"A nõk körét és pályáját nem férfiönkény vagy puszta konvenció szabta meg, hanem a természet rendje és a társadalom szüksége. A nõnek korlátolt helyzeténél fogva csak pár gyöngédebb húr állhat rendelkezése alatt, mi nem ad nagyobbszerû költészetet." Gyulai Pálnak az írónõkrõl 1853-ban írott, szûkkeblû, gyilkos tanulmányával már régóta nem érdemes polemizálni.

Annak is több mint hatvan éve, hogy Török Sophie, Babits Mihály felesége nem is csak poétaként, hanem egy Kotzián Katalinnal együtt szerkesztett női antológia védelmében felvette a nemünk arcába vetett kesztyűt. Bevezetőjében Török Sophie, nem csekély öntudattal, a maga nemében egyedülállónak nevezi kötetüket - nem egészen alaptalanul. Azt reméli, hogy a kórus, amelyben Szapphótól Elisabeth Barrett-Browningig, Petrőczi Kata Szidóniától Reichard Piroskáig minden jelentős költő megszólal, aki történetesen nőnek született, a nők és az értők körében egyaránt visszhangra talál. Már csak azért is, mert a választott versek megütik az antológia ötletét lelkesen támogató Babits Mihály állította mércét: "Asszonyi poézis ez. De nem elomló ťősköltészetszerűŤ, autodidakta formában. Hanem a klasszikus férfikultúra fegyelmével és formahagyományával fölfegyverkezve. Így kapcsolódik végre a modern költészet fejlődésébe egészen szervesen az asszonyi elem, egyensúlyozó, vigasztaló, élethez közelítő erejével."

A mérce talán ma is érvényes, alkalmazható. De vajon alkalmazható-e a mögötte kirajzolódó, meghatározó szelekciós elv, a nőköltőket a poézis egészéből kiszakító megkülönböztetés? Büszkélkedhetünk-e a felsorolt erényekkel ma, amikor az egyenjogúság századában a női alkotók - tudósok, költők, festők, zenészek - legjobb szándékú különválasztása is diszkriminációgyanús, elutasítandó kísérlet? Amikor fanyalogva fogadják a költőnő rangot a jeles érintettek is. Pedig, hiába berzenkedünk, amikor még A második nem írója, Simone de Beauvoir sem tagadja: az első dolog, amit el kell magáról mondani, ha tollat fog, az, hogy nőnek született. Magyarázat van szekérderéknyi. És vissza-visszatér a gondolat, hogy az egyetemes irodalmi kánonba tartozó nőnemű lények speciális privilégiuma az asszonyi lét speciális élményvilágának, a nő szerelmi szenvedélyének, az anyaságnak a megszólaltatása. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, a huszonegyedik században is szükségeltetik némi bátorság egy női antológia megjelentetéséhez. Különösen akkor, ha a megszólaltatottak többsége kortárs, tehát eszméink és eszményeink - magyarul: a papírforma - szerint egyenjogúságra nevelt írástudók. De még sokkal merészebb a szerkesztő vállalkozása, ha a nőköltők gyűjteményét nem hagyományos módon, nyomtatásban, hanem a technika rögzítette élőszóban kívánja közreadni. És tegyük még hozzá, hogy ez a vállalkozó kedvű közreadó maga is nő, de nem költő. "Csak" előadóművész, a versek értő és avatott szerelmese.

Ezek után már nem halogathatom, Havas Judit Lányod vagyok, hajolj le hozzám... címmel megjelentetett, több mint egy órás CD antológiájáról van szó. Amelyben a hajdani Török-Kotzián-antológiával ellentétben, csak magyar és - tágabb értelemben vett - kortárs költők szerepelnek.

A félszáz mű jegyzéke önmagában is impozáns. Érthető nagyvonalúsággal Kaffka Margit az origó, őt követi időben a festő-poéta Lesznai Anna, a tegnap még köztünk élők közül Károlyi Amy és Szécsi Margit. Szívet melengetően sokan képviselik a CD-n líránk fiatalabb nemzedékét. Vitatni persze ezt a gazdag névsort is lehet, engem például több szempontból is fájdalmasan érintett Lányi Sarolta hiánya. Akár a Nyugat nagyreményű fiatal költőjére gondolok, akár háborúk viharaiban edzett, párjáért rettegő, őt sirató "Gyászfátyolban" énekelő özvegyre, hiszem, hogy verseinek helye lenne az antológiában. Halk szavú költészete hitelesen dokumentálja, hogy századunkban az asszonysors, az asszonyi líra is elválaszthatatlan attól, amit magyar történelemnek nevezünk.

Ettől eltekintve, meghatározó színe, értéke Havas Judit kislámpa mellett, fotelben is élvezhető irodalmi estjének ez a női költők lírájában is tetten ért kettősség. Hogy a megszólalók többsége úgy vall szerelméről, szenvedélyéről, anyai felelősségéről, hogy a versekbe belefér a világ. Ezt példázza Tóth Judit epikus elemeket versregénnyé sűrítő, mégis mindvégig lírai Személyazonossága, Rab Zsuzsa kordokumentumként hallgatható Lelete. Gondolatébresztő és csak ritkán elandalító Havas Judit verskoncertje. Amikor azt érezzük, hogy négyszemközt vagyunk a költővel és az előadóval, a szöveg szinte rákényszerít bennünket, Havas Judit versszerető társait a szembenézésre. A szavak és metaforák tükrében azt vizsgáljuk, hogyan viseljük el mi magunk Tóth Erzsébet anyai megpróbáltatását, drága szülöttünk kamaszkori leválását. Vajon képesek lennénk-e - Karafiáth Orsolya példáját követve - szép őszülést kívánni annak, aki elhagyott?

Az egyszerű dalok, szép ritmusú terzinák, kurta verssóhajok és a hallgatótól is két-három perces intenzív figyelmet követelő verses történetek egymásutánja komoly próbatétele az előadónak is. Szőnyi Erzsébet szépséges dallamai csak a szerkesztő kínálta lélegzetvételhez juttatják az előadót, illetve a hallgatót. Havas Judit interpretátori egyéniségére jellemző, hogy soha nem kíván a költők elé lépni, a versek helyett önmagát mutatni. A szavakkal kifejezett, vagy a sorok között halmozódó érzelmi feszültséget legtöbbször hangjának megemelése nélkül, pianókkal és csendekkel érzékelteti. Érdekes előadói leleménye Havas Juditnak a patetikusabb sorok és köznapi tények zökkenőmentes, az összetartozást és az ütközést sejtető összekapcsolása. A versekből ki-kiütköző akart anakronizmus élőszóban afféle élénkítő nyelvi játék. Hiányérzetem inkább a sokszínű előadói skála két lehetséges végpontját érinti: a felcsattanó, fékezhetetlen szenvedély és a poézis palettáját gyakran élénkítő humor a legkevésbé sem jellemző Havas Juditra, és ez a fegyelmezett mértéktartás itt-ott monotóniával fenyeget.

Török Sophie és Kotzián Katalin antológiájában a legismertebb klasszikusoknak és az elfelejtett kórustagoknak is jut egy néhány soros, mondatos kommentár, olykor portréértékű kis esszé. Gondolom, erre Havas Juditnak sem tere, sem igénye nem volt. Talán a választott műnem is gátolta, hogy a bemutatkozás - minden alkalommal - bemutatássá teljesedjék. Mégis, a versek hallgatása közben felötlik az emberben, hogy bár minden vers önmagáért beszél, a hallgatót kétségtelen - intellektuális, filológiai és érzelmi - többlethez segítik (illetve segítenék) a meglévő vagy megszerezhető ismeretek. Aki Kaffka Margit életművének közeli ismerője, nem biztos, hogy a kortárs líra kórusában megfelelően el tudja helyezni Hervay Gizellát. Szécsi Margit poézisébe - a verzátusabbaknak - belehallatszik Nagy László angyalhangja, de vajon mi a garancia arra, hogy két kurta költeményből mindenki számára kirajzolódhat az "ismeretlen" Makkai Kis Nóra költői személyisége?

Ha lesz folytatása, új kiadása, bővített változata Havas Judit vállalkozásának, merész szellemi kalandjának, örömmel ígérjük, hogy azon is elkísérjük. Már csak azért is, mert minden ellenkező híreszteléssel szemben, van még felfedezni való a női költészet univerzumában is.

FÖLDES ANNA