Nem panaszkodhatnak a képzõmûvészet rajongói: nem sokkal a nagy közönségérdeklõdést kiváltó Monet-kiállítás után, 400 év francia festészetének mestermûveivel ismerkedhettek a Mûcsarnokban. A cím - Fény és árnyék - a XVII. századtól egészen napjainkig szignifikáns kategória -, néha elsõsorban tartalmilag, máskor tematikusan vagy épp technikailag. Eme különbözõségek alapján ki-ki nagyobb tetszéssel, hosszabb ideig tartózkodhatott egyik-másik teremben, új élményekkel gazdagodva.

Irigylésre méltó a képzőművészek helyzete bizonyos szempontból; a műalkotások befogadói korántsem panaszkodhatnak időhiányra. Néha szinte szempillantás alatt megvalósul a műértés - ha nem is technikai szempontból, de emocionálisan mindenképp. Ilyenkor készségesen további időt áldoz az érdeklődő, immár a mű titkainak megfejtésére (mert immár nem áldozat, hanem gyönyörködés, a szabadidő önkéntes ráfordítása!). Mert úgy érzi: "képben van", s ez az érzése csak fokozódhat. Igaz, az alkotások kisajátítására ritkán van módja bárkinek, mégis, a vizuális emlékezet jóvoltából sajátunknak érezzük az egyszer látottat is.

Más a helyzet a zenével, ezzel a minden rögzítési kísérlet ellenére is "megfoghatatlan" művészettel. Éppen ezért nagy jelentőségű kulturális eseménynek tekinthető, hogy a Műcsarnok méltán dicsért, minden szempontból "profi" kiállítását záróhangverseny csendítette ki, február 24-én a Zeneakadémián (a Francia Intézet és a Zeneakadémia közös szervezésében).

Ellentétben a kiállítással, itt nem érezhettük a 400 év kontinuitását; az est első része a francia barokkra, a második pedig a francia romantikára és a századforduló zenéjére koncentrált. És ez jól van így!

Más kérdés - és itt erőteljesen érvényesült a zene "időbeli művészet"-jellegű meghatározásának igazsága -, hogy némiképp aránytalannak érezhettük a műsort. Ugyanakkor nyilvánvaló: ideális programra aligha van recept.

Lully zenéjét hallgatva korábbi zenetörténeti olvasmányok ismeretanyaga kapott hangzó megerősítést. Korszakhoz, korízléshez (és társadalmi réteghez!) tartozott a francia barokk legjelentősebb operakomponistájának művészete. Az Orfeo Kamarazenekar és a Purcell kórus produkciója (Kutik Rezső szólójával) Vashegyi György vezényletével méltán reprezentálta napjaink magyar muzsikusainak historikus elkötelezettségét. A hazai érdeklődők Couperin és Rameau muzsikájával ezúttal francia előadók tolmácsolásában ismerkedhettek, az Ensemble l’Yriade jóvoltából. A hegedű-cselló-csembaló együttes (utóbb tenoristával kiegészülve) remélhetőleg a jelen lévő hangszereseket repertoárjuk bővítésére inspirálja. Csak azt sajnálhattuk, hogy a hallgatóság egy - feltehetően nagy - részének szövegértés nélkül kellett követnie a barokk vokális részleteket.

A második részben "felpörögtek" az események. Sokan talán most tanulták meg Fassang Árpád nevét, aki a budapesti Zeneakadémia után a párizsi Conservatoire-ban végezte tanulmányait, s most Saint-Saëns és Duruflé egy-egy orgonaművének megszólaltatásával belopta magát a közönség szívébe. Ugyanezt tette később a magyar-francia házaspár, Gődény Márta és a csellóművész Renaud Déjardin, Debussy 1915-ből származó Szonátájának előadásával. Összeszokottság, személyes kapcsolat - önmagában kevés az ilyen produkcióhoz, amelyet szívesen hazavinne, gyakori felidézésre, a zeneértő is.

A két hangszeres produkció között Operaházunk tagja, a ciprusi görög származású Cleo Mitilineou Halévy és Gounod egy-egy áriáját adta elő, Bartinai Gábor zongorakíséretével. A fiatal énekesnő megérdemelt sikere remélhetőleg operaszínpadi szereplései iránti tartós érdeklődéssé válik. A műsor befejező számában, Ravel Bevezetés és allegrójában hárfásként Xavier de Maistre társult áldozatkészen a magyar zeneakadémistákhoz (Vámosi Nagy Zsuzsa - fuvola, Vízkeleti Andrea - klarinét, és az Accord Quartet). A speciális összeállítást igénylő mű kamarazenei koncerteken alig több, mint egy műsorszám a sok közül - ezen az ünnepi esten a világklasszis jóvoltából az érdeklődés reflektorfényében rangjához méltó helyet kapott. És talán többeknek feltűnt: ez a szép kompozíció is a XX. század zenéje... Alig korábbi, mint amikor Kodály, Párizsból hazatérve, többször hangot adott annak az észrevételének, hogy a francia kultúra értékeinek felfedezése nálunk még várat magára. Ennek lassan 100 éve - most minden bizonnyal törlesztettünk egy keveset.

Fittler Katalin

 

NKA csak logo egyszines

1