Tatabányai Jászai Mari Színház-

Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Rég tudom, Novák Eszter rendezéseibõl öntörvényû színház születik, állítson bár színre Kárpáti-darabot (A negyedik kapu, Tótferi, Világvevõ), vagy klasszikus drámát (Goldoni, Shakespeare, Brecht). Kárpáti Péter darabját a tatabányai Jászai Mari Színházban vitte színre a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházzal közös produkcióban, míg korábban ugyancsak Tatabányán rendezte meg Goldoni Virgonc hölgyekjét: rendezõi vízióiban gondolat, stílus, hangulat s a színészcsapattal való harmonikus együttlélegzés hozott jól érzékelhetõ eredményt. Novák Eszter színháza érzéki, szenvedélyes, ugyanakkor játékos, humoros és gyöngéden ironikus, meg vadul zabolátlan, gondolkodásra késztetõ és mégis - úgy gondolom - mindenki számára érthetõ és befogadható.

A Virgonc hölgyekben a commedia dell’arte hagyományát ötvözte szervesen Goldoni darabjával, s minuciózusan kidolgozott és igen fordulatos előadást hozott létre, amelyben együtt jelent meg a színészi brillírozás s a precíz jellemábrázolás. Margitai Ági, Tóth Ildikó, M. Simon Andrea, Dióssi Gábor és Széles László annyi színészi leleménnyel, furfanggal és ötletességgel valósították meg a Török Tamara kitűnő fordításában életre keltett Goldoni-komédiát, hogy abból reneszánsz derű és életigenlő játékosság sugárzott át a nézőtérre. Dióssi Gábor kitartott és pontosan megkomponált mozgással állította színre egy vénecske, ám annál vidorabb öregúr tüsténkedő figuráját, Tóth Ildikó, M. Simon Andrea és játékostársaik bravúros zsonglőri ügyességgel és hallatlan könnyedséggel játszottak el a tányérhajigálós jelenetben egy gazdagon kiállított mediterrán életképet; Margitai Ági bölcs derűvel s némi csipkelődő szarkazmussal mutatott be egy korosodó, ám dévajul élveteg és virgonc itáliai asszonyt; Széles László vehemensen, szenvedélyesen és érett színekkel jelenítette meg egy robusztus amorózó kalandjait.

Honti György, Magyar Attila, Szabó Zoltán, Avass Attila és Egyed Attila | Fotó: Szép György

A negyedik kapu előadása ugyancsak érzékien elzsongító, ízes-zamatos, minden pillanatában virtuóz játék. Zenebalett, rafináltan megkomponált mozgásokra adaptálva. Kárpáti egy titokzatos és az életörömöt, a panteisztikus világszemléletet vallássá emelő népcsoport, a haszidok legendáiból fűz össze lazán egybefüggő jelenetfüzért. Az epika és a dráma határvidékén billegő, humoros, lírai elemekkel is megtűzdelt játékban egy haszid bölcs, Írele születését, eszmélését, kalandozásait, érett férfivá érését, valamint egy kis népcsoport évszázadok óta kiérlelt szépséges közösségi rituáléit kísérhetjük nyomon, klezmer zenére komponált pergő csapatjátékban. Az élő zene, a zenészek jelenléte a színpadon nem afféle kiegészítő hatáselem itt, hanem a világkép szerves része: a színészek játéka mindvégig együtt lélegzik-hullámzik az ihlető muzsikával, a mozgással, a táncokkal, a rituális és érzéki mozgáskompozíciókkal (koreográfus: Foltin Jolán). Ami legelőbb szembetűnik, az a színészi szólóknak s az együttes játékának az összhangzata, az epizódoknak s a történet egészének harmonikus egységbe foglalása. A színészek nemcsak ihletetten játszanak, táncolnak, hanem időről időre bonyolult csoportozattá fejlődnek, s kollektív jelenlétük mozgalmas kompozíciót ad ki, ami szintén megszerkesztett és jelentéssel teli. A pici gyermek Írele megszületik, körülmetéltetik, bebocsáttatik a közösség életébe, s hátrahagyva az ő Frádeléjét, elindul megkeresni tanítóját a világban. Az intenzív keresés közepette megismeri a nagyvilág furcsaságait, törvényeit, a testi-lelki szerelem örvényét, s mire megtalálná mesterét, valamennyire megismeri önmagát és ő válik tanítóvá. Kárpáti darabjában - s ekként az előadásban is - filozófia, népi bölcselet, a meseszövésnek és a történetmesélésnek olyan hajlékonyan eredeti kevercse bontakozik ki előttünk, amely magával sodor, elgondolkodtat és elringat. Chován Gábor Íreléje szenvedélyesen kíváncsi, óvatos duhaj és bátor férfiú, aki nem ijed meg a saját árnyékától. Utazásai, vándorlásai során egyre több önismerettel felvértezve léphet az újabb és újabb kalandok mezejére. Tóth Ildikó Frádeleként odaadó, alázatos nő, ám minden hájjal megkent öntudatos asszony; piros ruhás madámként csípős nyelvű és affekta perszóna, aki ironikus távolságtartással, fel-felcsattanó indulattal, sajátos hanglejtéssel, szarkasztikus humorral kommentálja a kisközösség szokásrendjét. Ahogy cukrot kér teájába, finomkodóan eltartott ujjakkal tartva csészéjét, ahogy leül, ahogy a ruháját igazgatja, mind megannyi érzéki tanulmány egy-egy embertípusról, a női szeszély alakváltozatairól.

Mulatságos, roppantul bensőséges, viharzóan tomboló és lírai epizódok sorából építkezik Novák Eszter előadása: mindjárt a játék első felében aprócska boltban vagyunk, ahová kötelet kereső vevő érkezik. A portéka fellelése és megvétele nem afféle gyors üzleti aktus, hanem hosszan elnyújtott, évődő, rituális, majd egyre vadabb tempóra váltó, s fizikai akciósorba torkolló játék. Az eladó nem eladni akar, hanem a szomszédhoz, az övénél nehezebb sorsú kereskedőtárshoz irányítani a vevőt. Előkerül a polcok tetejéről a kötél, gusztálják hosszasan, be kéne csomagolni, de az üzlet csak nem akar megköttetni. Cibálják, ráncigálják a vaskos fonatot két végénél fogva, nyakuk köré tekerik, durván, zabolátlanul és mókásan dulakodnak, s a történet már rég egész másról szól, mint amire a jelenetsor elején számítani lehetett. Ez az önfeledten duhaj, elementáris játékosság végig az előadás sajátja, a tésztazabálós jelenettől a császári dekrétum aláírásán át a férj imaházba meneteléig. Őszintén szólva elég nehéz lenne pontosan leírni, miféle elrugaszkodások, megtorpanások, megállások, tomboló-viháncoló-zakatoló szeánszok, éles fortissimók és lélegző csöndek koszorúzzák ezt a tüneményes játékot. Zeke Edit festőien elomló kaftánokba, viseltes, s a figurákat plasztikusan jellemző ingekbe, pruszlikokba, gatyákba, szoknyákba és lábbelikbe öltöztette a szereplőket. A színpadtér (Khell Zsolt munkája) intim, jól bejátszható és funkcionális, oldalt mécsesek, gyertyák lobognak, s a szereplőkre meseien csillagfényes égboltozat borul. A színészek - az említetteken kívül (Honti György, Avass Attila, Derzsi János, Egyed Attila, Wéber Kata, Fazekas István, Magyar Attila, Szabó Zoltán) mindegyike remekel, s igen fegyelmezetten vesz részt a játékban. Akárcsak a zenészek, Dávid király, a prímás és az ősatyák klezmer zenekar, akik Kiss Ferenc pompás muzsikáját szólaltatják meg odaadóan.

Varázslatos, magával ragadó színház.

Kovács Dezső