Nemzeti Színház

A Valló-Kulka-féle 1. III. Richárd a Szegedi Szabadtéri Színpadon került színre 2002 júliusában. Az a produkció volt az elõzménye és elõképe a Nemzeti Színház mostani bemutatójának. (Tréfálkoznék: a köztes idõben Kulka III. Richárdját a Rehabilitációs Intézetben fejleszthették, mert korábban két mankóval közlekedett, mostanra viszont megtanult bottal járni. Ötágú botját azonban speciális segédeszközgyártó cég készíthette, mert tõrt is építettek belé.) A két és fél évvel ezelõtti szegedi elõadás alig néhány estén volt látható, ámbár ez is elégnek bizonyult ahhoz, hogy némelyek felháborodjanak rajta, s a jobboldali napilapban avval vádolják meg Valló Péter rendezõt egy focilabda színre gurulása miatt, hogy Orbán Viktort kívánta láttatni Kulka III. Richárdjában.

2004 telén megszületett a Valló-Kulka-féle 2. III. Richárd, bizonyos értelemben kissé megkésve talán. A produkció ugyanis az újonnan létrejött Nemzeti Színház első évadában lett volna igazán a helyén. Szépen reprezentálhatta volna, mit tud a színház felmutatni technikában és személyzetben. Akkor lett volna itt az ideje annak, hogy lenyűgözzenek bennünket a színésztársulat jelentős erőinek felvonultatásával, valamint a színpadi süllyedők variabilitásával (amit Schwajda A viharban még eléggé öncélúan csillogtatott). Ma már inkább azt kellene látnunk, hogy az objektív feltételekből és a szubjektív adottságokból hogyan áll össze egységes, erőteljes játék, stílus, színház. Ez még várat magára, de ne legyünk telhetetlenek. A Nemzeti III. Richárdja hazai viszonylatban határozottan impozáns és elegáns, vizualitásában szokatlanul átgondolt, összeszedett, nagyszabású és hatásos. Ráadásul van egész estét betöltő címszereplője.

Valló Péter a Nemzeti Színház csupasz színpadából állított elő komor, szikár, fekete játékteret, amelytől sem a baljós, sem az ünnepélyes hangulat nem idegen. Gondos előírásra, precízen emelkedik-süllyed a színpad minden négyzetmétere, kiad lépcsősort, magaslati emelvényt, mélységi cellát, mikor mit kell. Van valami lenyűgöző és/vagy félelmetes ebben a szakadatlan, néma, suhanó mozgásban, ami érzékileg és értelmileg is jól odailleszthető ahhoz a - Jan Kott által alaposan megmagyarázott - Nagy Mechanizmushoz, amelyet a királydráma szemléltet. Ennek jegyében Henrikek és Richárdok váltogatják egymást a hatalomban, miközben hullanak az emberek, mint a legyek, s a végén ugyanott vagyunk, ahol voltunk: valaki épp felkapaszkodik a trónra, történetesen ugyancsak sántán, bicegve.

Schell Judit és Kulka János | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Az előadás képeket hagy maga után a nézői retinán. Azét a felvirágzott üvegravatalét például, amelybe Schell Judit Lady Annája kétségbeesetten beszorul az utána csúszó-mászó Richárddal. Vagy a Buckinghamet játszó Kaszás Attila emelkedett magányának látványát, amint hirtelen szakadék támadt közte és királyi barátja, Richárd között, s ő ott marad az ígérvényét nyújtogatva. Körülbelül annyit ér az élete, mint az a beválthatatlan papír. (Kaszás egyelőre nem jutott komoly főszerephez a Nemzeti Színházban, de ami feladatokat kapott, azokkal igen szépen megdolgozott. Megtalálta a módját, hogy nagyobb tömegben is észrevétesse magát részint színpadi jelenlétének intenzitásával, részint apró, figurális karakterjegyekkel - feszes, katonás nyakig begomboltsággal a Sárga liliomban, szemüveges értelmiségi külsővel, tollal a zakója felső zsebében a III. Richárd környezetében.) Emlékezetes a hátsó traktusban diszkréten szállítmányozott és elhelyezett halottak képe is. Vagy az elhullott rózsaszirmoké. Lady Anna szétvert Gloster Richárd hátán egy gyászcsokrot, s a szirmok mint vércseppek, mint vörös sikolyok a szünetig ott virítanak-visítanak a színpadon.

Valló Péter interpretációjában a III. Richárd egy bárhol és bármikor lejátszódható mai történet. Vagyis a focilabda felbukkanásához éppúgy felesleges volna konkrét politikust asszociálni, mint ahogy annak sincs külön jelentősége, hogy a produkció plakátjának Kulka-portréján kifejezetten grószkárolyosan áll a színész szája. És az sem zavaró, hogy az előadásba beékelt fekete-fehér dokumentum- és áldokumentumfilmeken különböző korokból és különböző országokból származó felvételek keverednek. Mindegy, hogy egy angol uralkodó vagy egy magyar államférfi koporsója körül tömörülő utódjelölteket látunk. A történet azt mutatja be, milyen az, amikor valakinek semmi nem túl drága azért, hogy a hatalmat megszerezze.

Kulka János Gloster Richárdja nemcsak testileg nem egészséges, de lelkileg sem. Nem leli kedvét és örömét abban a nagyszabású vállalkozásban, amelynek jegyében mindenkit eltakarít, aki közte és a korona közt áll. Szenvtelenül, tárgyilagosan, kimérten mondja el monológjait, egy apró, fénylő izzadságcsöppel az orra alatt. (A kivetítő jóvoltából alkalmunk van arcának minden rezdülését és rándulását kifigyelni.) Ez a Richárd nemigen játssza meg magát. Alig is csinál úgy, mintha jó, segítőkész és szerető volna. Sápadtan, görcsös mozdulatokkal követi a feltáruló lehetőségeket. Provokál, kísérletezik, fokoz. Mint aki nem hiszi el, hogy bármit megtehet, mivel senki nem feltételezi róla, hogy mindenre képes. Egyre kijjebb tolja a határokat. Mit még? - kérdezheti. - Ezt is lehet? Még ezt is? Megy előre, s közben dramaturgiai funkciót öltően mind jobban izzad. Lady Anna bizarr meghódítása után már az egész feje csillog a gátlástalan törtetőnek. Valami nagy, meddő, lefojtott erő fullad itt bele a saját verítékébe.

Richárd holdudvarát - máskor: kampánystábját - elegáns, sötét öltönyös férfiak alkotják. Rátóti Zoltán szolgálatkész Sir Catesbyje vagy Vida Péter zsebre dugott kezű Sir Ratcliffje nem látszik sem rosszabbnak, sem jobbnak a másik oldalon - Söptei Andrea Erzsébet királynéja mellett - hercigeskedő Rivers grófnál (Trokán Péter) vagy Dorset márkinál (Schmied Zoltán). További sötét színnel bővíti a tablót Udvaros Dorottya Margitja, aki többfunkciós kerekes bőröndjét nemcsak húzogatni tudja maga után, de ihletettebb átkozódás esetén imazsámolyként is alkalmazza. Az elborzadt anyakirálynő szólamát Molnár Piroska adja, a haragvó nagymama zord hangjaival.

Szarvas József és Ujvári Zoltán már-már irracionálisan szakszerű bérgyilkos párosa biciklivel érkezik ölni, s ugyanők körbekerekezik a színpadot szinte minden alkalommal, amikor valakinek halnia kell. Ők találhatók egyébként a közlekedési hierarchia alján, mert a feljebb lévők minimum motorral, de inkább autóval járnak. Időről időre fekete Mercedes és Peugeot hasít a színpadon, s ennek logikus folyományaként a mindent eldöntő csata előtti éjszakán Richárdot meglátogató halottak egyike, Lady Anna nyitott fehér autóban érkezik kísérteni. Ekkor azért kicsit engednénk a rendező amúgy becsülendő következetességéből, hiszen eddigre már többet szívtunk benzingőzből, mint ha fényes délben átkelnénk gyalogosan a Károly körút valamelyik zebráján.

Stuber Andrea