Még a hamarosan bíróság elé álló Ion Iliescu államelnöksége idején, közvetlenül a választások elõtt a leköszönõ bukaresti parlament végre elfogadta az elõadómûvészetekre, illetve hangversenyekre szakosodott közintézményeket szabályozó, 2004. november 17-én kelt 504-es törvényt, amely november 29-én jelent meg a Közlönyben, 30 nap múlva, december 29-én pedig életbe lépett.

Nem szükséges ismerni a színházi szakemberek és jogászaik több mint egy évtizedes küzdelmének részleteit ahhoz, hogy érzékeljük, mekkora eredmény Romániában az "új színházi törvény" megszületése, amelyet korábban még egyik kezdeményezője, a színész Ion Caramitru kultuszminisztersége idején sem sikerült keresztülvinni. Elég, ha megnézzük, hogy az új kétharmados törvény milyen addig érvényben lévő, ám rég elavult jogszabályokat hatálytalanított: a mi Rákosi-korszakunkra emlékeztető sztálinista időkben, a Nagy Nemzetgyűlés által hozott 19/1959-es "dekrétumot az előadó-művészeti intézmények szervezéséről és működéséről", továbbá az Állami Tanács 703/1973-as határozatát "a kulturális-oktatási intézmények struktúrájának általános normáiról", amelyet a 26/1974 számú törvény szentesített. Ez utóbbit a kínai "kulturális forradalom" ihlette, amellyel Nicolae Ceauşescu 1971-es közép-ázsiai útja során ismerkedett meg. (Érdekes, hogy az akkori delegációban Ion Iliescu is benne volt.)

A negyvenöt, illetve harmincesztendős jogszabályok helyébe lépő 504/2004 számú törvény rendelkezik "minden olyan színházról, filharmóniáról, zenekarról, illetve művészeti együttesről, amely közönség előtt drámai, lírai, koreografált, hangszeres, folklór-, varieté-, cirkuszi, báb- vagy marionett-előadásokat játszik, illetve bármilyen műfajú koncerteket ad elő, továbbá idetartozik valamennyi olyan nyilvános előadó-művészeti tevékenység, amelyet saját erőforrásból és állami, illetve önkormányzati költségvetésből tartanak fenn". Esetenként minden "producer, vagyis olyan jogi vagy természetes személy, aki az előadás, illetve koncert létrejöttéért felelős, és ebben a minőségében garantálja a szükséges tárgyi és költségvetési eszközöket"; továbbá az összes "állandó művészeti együttes, amelynek művész- és technikai személyzetét egyénenként kötött munkaszerződéssel alkalmazták". Mivel a 7. cikkely alapján a színházaknak évadra kell tervezniük, a törvény már a 2. cikkelyben pontosan definiálja azt: "évad az az időszak, amelyben nevezett közintézmény előkészíti és közönség elé viszi művészeti alkotásait. Ez rendszerint két egymást követő naptári éven átívelő 10 hónapot jelent, amelyet kéthónapos nyári szünet követ; utóbbi hosszát és kezdetének időpontját az intézmény saját szervezési és működési szabályzata rögzíti." A 3. cikkely hangsúlyozza, hogy "az előadó-művészetekre, illetve hangversenyekre szakosodott közintézmények mindenekelőtt az egyedi és egyetemes kulturális-művészeti értékeket támogatják - nemzeti és nemzetközi tervek alapján".

Az általános rendelkezéseket követően a törvény II. szakasza a "Szervezés és működés" feltételeit rögzíti. A 4. cikkely alapján az érintett közintézmények - nevezzük "színházaknak" - "önálló jogi személynek minősülnek, a hatályos törvények előírásai alapján szerveződnek és működnek, a központi vagy helyi fenntartó szervek felügyeletével, ugyanakkor mindegyik intézmény saját szervezési és működési szabályzatot dolgoz ki az érvényes jogszabályok alapján". Ugyanis "a repertoár és a projektek, illetve a kulturális-művészi programok kialakításában és megvalósításában a színházak teljes önállóságot élveznek." (Ez homlokegyenest másképp volt a rendszerváltás előtt.) "Ezen speciális közintézmények kezelésében ingó és ingatlan javak vannak, legalább egy színházterem felett diszponálnak, a megfelelő technikai felszereltséggel, és mindazon szükséges anyagi eszközökkel rendelkeznek, amelyek a folyamatos, rendszeres, minőségi tevékenységet, azaz a közönség által látogatható előadások, illetve koncertek megtartásához elengedhetetlen feltételeket biztosítják." Az 5. cikkely szerint a színház "lehet nemzeti, regionális, megyei vagy helyi", és "besorolástól függetlenül aláveti magát a Kormány döntéseinek, a Kulturális és Vallásügyi Minisztérium előterjesztései alapján".

A 6. cikkely szerint a törvény kétféle színházat különböztet meg. Az ún. "repertoárszínház" legalább egy állandó társulattal rendelkezik, képes egy évadon keresztül működni, amikor is legkevesebb három különböző előadást tart repertoáron, és évadonként legalább két új bemutatóval bővíti a műsort, illetve cseréli le a régebbieket. Az ún. "projektszínháznak" nincs állandó társulata, de a szükséges költségvetési és logisztikai forrásokból olyan saját produkciót hoz létre, amelyet az évad során meghatározott ideig, sorozatban játszik.

A törvény III. szakasza rendelkezik a színházak finanszírozásáról, amely a 10. cikkely szerint részben saját bevételekből, másrészt állami, illetve önkormányzati költségvetésből történik, de egyéb források is rendelkezésre állhatnak. (Például a 13. cikkelyben engedélyezett alapítványi támogatás, szolgáltatás, adományok és szponzorációk formájában; vagy a fenntartótól független központi költségvetésből kapott segítség, amellyel a Kulturális és Vallásügyi Minisztérium mellett az állami, illetve önkormányzati szervek külön szubvencionálják az egyes kulturális projekteket vagy programokat, például a turnékat. A 12. cikkelyben rögzített dotálás egyébként fordítható e programok és projektek megvalósítóinak tiszteletdíjára is, és támogathatóak vele magánintézmények.) A színházak tevékenységének finanszírozása a 11. cikkelyben pontosan körülhatárolt. Eszerint a bérek és személyi kifizetések, továbbá a fenntartási, rehabilitációs és fejlesztési költségek anyagi alapját egészében az állami költségvetés biztosítja. A kulturális programok és projektek az állami támogatás mellett saját bevételekkel együtt finanszírozhatók. A színházi előadásokból, szaktevékenységből befolyó saját haszon kizárólag a kulturális programok és projektek költségeire és személyi ösztönzésre fordíthatók; míg a színház kezeléséből, egyes melléktevékenységekből származó bevételek meghatározott kvóta alapján kizárólag anyagi természetű és a szolgáltatást érintő kiadásokra használhatók fel.

A IV. szakasz szabályozza a munkaviszonnyal kapcsolatos kötelességeket. (Azt hiszem, ez a törvény azon része, ami miatt ennyi ideig késett a megszületése, hiszen az érintett intézmények sajátos jellegének következtében számos ponton ellentmondott például a Munka Törvénykönyvnek.) A színház tevékenységét ugyanis a személyre szóló munkaszerződéssel alkalmazott művészek, a technikai személyzet, a kisegítő és karbantartó szakemberek, továbbá azok a művészi alkotás megvalósításában részt vevő egyének biztosítják, akik a szerzői jog, illetve a Polgári Törvénykönyv vonatkozó egyezményei alapján kötnek szerződést a színházzal. (14. tc.) Az utóbbiakra szánt összeget a 17. cikkely szerint az intézmény be kell tervezze a költségvetésbe.

A 14. cikkely rögzíti azt, hogy a művész- és technikai személyzet számára ezekben az intézményekben a szombat és vasárnap munkanapnak minősül, a hétfő szabadnap. Heti munkarendjüket a kollektív szerződés szabályozza, továbbá a színház saját szervezési és működési szabályzata tartalmazza. Az alkalmazottak havonta általában 20-23 munkanapot dolgoznak, és legalább 8 szabadnapot kapnak. Ezek esetleges elmaradása a következő hónapokban pótolható, a Munka Törvénykönyvben foglaltak szerint kompenzálva, illetve szabadsággal ellensúlyozva. Az éves szabadság a művészeti intézmények dolgozói számára a két évad közötti időszakban vehető ki. A színházak speciális munkaköreit - amelyek alapján az egyéni munkaszerződések köttetnek - a törvény szerves részét képező Melléklet tartalmazza, a fizetési kategóriákat és az elvégzendő munka normáját pedig a kollektív szerződés rögzíti. (15. tc.)

A 16. cikkelyben találjuk azokat a közalkalmazotti törvénytől eltérő rendelkezéseket, amelyek a színházak különleges működéséből fakadnak. Ez - a 27. tc. óvatos megfogalmazása következtében - nem teljesen váltja valóra azokat az elképzeléseket, amelyeket a színházigazgatók szerettek volna elérni. Nevezetesen, hogy ne kelljen a pályára alkalmatlan embereket ott- és eltartaniuk. (Az egy évadra szóló munkaszerződések megkötésének lehetőségét az elmúlt tizenöt évben hol engedélyezték, hol visszavonták.)

A művész vagy technikai munkakörökbe besorolt alkalmazottak esetében a jelenlegi törvény szerint a) szabályos, azaz határozatlan idejű; b) határozott idejű személyre szóló szerződés köthető, illetve szerződtethetők munkatársak c) meghatározott előadásra vagy projektre is. A határozatlan időre felvett munkatárs alkalmazásához kötelező a törvény által előírt módon szervezett versenyvizsga. Az egyéni munkaszerződések megkötésekor b) és c) esetben viszont az alkalmazás lehet direkt, a felek egyetértésével, s a kontraktus (ugyancsak a felek megegyezésével) meghosszabbítható. Ugyanakkor a VI. szakaszban szereplő átmeneti rendelkezések szerint: "azok az egyénileg, meghatározatlan időre szóló munkaszerződések, amelyeket a jelen törvény hatályba lépése előtt köttettek, határozott időre szóló szerződéssé alakíthatók át, amennyiben mindkét fél beleegyezik, de csak a jelen törvény hatályba lépése után eltelt 5 évet követően." (Kiemelés tőlem. D. N. A.) A 27. cikkely tartalma azokat a határozott időre szóló szerződéseket is érintheti, amelyeket a jelen törvény hatályba lépése előtt személyes vagy szolgálati érdekből külön kezeltek, továbbá a felfüggesztett munkaszerződéseket.

Tekintettel az intézmény különleges helyzetére, a 17. cikkely szavatolja, hogy a meghirdetett állások vagy versenyvizsgák esetében a színházak kiköthetik a nemet, kort, vagy fizikai állapotot, és ezzel nem sértik meg a diszkrimináció minden formáját tiltó 137/2000 kormányrendelet 7. cikkelyét (melyet a 48/2002-es Törvény módosított és kiegészített).

A 18. cikkely ugyancsak a színház "másságát" veszi figyelembe, amikor törvénybe iktatja, hogy az a határozott időre szerződtetett művész, akinek az illető városban nincsen lakhelye, és nem kapott szolgálati lakást sem, az aktuális átlagfizetés 50%-áig havonta, adómentesen szállásköltséget kaphasson az intézmény költségvetéséből.

Az V. szakasz (19-25. tc.) részletesen szabályozza a színházvezetést. Eszerint e közintézmények egyszemélyi vezetője a vezérigazgató, esetenként igazgató, aki dönthet úgy, hogy munkáját segítendő színházi, illetve színházon kívüli személyiségekből Művészeti Tanácsot hoz létre. Az igazgató nevezi ki a konzultációs jogkörrel felruházott adminisztrációs tanácsot is, ám ennek résztvevőit a törvény pontosan meghatározza. A testület elnöke az igazgató, tagjai: a felügyeleti szerv képviselője, akit a fenntartó jelöl ki, továbbá a művészeti vezető, az aligazgató vagy ügyvezető igazgató, a gazdasági igazgató vagy főkönyvelő, a jogtanácsos, illetve a szakszervezet képviselője, akit a szakszervezet javasol.

Az igazgatót csak törvényileg meghatározott módon szervezett versenyvizsga alapján nevezhetik ki. (Romániában az akkor 24 éves Demeter András volt az első, aki sikeres versenyvizsga után lett 1993-ban a Temesvári Csiky Gergely Állami Színház vezetője.) Az igazgatóval színházmenedzseri szerződést köt az intézményt fenntartó és működtető hatóság, amely kifejezi a két fél megegyezését. Ebben nemcsak az igazgató szavatolja pályázatának sikeres megvalósítását, de a fenntartó is kezességet vállal, hogy legalább a 11. cikkelyben rögzített, az eredményes tevékenység érdekében mindkét félre nézve kötelező feltételeket és kritériumokat maga is teljesíti a menedzseri szerződésben foglalt teljes időszakban. Ezt a kontraktust 5 évre kötik, de siker esetén, mindkét fél beleegyezésével, meghosszabbítható. Miként mindkét fél felbonthatja azt, ha bármelyikük megsérti a szerződés akármely pontját. Az igazgatói pályázat, illetve a színház programjának értékelését, ennek kritériumait a Kulturális és Vallásügyi Minisztérium által kidolgozott és kormánydöntéssel elfogadott módszertani normák rögzítik.

Az 504/2004-es törvény záró rendelkezései alapján (30. tc.) az addig megkötött, határozott időre szóló színházvezetői szerződések az eredetileg meghatározott ideig érvényesek, míg a határozatlan időre szólókat 5 éves, azaz határozott idejű szerződésekké kell átalakítani.

Az új színházi törvény rendelkezései alapján nevezték ki májusban Ion Caramitrut a Bukaresti Nemzeti Színház élére.

DARVAY NAGY ADRIENNE