Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház "vagy vedd példának a piciny fûszálat:
miért nõ a fû, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nõ?"

Babits Mihály: Esti kérdés A költõ szavait a klasszikusoknak kijáró, áhítatos tisztelettel szoktuk hnallgatni, míg a közönség dõl a nevetéstõl, amikor Háy János darabjában az úttisztító munkások Jani bácsi fûnyírójának robajló hangjára figyelnek fel. "Krekács: Hát bazmeg, egy trabantmotort szerelt rá. (...) Herda: Csak az a szar ebben is... Banda: Micsoda Pityukám, már megint mi bajod van ezzel is? Herda: Hát, hogy visszanõ. Krekács: Mi nõ vissza, Pityukám? A trabant kasznija, vagy mi az isten? Herda: Hülye vagy te Béla, a fû nõ vissza, az bazmeg. Levágja, aztán visszanõ, érted. Kár csinálni. Banda: Ráadásul ezt így lehet tudni, az is szar." (Kiemelések tõlem: S. É.)

Háy János írásaiban a legtávolabbi elemek között átívelő fesztáv teremti meg a szöveg intenzitását: egyfelől a köznapi helyzetek és ezek csapdájában vegetáló kisemberek, másfelől a létezés alapkérdéseinek faggatása, az élet értelmének, a rendezőelvnek a keresése, a végesség tudata. A hatás attól elementáris, hogy tanulatlan, az elvont gondolkozáshoz nem szokott személyek bukdácsoló mondataiban, vulgáris tapasztalataik szűkös keretei között fogalmazódnak meg.

A Herner Ferike faterja című darab és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásának első jelenetei a magyar irodalomban erőteljes szociografikus hagyomány világát teremtik meg: a színpadon valódi árok, munkaeszközök, a munkások lestrapált reklámszatyrai. Szedett-vedett öltözékük, a színészek (Kiss Ernő, Kricsár Kamill, Szegezdi Róbert) artikulációja, gesztusai a realista eszközrendszert idézik. A párbeszédek hiányos mondatai, a töltelékszavak sokasága részben fölerősíti a valóságélményt, de mégis érződik a roncsoltságában teremtett nyelv írói megformáltsága, és ez frappánsan ellenpontozza a már-már túl ismerős, hagyományos realizmust. A fentebb idézett, a fűnyírással kapcsolatos mondatok tájékán kezd fölsejleni a darab másik síkja, ha úgy tetszik, metafizikai dimenziója. A rendező, Pinczés István m. v. remek arányérzékkel teremti meg és működteti e két sík egymásba játszását, egyensúlyát. (A borotvaélről egyszer billen le a rendezés: a Papi Jóska holttetemének fölfedezését övező hatáselemek bántóan harsányak.)

Kricsár Kamill, Kiss Ernő és Szegezdi Róbert

A szociografikus látásmód mindvégig jellemzi az isten háta mögötti falu közegét, amely körülveszi, sőt meghatározza a maguk módján tépelődő-töprengő munkások életét. Ha csak vázlatosan is - ez éppen elegendő - kirajzolódik két mai karriertörténet: a napközis tanárból lett polgármesteré, aki lelkiismeretesen figyel mindenre, különösen arra, hogy az orvos háza előtt feltétlenül meg legyen tisztítva az árok, s akinek még arra is volt/van ideje, hogy az önkormányzati Marikát "mindenre" megtanítsa, akár munkaidő után is. Sőt, születésnapján nem közönséges kölnivízzel, hanem "ödötoalett"-tel köszönti. A többször is fölbukkanó, az úttisztítást ellenőrző Marika pedig fontossága tudatában és a hatalom képviseletében nem mulasztja el a munkások tudtára adni - bár csak úgy, kedélyesen -, hogy a szociális segély kiutalása az ő jelentéseinek függvénye. A kiszolgáltatottak pedig igyekeznek nem észrevenni a lekezelő stílust, félreérthetetlen célzásokkal tréfálkoznak Marika státusán, és csak úgy, mellékesen, de nyomatékosan említik, hogy "a falu azért tudja, hogy mi kik vagyunk... Az biztos, hogy ha velünk kicseszik a Kis Gyuri, akkor aztán lőttek a választásnak, az biztos." A néhány évtizeddel előbbi múltban játszódó jelenetekben az államhatalmat a Herner Ferike faterja testesíti meg, a faluba helyezett rendőr, akinek még a feleségét is közutálat övezi, s csak az köszön neki, akinek nagyon muszáj. A fiát, Ferikét se fogadták be az osztálytársak, és szinte ronggyá verik, amiért elmesélte otthon a Krecsák Béla gyerekes-gyűlölködő hencegését, hogy bizony az ő apjának is van egy elrejtett pisztolya. "Amikor a Gyurival jól szétvertük, megmondtam neki, hogy az lesz, egy szar gyilkos lesz belőle, érted, azt azért megmondtam." Ez a gyerekkorra, a közös múltra utaló mondat a jelenben hangzik el, és a drámai történés során búvópatakként föl-fölbukkanó szálhoz kapcsolódik. Már a 2. jelenetben van ugyanis egy rejtélyes utalás arra, hogy Krecsák Béla muterja látott valamit a csigatévében.

Ezzel a motívummal a titkot nyomozó, rejtélyt megoldó szerkezeti felépítés lesz a dráma gerince. A szűkös színpadi lehetőségeket optimálisan kihasználva a múltbéli előzmények felvillantását térben is elkülöníti a rendező. Indokolt megoldás az is, hogy a mostani felnőttek apját ugyanazon színészekkel játszatja, hiszen nevüknek még becézett alakja is azonos formában öröklődik. Ez az eljárás a megszakíthatatlan folyamatosságot, a bezártságot hangsúlyozza. A meghatározottságok világában a disznók is megsejtik sorsukat, ha megpillantják a kést, pedig még nem is láttak disznóvágást. Megöröklik a tudást - vélekedik Krekács. A végesség tudata leginkább Papi Jóskát foglalkoztatja, akinek a szeme láttára égett le a háza és benne a gyereke meg minden élőlény, akihez kötődött. A feldolgozhatatlan trauma egyre többször készteti arra, hogy a saját haláláról beszéljen. "...ezt ki lehet találni, érted. Az ember egy kicsit gondolkodik, és látja a jövőjét, mert azt lehet látni, csak arra kell gondolni, ami az ő jövője, nem arra, ami a másé."

Szépen kidolgozott motívumháló fogja össze a beszélgetés során látszólag véletlenül felbukkanó gondolatfoszlányokat. A tűz ellentettjeként a másik őselem, a víz az örökösen tisztítandó csatornában a hiábavalóság, meg a létezés értelme metaforájává válik. "Miért nem lett az egész világ tenger (...) és akkor nem kellene ez a kurva sok árok, meg csatorna, nem kellene itt azon gondolkodni, hogy mi hova folyik, minden a helyén lenne, nem kéne meghalni sem bazmeg, mert már eleve halottak lennénk."

A fegyelmezett, elemző gondolkodáshoz nem szokott emberek kitérőkkel teli, elkalandozó beszélgetéseiben fel-felbukkan a tévé mint legfőbb információforrás (például a halálba vezető fényes csatorna képzete), s így vissza-visszatérően, hogy mit is látott a minap a muter. Bizonyos H. F. nevezetű - igaz, csak hátulról mutatták, de ő fölismerte - vadászpuskája tisztítása közben véletlenül agyonlőtte kisfiát. Az apró mozaikszemcsékből összerakható történetben ráismernek a faluból még gyerekkorában elkerült Herner Ferikére, akin mintegy megfogant a feldühödött osztálytárs valamikori átka, hogy egy szar gyilkos lesz belőle. "Az lett, érted, az lett, amit mondtam." Így zuhan rá szegény-szegény Krecsák Bélára és társaira a súlyos tudás, hogy mindennek van/lehet következménye; hogy az individualitás létünk alapértéke: "Érted, hogy valamit akarsz, és úgy élsz, van ilyen." De azzal is szembe kell nézniük, hogy nincsenek külső fogódzók, az individuum magára van utalva: "...hogy az ami érted az isten volt, az tulajdonképpen nem is egy dolog, hanem mindenkiben benne van."

Á. Serey Éva