Tar Sándor: Túlélési gyakorlatok
Lesz vigasz - Kortárs költõk versei
Katona József Színház, Sufni

Dalra fakadnak és táncra perdülnek, holott nincs hang a daloláshoz és könnyedség a mozgáshoz, mintha a dal és a tánc lenne a színházi élvezet egyetlen forrása. Különféle sutaságok és értelmetlenségek kerekednek aztán ebbõl. Már minden prózai színház dallik. Az emberi hang - jó színésznél Paganini hegedûje, Casals gordonkája - nem fontos. Artikulálatlan és gyenge, a szavak értelmérõl pedig szó alig essék. Vagy mégsem? A Sufniban, az alagsorban, a fûtés- és egyéb csövek között, estérõl estére a leggyönyörûbb, legizgalmasabb muzsika szól, a költészeté.

A műfaj ősi. Kiáll mások elé egy ember, és pusztán ember mivolta erejével, gondolatainak tolmácsolásával sorsot hitelesít.

A kortárs költőknek is vannak gondolataik, s tehetséggel hatásosan eljuthatnak a közönséghez. Talán azért is alakították ki a Sufnit, hogy az a sok remek színész, akinek kevesebb tér jut a felső játszóhelyen, pódiumhoz jusson.

Minden szabálytalan. Esterházy Péter a Kékszakáll történetét esterházyasította. Az eredeti monda, de még Balázs Béla története is, egy héroszt idézett, akit csodálni és követni lehet. A motoszkáló ösztönű hím különböző életérzéseit idézgeti. "Egyszer volt, hol nem volt..." Közönségesség, kiszolgáltatottság, sérülékenység, önsajnálat, s mindebből valami groteszk bóklászás kerekedik A fáradt férfilélek fegyelmezetlensége. A nagy birodalmi várúrból mára ennyire futja. Ő a "centráljuróblaubart". Bezerédy Zoltán kitűnő elővezetésében.

A másik monodarab nyersebb. Tar Sándor egy reáliát követett, egy hétköznapi sorsot, egy olyan banális történetet, amely átélhető és átérezhető. Működött egy szisztéma, amely ideig-óráig, addig, ameddig működhetett még, valamiféle öntudatot és biztonságot is adott. De aztán vége lett, szétesett, mint minden, ami erkölcsben hiányos. S a társadalmi szétesésben az egyes ember erkölcse sem tehet másként. Bán János, a "Falfúró" a "miért legyek én tisztességes - kiterítenek úgy is" őszinteségével meggyőz arról: sors- és bűntársak vagyunk.

A színpadképek egyszerűek, az elsőnél fekete fal, fénypászmákkal, a Tar-darabnál panelhangulat. Szabó Győző munkája.

*

Külön estén Lesz vigasz! Kortárs és tiszteletbeli kortárs költők verseit gyűjtötték össze. Csudálatos dolog a színház. Csupán színész szükségeltetik. Vörösmarty Mihály, Orbán Ottó, Rakovszky Zsuzsa, Marnó János, Parti Nagy Lajos, rövidebb és hosszabb versek, az érzékek és gondolatok, amelyek hatásuk alá vonnak. Mennyire hiányzik ez! Mennyire hiányoznak ezek a pillanatok. Hányszor szállt az angyal fölöttünk az alig egy óra alatt.

Milyen drámai ereje van Bodnár Erikának! Nem volt Gertrúd, nem volt Blanche. Balla Zsófia és Takács Zsuzsa verseinek előadásával sokféle tragédiát idézett. Tóth Anita világa nemcsak groteszk, maga a fanyar drámaiság. Remekül komédiázik. Dayka Margit játszott ilyen széles, ilyen sokszínű palettán. A szerep nem mindig találja meg a színészt, de a vers, a költemény igen. Bán Zoltán András - valaha, többek között kritikus - szerkesztette a műsort, amit Máthé Gábor állított színpadra. Jó kedvvel és szeretettel. "Lesz vigasz" - ez a Tandori Dezsőtől származó figyelmeztetés az összeállítás címe, mely művet a költő a színház felkérésére írt. "Lesz vigasz? Lesz vágász? Lesz vügüsz?" Ezt nem tudni. De az igaz szó megtart, s ha hiteles és őszinte, akkor kell, kell, kell.

- ja