Öszödik Pecsét) fejhangon sivítozó, pimaszul szertelen, szerethető Tonkát ad. Halálos komolyan. Tökéletesen megfelel a színészi habitusához illő feladatnak.

Fábián Anita (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

A rettegett hírű bérgyilkost, Jovo Sztaniszavljevics Galóczát nőre osztotta a rendező. A nem annyira eredeti ötlet első pillantásra még jónak is tűnhet. Csak elsőre. Varga Klári kiválóan játszik férfit, de ez nagyjából el is viszi az energiáit. Tekintve, hogy mégiscsak egy nő csetlik-botlik a vaksi bérgyilkos képében, semmi meglepő nincs abban, hogy e messze földön híres gyilkológép valójában ily esendő figura. A zord küllem és a foglalkozáshoz nem illő nyúljellem ellentmondásából így inkább csak a nyúl marad. Mindezzel - sajna - épp a humorától sikerül megfosztani a darab leghumorosabbnak szánt alapszituációját, s vele a kulcsfigurát, a rettegett nevű Jovo Sztaniszavljevics Galóczát.

Mél'ságos asszony - így szólítják az előadásban az Ankicát játszó Fábián Anitát. Boszorkányos szépségű vörös démonja, szó mi szó, szintén nem az előadás legfőbb humorforrása. Annál inkább a humoros helyzetek kiváltója. A férje kiirtására irányuló elszántsága gerjeszti a körülötte lévőkben azokat a vérmes indulatokat, amelyek aztán póri pitiánerségükben oly nevetségesnek látszanak. Olyan humor ez, amely harsányan nem nevettet, nincs benne "pö-rimitív", ahogy annak idején Básti Juli - óriási hatás közepette - hangot adott a fennhéjázó Ankicából áradó kisstílűségnek, viszont hasonlóan nagy adag mélság van benne. Olyan fajta színház jön létre, amely őrzi, visszaadja, vagy akár fölhorgasztja - ahogy tetszik - a szemlélő emberi méltóságát.

Maradjunk abban, intelligens előadás.

KÁLLAI KATALIN