Nem ritka, hogy szerettünket saját képünkre próbáljuk formálni, netán csupán egy-egy rossz tulajdonságától, szokásától megfosztani. Hogy célunkat miként, milyen eszközökkel, apró trükkökkel érjük el, vagy törekvésünk hiábavaló, az sok mindentõl függ. Legfõképpen persze attól, hogy a másik félnek megéri-e a változás e kapcsolatért. És óhatatlanul felmerül azért a kérdés, érdemes-e és szabad-e megváltoztatni azt, akit szeretünk. Ezek a dilemmák azonban nemigen kerülnek elõtérbe a Pesti Színház e témát feszegetõ új bemutatójában, A modellben, amely a szarkasztikus humoráról híres negyvenegy éves amerikai dráma- és forgatókönyvíró, filmrendezõ Neil LaBute Faragjunk férfit! címû legutóbbi (2004-es, tehát meglehetõsen friss) filmjének színpadi adaptációja. Kis költségvetésû, négyszereplõs kamaradarab: a feminista lázadó, a palimadár, a macsó és a butácska nõ története. Mégsem szerelmi háromszögrõl/négyszögrõl szól.

A filmet sajnos nem vetítették a hazai mozik, videó formában kerülhetett csupán a magyar publikum elé e fordított Pygmalion-történet, amelyben egy képzőművész egyetemista lány az átalakító, és a felcsípett férfi formálódik majd át száz százalékosan a végére. S míg G. B. Shaw-nál fogadásból, érdekből indul és szerelembe torkollik a kísérlet, addig A modellben épp fordítva, szerelemmel indul (még ha az csak látszólagos is) és teljes megsemmisítéssel, rideg kihasználással zárul. Legalábbis a Lukáts Andor rendezte előadás, mert LaBute filmjében egy percig sem hisszük el az Evelynt alakító Rachel Weisznek, hogy igaz érzelmeket táplál választottja iránt. Itt az első pillanattól érezni, hogy csak ki- és felhasználja, manipulálja a fiút, nem őszinte, hanem valamiféle titokzatos érdek vezérli. Így igazán meg sem lepődünk a fordulaton, az önleleplezésen. (De hát LaBute-nél nem is ezen van a hangsúly.) Bár igazi fordulatot a filmben is a lány érzelmi változása hoz, csakhogy épp ellenkező előjellel, mint a Pesti színházi előadásban. Az addig ridegnek, számítónak hitt lányból a mindent leleplező kiállítás megnyitóján egyszeriben előbújik valódi énje: törékenysége, érzékenysége.

Varju Kálmán e.h. és Telekes Péter e.h. | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Sőt, visszamenőleg már a tekintetben is elbizonytalanodunk, hogy nem ő-e az igazi vesztese, sérültje a kísérletnek. (A kiállítás Nem is szeret feliratában a nem mind nyugtalanítóbban bizonytalanul vibrál.) És az embertelen kísérlet dacára mindinkább úgy tűnik, valójában nem is ő az amorális, hanem az a világ, amit bemutatni és leleplezni kíván művészete által, ha mégoly kegyetlen, kíméletlen is ez a kísérlet. Épp, mint LaBute munkái (Férfitársaságban stb.).

Lukáts Andor rendezése hittel telibb, optimistább az eredeti műnél. Nála Adam az átejtés leleplezése után még mindig reménykedik: kétségbeesetten keres a kapcsolatukat dokumentáló videofelvételeken valami jelet, valami életmentőt, valami igazit. Ezzel együtt az előadás férfipártibb és nőellenesebb a filmnél: itt az egyik nő számító, önmegvalósító kékharisnya, a másik meg butácska, kedvesen súlytalan trendi lány, s a két férfi a megcsalt, a becsapott, a szánandó.

A Pesti Színház színpadán egy lázongó feminista csaj feláldozza a morált a művészet oltárán, és ennek egy vétlen fiú issza meg a levét, mert a lány, Evelyn őt használja fel mindehhez. Célja megváltoztatni egy ember életét (ha már az egész emberiségét nem tudja), és létrehozni - mint egy műalkotást - a tökéletes férfit.

LaBute Evelynje épp az ellentéte a pesti Evelynnek: érzékeny moralista, megalkuvás nélküli, kíméletlen kritikus (ő a valódibb lázadó), aki rosszul érzi magát korának követelményei, kívánalmai között, és aki nemcsak művészi dicsőségre és polgárpukkasztásra vágyik, de valódi változásra is. Az ő művészete nem öncélú, szenzációhajhász és formális, hanem mélyről fakadó társadalomkritikát hordoz a modern társadalommal szemben, s ekként egy igen érzékeny, ámde sziklaszilárd nőről tanúskodik. A fiún elért változásokat ő mind negatívnak látja és láttatja. Megalkotva a magazinok receptje alapján a majdnem tökéletes, Cosmopolitan-elvárásoknak megfelelő trendi, menő férfit, felmutatja a külsőségek felszínességét és a morális kiüresedést.

Ám ha nem Neil LaBute rendezésében látjuk e történetet, el sem hisszük, milyen keserű társadalombírálat a darab. Kritikai él nélkül jól megírt bulvárnak tűnik csupán. Nemek küzdelmének, egy jópofa, blikkfangos szerelmi történetnek, meglepő és kegyetlen fordulattal s némi, művészetről és önfeladásról szóló problémafelvetéssel (például a művészet és a morál viszonyáról). A fordítás, a szöveg azonban szellemes, pergő; a nagy leleplezést felvezető "előjáték" (ami az előadás majd kétharmadát teszi ki) talán lendületesebb, élvezetesebb is, mint az eredetiben. (A fordító és a dramaturg Merényi Anna és Szűcs Anikó.)

Füzér Anni díszlete igen puritán: az üres térben egy kiállítótermet jelző néhány hatalmas üres vászon mindössze (olykor néhány bútordarabbal kiegészítve). A vásznak a játék kezdetén és végén konkrét térként szolgálnak, a kettő között viszont szimbolikus jelentéssel bírnak: ilyen üresség veszi körül e négy fiatalt is, de önmaguk is ilyen üres lapként várják, hogy kezdjenek végre velük valamit, hogy formálják, alakítsák őket.

A négy szerepet négy végzős színművészetis játssza, Marton László osztályából. Az Evelynt megformáló Zeck Juliannához láthatóan nem passzol a vagány, szuggesztív csaj szerepe. Ezen a fiúsan vagányra vágott frizura sem változtat, az viszont egyenesen kínos, hogy az együttléteiket megörökítő videofelvételeken, fotókon ennek ellenére még hosszú hajjal látható. Ugyanakkor telibe talált pillanatai vannak: például, amikor kéjes óvatossággal süppeszti koszos bakancsának talpát az ellenszenvesnek ítélt Phillipe kanapéjába.

Az Adamet alakító Telekes Péter viszont remek az áldozat szerepében. Neki elhisszük, hogy tényleg az, akivel bármit el lehet hitetni, még azt is, hogy a győztesek közül való. Adamje fokozatosan válik mind magabiztosabbá - végül már majdnem egyenrangú partnere Evelynnek.

Varju Kálmán (Phillipe) hitelesen tenyérbe mászó, magabiztos, öntudatos és pökhendi, de azért némi érzelmet s érzékenységet is sikerül becsempésznie a szemellenzős macsóságba. Phillipe menyasszonyaként a szintén meggyőző Tornyi Ildikó kedves, cserfes átlaglányt formál - látszólag minden problémától mentes Jennyjének azonban a bizonytalanságait, frusztrációit is képes megmutatni. A modell fiataloknak szól, fiatalokról, fiatalokkal, fiatalosan - a Váci utcai teátrum ezzel az előadással szemlátomást egy újabb generációt próbál meghódítani magának.

Marik Noémi