Színházi Világnap alkalmából

Kedves barátok és útitársak,

mi, akik gyerekszínházzal foglalkozunk, elhíresültünk arról, hogy a világ legboldogabb emberei vagyunk. Lehet-e annál jelentõsebb és örömtelibb foglalkozás, mint jó színházat csinálni gyerekeknek? Persze, hogy nem. De a kérdés azért ennél bonyolultabb, mert mennyire lehetnek boldogok azok a szülõk, akiknek a napi betevõ falatra is alig futja?

A biztonságos gyerekkor vége fenyegetően gyorsan elérkezik, még a gazdag országokban is. A jövő dédelgetett álmai rémálmokká válnak, a verseny kora gyermekkorban elkezdődik, és a munkanélküliségtől való félelem már az általános iskolában is érezhető.

A kormányok pénzhiányra hivatkozva leépítéseket fontolgatnak világszerte, miközben a multinacionális vállalatok bevételei egyre nőnek. Ha egy állam spórolni akar, az elsők között a művészetekre fordított támogatásokat csökkenti. Veszélybe kerülhetnek a gyerekszínházak is, pedig dőreség azt gondolni, hogy azzal, amit a gyerekektől elvesz, pénzt takarít meg az állam. Azok a gyerekek, akik feladják, alkoholistává, drogárussá, bűnözővé, börtöntöltelékké válnak, sokkal több pénzbe kerülnek az államnak, mint amivel most meg lehetne őket menteni.

Az a színház, amelyben komolyan veszik a gyermekek félelmeit, mindennapi problémáit, ahol úgy érezhetik, nincsenek egyedül, ahol az előadások hatása alatt együtt nevethetnek vagy sírhatnak a többiekkel, többet tesz a ma élő gyerekekért, mint sokan gondolják. A színház ugyan nem mentheti meg a világot, de bizakodással töltheti el mindnyájunk szívét és lelkét, meggyőzheti gyermekeinket arról, hogy a világ megváltozhat, és ezért akár harcolni is érdemes.