Forgách András: Halni jó!
Stúdió "K"

(PÉTER APOSTOL ELSÕ LEVELE 5:8-9.) "Józanok legyetek és vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög, mint az ordító oroszlán, körüljár, keresvén, akit elnyeljen; kinek erõs hittel álljatok ellen, tudván, hogy ugyanazt szenvedik atyánkfiai, kik e világon vannak."

(A JÓZANOKNAK ÉS ERŐS HITŰEKNEK) A kezdet kezdetén szögezzük le: a Stúdió "K" előadása gondolatilag mélyenszántó. Több, messze több, mint "színházi produkció", vagy úgynevezett "értelmiségi élmény". Ajánlat a mélyebb, nem materiális szintű magyar valóság értelmezésére. Jelentős, mert dialógusra, kristályosodási pontok kutatására méltó ajánlat. Ezért elemzését a szokásosnál távolabbról kell kezdenünk. Nem a spekulatív formalizmus kényszere hozza tehát magával, ha az irodalmi előképpel, A. V. Szuhovo-Kobilin műveivel kezdjük az analízist.

Jelenet az előadásból | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Alekszandr Vasziljevics Szuhovo-Kobilin (1817-1903) 1869-ben adja közre A közelmúlt képei című drámatrilógiáját. Elemei: Krecsinszkij házassága (1855), Az ügy (1861) és a Tarelkin halála (1869). Az első a kritikai realizmus szemlélete szerint írt ironikus vígjáték. Antihősei társadalmilag felkészületlen, provinciális álbölcsességektől és gyanútlanul gátlástalan kivagyiságtól mozgatott vidéki birtokosok. Jórészt oktondiságuk folytán válnak egy hivatásos úri szélhámos áldozataivá. A házasságszédelgő bűnös manőver - ma hitelfedezeti csalásnak mondanánk - tragikus kárvallottja a család legártatlanabb tagja, a korlátoltan jóhiszemű menyasszonyjelölt, ettől válik szomorúvá, felháborítóvá a fölényes szalonkomédiának induló darab. A lavinát voltaképpen nem is közvetlenül a bűncselekmény, hanem a vizsgálat során fölvett felületes és felelőtlen jegyzőkönyv indítja el. A következmények Az ügyben zúdulnak a birtokoscsaládra. A második darab már nem a kritikai realizmus esetszerűségén alapuló, anekdotikusan fragmentáló vígjáték, hanem az Alvilági Mechanizmus sötét és őszinte verbális képmása. Az "ügy" generálódásának története. A birtokosok, Muromszkijék felőrlésének története. Erkölcsi horror. A velejéig korrupt, velejéig gonosztevő állami-hivatali apparátus működéséről szól, amelynek lételeme az elvileg őrá szoruló emberek velőig menő kizsarolása. Szuhovo-Kobilin pontosan megmutatja - és jelen írás szempontjából ez a leglényegesebb -, hogy ez a bűnszövetkezet nem alantas emberek alkalmi gittegylete, hanem maffia, a szó szorosabban vett társadalmi értelmében, vagyis a társadalmi struktúrát leképező, abból szervesen és logikusan következő bűnös kapcsolatrendszer. Egyetlen kijáraton át van előle menekvés: Muromszkij, a megzsarolt családfő szívrohamot kap és meghal egy konflisban. Még halálával is hóhérai kezére játszik. Eltűnésével válik végképp bizonyíthatatlanná az egész komplott. A harmadik darab, a Tarelkin halála azután azt szemlélteti, hogy még a halálon át sincs feltétlenül kiút. Tarelkin, az Alvilági Mechanizmus sunyi, elszánt és élveteg eszközembere megrendezi saját halálát. Főnöke, Varravin bűnösségét bizonyító aktákat lop el, hogy új életében megélhetésszerűen ezzel zsarolhassa feljebbvalóját, ám tervén többszörösen rajtaveszt. Az utolsó pillanatban mégis talpra ugrik, még egyszer megvágja Varravint, és arcátlan elnyűhetetlenséggel továbbrobog az életben.

Fokozatosan, kíméletlenül és boldogtalanul sötétedik el a Trilógia világképe, és korántsem csupán azért, mert a szeretője meggyilkolásával gyanúsított, megalázó és emberellenes igazságszolgáltatási eljáráson átesett író időközben nagyon is kétségbeejtő, nagyon is személyes tapasztalatot szerez a Varravinok, Tarelkinok és Raszpljujevek vámpírvilágáról. Az anekdotából szervezeti analízis nő ki. A nevetni akarásból morbid, megszenvedett emberkép.

Forgách András Tarelkin-átirata műfaji meghatározása szerint "gonosz bohó". Csakugyan az. Egyben lényegesen több is annál. Úgy alkalmazza a mai Budapest, a mai Magyarország viszonyaira a Tarelkin halálát, hogy a Trilógia teljes folyamatát, pontosabban a teljes antropológiai feltárulási folyamatot tartja szem előtt, és ennek konkrét következtetéseit a mai magyar viszonyok között vonja le.

Bár vannak analógiás átültetések, a lényeg nem az eseti dramaturgiai párhuzamokban rejlik - habár ezek megoldása is kétségkívül szellemes. A fordulat mélyebb. Alapvetőbb. Szuhovo-Kobilin olyan lényeket ábrázol, akiknek ember mivolta - legalábbis tapasztalati értelemben - nem esik gyanú alá. Forgách András azáltal transzponálja hőseit, hogy kizárólag fragmentális mivoltukban ismeri el őket. A Halni jó! nehezen meghatározható lényei a valóságos, teleologikus emberi lényekkel szemben heterotelikusak, eszközi célú létezők. Imitációk. Minden, ami a színpadon történik, imitált, kvázialsóbbrendű létük törvényeiből vezethető le. Egyetlen szó sem értékelhető az autentikus személyiség létének keretei között. Pedig a figurák klasszikus határhelyzet, a halál mérlegén méretnek meg. A pszeudolétezők halála sem nem valóságos, sem nem érvényes. Nem kapu. Nem egy új élet kezdete. Egyszerűen, szárazon, logikusan - megsemmisülés. "Csak a pogányoknak nincsen reményük." Csak a nem-emberek halnak visszavonhatatlanul. A történet - negatív pozícióból - az örök törvényt erősíti meg. Ily módon az infernális helyzetkép egyben tragikus, mégis vigasztaló metafizikai optimizmust is rejt.

Személy és dolog különbözősége ugyanis a szemléleti módban gyökerezik. Valami akkor fogható fel dologi jellegűnek, ha a részlegesség szempontjából vizsgáljuk. Az értékhittétel értelmében csupán annak a személynek van önértéke, pontosabban, csak az személy egyáltalán, aki hordozza a lét továbbvivő értékeit, az önmagáról való rendelkezést és a célra irányulást. Forgách András dologi létezői e létérték katasztrofális, parodisztikus látszatával rendelkeznek eszközi célú mivoltukban.n Megsemmisülésük így eszmei szinten is megalapozott és elkerülhetetlen.

Mindebből - az előadás végére a szó szoros értelmében - vérszagúan hiteles és érvényes mű születik. Egykoron a naturalisták törekedtek arra, hogy kimondják a társadalomról a "rettenetes igazságot". Forgách Andrásnak ez most sikerül. Vad, sötét, mulatságos, fergeteges és nyomasztó drámát írt a ma Magyarországáról, amelyet egyetlen, metaforikus helyszín, egy Király utcai harmadik emeleti gang képvisel. Szegő György izgalmas díszlete kifejező átalakuláson megy át az előadás folyamán. Mintegy kifordított ketreccé válik. E ketrecben zajlik a dráma szereplőinek, a 2005-ös budapesti Tarelkin halála dekonstruált al-lényeinek hisztérikus balettje.

A néző kezdetben kissé gyanútlanul szórakozik. Később, egy ponton belészakad a nevetés. Mert Cukor Jenő földhivatali tisztviselő és középstílű bűnöző, főnöke, Koncz államtitkár - akinek aljasságát már csak súlyos idegbaja múlja felül -, Heló főtörzs, vagyis az a gazember, aki félkegyelműnek, és Gáz alezredes, vagyis az a gazember, aki intellektuelnek álcázza magát, nők, bűnözők és hullaszállítók - ez utóbbiak egymás alteregói - ugyanazon emberi minőséghiány hálózatához tartoznak, egy önmagára valló embertípus alakváltozatai. Esetiek. Nem a Gonosz archetípusai, ahhoz ugyanis személyiségeknek kellene lenniük. Itt azonban ilyesmiről szó sincs. "Ez már nem túlerő, ez tömegszéria" - kiáltotta, vagy inkább üvöltötte negyedszázada kétségbeesetten Bereményi Géza Halmija. Az alvilágiság tömegszériája rohangál, monologizál, durválkodik, tikkel és őrjöng Forgách András színpadán. Ebben az összefüggésben van sajátos jelentésük a Trilógia dramaturgiájából megörökölt monológoknak. A Halni jó!-ban a monológ az ember elhatárolhatóságának látszatát szolgálja. Egyes szám első személyben beszélek, tehát vagyok. Nevetséges minimális ontológiai garancia ez. Azután Gáz alezredes első monológja már ezt az illúziót is széttépi. A korrupt kapcsolatrendszerét analizáló, mérlegelő főtiszt par excellence fogalmi zűrzavarba téved. Nincs önelemzés. Nincs önmanifesztáció. A világ nyelve mindkettőre alkalmatlan.

Horváth Zsuzsanna | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Forgách András nagy bravúrja a dráma nyelve. A hétköznapi tudat romlott frázisaiból, klasszikus irodalmi idézetekből, kávéházi viccek formaközegüket veszített poénjaiból, politikai közhelyekből, pesti flaszteriádákból áll össze a nem személyiségek nem kommunikációja. Mégis mindebből élő, nyers, lüktető nyelv születik, méghozzá vérbeli vígjátéki nyelv, amely a szó legteátrálisabb értelmében élvezhető. A néző nevet, nevet, egyre szomorúbban, egyre kínosabban, aztán elhallgat és Puskin után szabadon azt gondolja magában: "Uram ISTENEM, milyen szomorú is ez a mi Magyarországunk!"

Fodor Tamás rendezésének legfőbb érdeme, hogy a bonyolult világkép úgy érvényesül, hogy közben mindvégig a szó ősi értelmében veendő komédiát látunk. Kétségbeejtő mulatság, ám vitathatatlanul mulatság. Rettenetes intellektuális képmás, és valódi szórakozás is. Nagy intellektuális fölénnyel létrehozott előadás, fölényeskedés nélkül. Fodor Tamás érdeme, hogy munkája mentes az alattomos intellektuális provokációtól, amely a negatív utópiákat általában fenyegeti. Ezért tudja tisztán, áttekinthető szerkezetben, határozott vonalvezetéssel végigvinni az előadást. Így képes elérni, hogy a gondolkodó és érző néző maga építse föl önmagában azt, amit Fodor láttatni akar, amit megértetni kíván. Nagykorú előadás születik, gondolkodó emberek számára.

Hannus Zoltán Cukor Jenő-Tarelkinja végiggondolt, parázslóan szellemes alakítás. Precízen érzékelteti a figura eredendő bornírtságát: a saját piszkos trükkjeit még kiagyalja, de nem érzékeli, hogy nincs egyedül, hogy azok az Olajos Alajosok veszik körül, akikkel csak látszólag van módja sorsot cserélni, hiszen egyazon kópiáról másolódnak mindannyian. Hannus a Nagy Geg csődjét életté tudja formálni. A kriminalitást esztétikai érvényű látleletté. És közben remek buffóalakítást látunk, igazi komédiásprodukciót kívül és belül. Idegbeteg szaladgálása a gangon nem helyzetgyakorlat - mintha az egész neurotikus mai világ testi-lelki rángásai jelennének meg, lepleződnének le alakításában.

Epres Attila Koncz államtitkára a maga gyűlöletes komikusságában azért erőteljes, mert az első pillanattól kezdve érzékelteti azt a sötét infrastruktúrát, azt a mindennapokból kinövő mechanizmust, amely a szó történelmi értelmében lehetővé teszi ezt az embert, s amely az előadás második felében meg is jelenik. Ijesztően pontos, remek alakítás.

Mint ahogyan érdemleges társadalmi tisztánlátása okán az Tamási Zoltán Gáz rendőr alezredese is. Nagyon tiszta alakításban látjuk a folyékony lelkületű, hazugul értelmiségi, őszintén pribék alakot. "Plauzibilis!" - süvölti időről időre, szerepe szerint. Tamási alezredese úgy kapaszkodik az idegen szóba, mint újgazdag a státusszimbólumaiba, egy világ közepén, amely sokféle, csak éppen nem plauzibilis.

Horváth Zsuzsa Claudiája érzékletes és szellemi értelemben őszinte. Őszinte, mert megmutatja: akárhány látszólagos arca van is ennek a... és most engedjünk a jellem látszatának, tehát ennek a látszólag barbáran közönséges nőnek, minden maszk mögött csak az üresség önismétlő komédiája zajlik.

Nyakó Júlia Elvirája impresszív, energikus tanulmány egy életveszélyes embertípusról. Homonnai Katalin Villanyóra-leolvasónőként és Balog őrmesterként a személytelen, beosztott intézményemberről rajzol jó portrét. Baksa Imre és Téglás Márton hullaszállítói és gengszterei tapinthatóvá teszik az igazságot: bárgyú közöny és pusztító erőszak közös gyökérzetből táplálkozik a mai társadalomban. Nádasi László Heló főtörzse nagy formabiztonságú alakítás: érzékletesen játszatja egymásba a látszólagos féleszűséget és a kíméletlen gazemberséget, a szervilizmust és a csinovnyik gőgöt. Fodor Annamária jól él egy régi típusú, zárt kabinetalakítás lehetőségével.

A hegeliánus gondolkodó, Hegelt fordító Szuhovo-Kobilin kedves filozófusa szavait választotta a Trilógia mottójául: "Aki értelemmel néz a természetre, értelemmel néz arra a természet is vissza." E feltétlen, biztonságos kölcsönösség megbomlott a világban, és minket, szabadságunkkal rosszul élő embereket súlyos felelősség terhel az egyensúlyvesztésért - válaszolja a Stúdió "K" előadása. Ebből következően annak, aki a földi életet anyagelvűnek, egyszerinek, a Semmitől körülfogottnak érzékeli, sötét látleletet nyújt. Aki személyes hite alapján más távlatban szemléli az életet, azt zarándokléte másokkal szembeni morális kötelezettségére emlékezteti.

A Stúdió "K" ezen az estén mindenkit megszólít tehát.

MARTON GÁBOR