Tiszteletre méltó vállalkozásba fogott Regõs János Dosztojevszkij hatalmas regényének színpadra állításával. Érezhetõ a rendezõ bejelentése nélkül is: többhónapos munka áll a társulat mögött. Sok szereplõvel dolgozik, akiket jól ismer, de akik más elõadásokban is fellépnek, nehéz lehetett a válogatás, az egyeztetés. Regõs Jánosnak szívügye az elõadás, több szinten részese-alkotója, szervezõje és - mint manapság muszáj - menedzsere is lehetett. Íróként küzdhetett legtöbbet önmagával, hiszen a több száz oldalas mû originális újrateremtésére vállalkozott. Adaptálhatta volna a hajdani kaposvári elõadás szövegkönyvét is, nem tudom, volt-e ennek jogdíj vagy egyéb, személyes akadálya. A szövevényes regény privát szférája állandóan át van szõve a politikai machinációk regényével, az ördögi terv fejleményeivel, komoly agymunkára késztetve a nézõt, akinek követnie kellene, hogy ki kicsoda, ki kinek a lánya, férje, szerelme vagy barátja, ki van velük és ki ellenük, ki itt a vezér, és a forradalmi szervezkedésnek mi a valódi célja. Még a Dosztojevszkij-mûben járatos nézõt is össze lehet zavarni ezekkel a kusza kapcsolatokkal, átláthatatlan viszonyokkal. Nem kaptuk meg a camus-i gondolat csíráját sem Kirilov dilemmájáról, beavatatlanok számára kevés mondatot kapunk (a végtelenül sok között) arról, hogy az ember egyetlen szabadsága az élete önkezével való végzetében rejlik. Ezért nem könnyen követhetõ az Ördögök koncepciója, miszerint rá lehet kenni minden bûnt arra a fickóra, aki hónapokon keresztül készül elszántan saját lelövésére.

Nyilván aktualizálni akart Regős János a magyarított nevekkel, számomra visszatetsző a Kirilov Sándor vagy a Mariska nevű orosz hősök szerepeltetése. Tragikus bohózat az előadás műfaji megjelölése, belefért volna több irónia és humor. Tragédiában persze nincs hiány, vér, verekedés, tűz, víz, halál, gyilkosság, öngyilkosság vétetik sorra, ahogyan Szerb Antal írja: a legnagyobbak nem félnek a giccstől. Rendezőként Regős János alázattal nyúlt saját adaptációjához és az általa készített színpadi tervhez. Ez utóbbival valóban maradandót alkotott, sikerült a borongós, homályos időszakot, az átláthatatlan és bejósolhatatlan kapcsolatokat "rembrandti" képekkel ábrázolni. A Szkéné teljes színpadát és nézőterét betölti a sok helyszín: szinte statiszták lesznek a nézők, az intim kis zugok, asztalkák, kocsmai értekező helyek, lakhelyek közepette. A képi összhatás megközelíti a néhai kaposvári előadás felejthetetlen esőzését; alulvilágított, sötét és bordós itt minden. Hatásos a bevezető képsor, Verhovenszkij díszlete a majdani színi előadásához. Regős János narrátori szerepe indokolt, az ő bevezetője a regénybéli Verhovenszkij önéletírásának szövegével kezdődik. Drukkoló jelenléte segíti a nézőt és a színészt egyaránt a történet megértésében, megélésében. Rendezőként már kevéssé sikerült átvinnie a darab mondandóját a színészeire. Néhány alakításon kívül teszi mindenki a dolgát anélkül, hogy látszana, tudatában van annak, ki is ő valójában, mik a mondatai mozgatórugói, mi motiválja a tetteit, hogyan viszonyul a többi szereplőhöz. Így is tisztességes munkát végez mindenki, de nincs lehetősége egyéniséget és konzekvens figurát teremteni még a nagy tehetségű, sokszor és sokat bizonyított színészeknek sem. Így járt ebben az előadásban Dióssi Gábor, Stubnya Béla, Szabó Annie vagy Zöldhegyi Sarolta. Alaposabb kiképzést kapott Hernádi Csaba, aki sajátos gesztusokkal mutatja be a gerinctelenség szobrát Pityer nevű szerepében. Boros Mária is élni tud a félbolond, itt inkább értelmi, mint testi sérült "Mariska" figurája adta lehetőséggel, erős és hatásos a mimikája, járása - jó alakítás. A színpadi hatások tekintetében nehézség lehetett, ám sikeres a falusi tűz megmutatása (tüllfüggöny ég el, balesetmentesen), kevésbé hihető az aktatáskából kifolyó faxpapír esete az öngyújtóval és a kancsó vízzel.

Kamondy Imre zenéje jól simul az előadás képi világába, ő maga a halál angyalaként azonban éppúgy nem kaphatott kellően értelmezhető instrukciót, mint a többiek.

Regős János ezzel az előadással a jelen kaotikus állapotáról kíván szólni. Nagyon hihető, hogy ma is átlátszatlanok az erőviszonyok, ördögi tervek áldozatai vagyunk. Jól tette, hogy nem utalt a napi politikára, a gondolat így is egyértelmű: a mai politikusok csatározásait látva ez itt és most az ördögök ideje.

Bácskai Júlia