Pintér Béla és Társulata - Szkéné Színház Pintér Béla és Társulata évek óta nagyon személyes indíttatású színházat hoz létre. A darabok Pintér Béla munkái, amelyeket a szerzõ-rendezõ személyes élményei ihletnek. Mélyen húsba vágnak ezek a történetek, mint például az Öl, butít vagy a Sehova kapuja is korábban. Jellegzetesen egy központi motívum köré épülnek a darabok-szövegek, színházi forgatókönyvek. Alkoholizmus, szektához sodródás, és most legutóbb, A sütemények királynõje esetében a családon belüli erõszak minõsített esete.
A társulat előadásait a humor sajátos, kegyetlen formája jellemzi. Nem önfeledt szórakoztatás ez, hanem koppintás a néző fejére, hogy észrevegye a lényeges ellentmondásokat. A sütemények királynője azonban még tovább "megy": a humor alig-alig üti fel a fejét az előadásban. Nincs helye itt a nevetésnek. Sikerül körülzárni a nézőt a borzalommal: menekülni lehetetlen, a fájdalom beszippantja a közönséget. Horgas Péter díszlete cirkuszi tér. Középen hatalmas forgó, ami az előadás nagy részében egyenletesen mozog: igásállatként húzzák a szereplők. A közönség szűk, meredek, félkörben felépített emelvényen foglal kényelmetlen helyet. Az ülés egyet jelent a folyamatos szorongással és félelemmel, hogy le lehet esni, hogy esetleg nem elég biztonságos az egész építmény.
A forgószínpad funkciója szabadon változtatható, s az állandó mozgás megteremti azt az illúziót, hogy a tér dinamikusan, a szemünk előtt alakul át. Alapvetően egy többgenerációs otthon tere ez, amelyben a nagyszülőtől az unokákig él együtt a család - nyomorult körülmények között. A körülmények nem az anyagiakat tekintve nyomorúságosak elsősorban, sokkal inkább szellemileg, mentálisan. Az apa (Pintér Béla) belügyi alkalmazott: a rendszer egyenruhás híve. Nagyon fontos, hogy a történet a nyolcvanas évek elején játszódik körülbelül - már amennyire ez a felsorakoztatott "relikviákból" megállapítható. A tárgyak ócskák, lehasználtak - embertelenek. Ha nem azonosítjuk pontosan a kort, akkor is nyilvánvaló, hogy pusztulóban lévő közösséget látunk.
A történet Erika (Enyedi Éva), a család legkisebb tagja felől indít. A kislánynak problémái vannak az iskolában: a legnagyobb gond az, hogy állandóan bekakil, és képtelen az iskolai feladatokat teljesíteni. Osztályfőnöke, Lajos bácsi (Deák Tamás) faggatja tanítványát - furán türelmetlen, agresszív érdeklődéssel. Szinte szuggerálja a kislányba, hogy nem kell félnie, mégis olyan az egész, mint egy kínvallatás. Erika összevissza beszél, nem tud a kérdésekre egyenes választ adni. Saját szavaival önmagát cáfolja meg, nincs megfelelő kommunikációs készlete a válaszokhoz. Nyelve befelé forduló, cáfolatos - drámaírói lelemény és orvosi eset is egyben.
A családban a BM-es apa az egyeduralkodó. Kettős életet él: nappal rendes elvtárs, este-éjjel pedig randalírozó, a családját terrorizáló alkoholista. Fura, hasadt az egész família. A nagyapa naphosszat citerázik (egykedvűen pengeti a népi hangszert) - nem tűnik rendszerbarát figurának. Alkoholista fia napközben kénytelen megfelelni a szigorú elvárásoknak, este aztán kiereszti a gőzt. A darab éppen azt az estét ragadja ki életükből, amikor Erikának születésnapja van, és ő kapja a sütemények királynőjét. Ugyanekkor azonban Lajos bácsi is meglátogatja a családot, és tanúja lehet az apa fékevesztett őrjöngésének, aki a gyerekeket veri és produkáltatja. Sógornőjét mindenki szeme láttára akarja részegen magáévá tenni. Bátyja közben öngyilkosságot kísérel meg - hypóval. Nincs lelkileg egészséges ember a családban. A két fiúgyerek (Tóth József és Thuróczy Szabolcs) kegyetlen csínyeiben már ott a hazug, sunyi meghunyászkodás, alamusziság.
Erikának születésnapja van, de nem élvezheti az ünnepet, mert testvére és unokatestvére ürülékkel kenik be a csokitortát. A kisemmizettség elleni egyetlen védekezési lehetőség a dac: a kislány nem vallja be, hogy tönkretették az örömét. Az Enyedi Éva szemében megcsillanó csalódott fájdalom belehasít a nézőbe is.
Itt az ünnepi "lakomát" is állva fogyasztják, állatias körülmények között. Mintha az egész lakás egybefüggő disznóól lenne. Kétségbeejtő emberi kiszolgáltatottságról beszél a darab és az előadás: az emberi lét ritkán látott mélypontjáról. Teszi ezt sajátos, félreismerhetetlen "pintérbélás" stílusban, amely a legfájóbb realitást is éles iróniával, távolságtartással képes ábrázolni.
És amikor a néző már belesétált a csapdába, és azt gondolja, hogy átlátja az előadás koordinátáit, akkor még egy nem várt fordulat következik, ami egészen az abszurd felé tolja a művet. Végig szó van egy álarcos gyilkosról, aki a környéken garázdálkodik. Ahogyan a standard krimikben, éppen úgy itt is az lesz a gyilkos, akire a legkevésbé számítanánk. De ez már a valóságtól elszakadó szférája a darabnak, amikor inkább érintkezik a cselekmény a gyermeki fantázia beteges képzelgéseivel, mint a realitással. Ugyanakkor a célzatosságot kell észrevennünk: ebben a világban nem lehetnek illúzióink. A megmentőként érkező jó tanár bácsi álarcos gyilkos, a halott kutya viszont igazságosztó hős. Erika szánalmas kis életének legnagyobb tragédiája a kutyája elveszítése: tisztázatlan (ám sejthető) körülmények között való pusztulása után nincs kivel megosztania az életét. A kutya tér vissza a kislány védelmében: papírból kasírozva.
Embert és színészt próbáló színház ez, erős zsigeri hatással. Személyes érintettségét érezheti minden néző: nem fordíthatja el a fejét. Lenyűgöző a társulat koncentrált játéka. Nem lehetnek mások, csak kegyetlenek.
Sőregi Melinda
