Éjszakai Színház - Thália Új Stúdió

Egressy Zoltán a Portugál óta már nemcsak tehetséges, hanem bizonyítottan sikerszerzõ, Madách életének rejtélye örökzöld titok, az életrajzi pletykák elsöprõ népszerûségének idején a kettõ együtt - Egressy Zoltán Madách ihlette életrajzi színmûve - majdnem tuti tipp. A bemutató - szemtanúk közlése szerint - meg is hozta a várt sikert. Viszont - és ez a legelsõ meglepetés - az Éjszakai Színház elõadását februárban mindössze kétszer játsszák a Thália Stúdióban.

Visszhangja - alig több a semminél. Én például, amikor beültem az eléggé foghíjas nézőtérre, egyetlen fulmináns kritika lesújtó címére emlékeztem. Lehet, hogy valóban "három láda közhelyben" lesz részünk ezen az estén? Végiggondoltam, amit Madách Imre életrajzának margóján mindannyian olvastunk, Az ember tragédiája írójának szerencsétlen házasságát, Fráter Erzsébet szomorú sorsát, kiábrándító végzetét, és férjének az örök Évák fejére kimondott, szigorú ítéletét. Lehet, hogy ettől kezdve valóban kivédhetetlen a melodramatikus mese, az irodalmi használatban megkopott klisék csüggesztő hatása?

És mégis... Nincsenek agyonírt témák, csak tehetségtelen írók, Egressy pedig tehetséges. Dokumentumdrámája egy másfajta, újszerű közelítésmódot ígér. Megtalálhatja a madáchi életút és mű eddig fel nem tárt összefüggéseit. Meglehet, a színházi kommentátornak van igaza, aki szerint a dokumentumokon alapuló színmű "nyelvezete különleges, dramaturgiája, valamint krimiszerűen izgalmas, lélektanilag rendkívüli története révén tart számot érdeklődésre". Viszont az ajánlás tartalmi része, amely szerint a darab "a gyűlölet születéséről, burjánzásáról, pusztító hatalmáról szól", körülbelül annyit ígér, mintha a Romeo és Júliát zsákbamacskaként az örök szerelem tragédiájaként próbálnánk eladni.

Aggodalmaimat az előadás csak részben oszlatta el. De a mostanában divatos, mindent elutasító fanyalgással szemben akár úgy is fogalmazhatnék, hogy aggályaimat az előadás részben eloszlatta. Az irodalmon innen,

az irodalomtörténeten túl Mindaz, ami a színpadon történik, konkrét időhöz, térhez kötött. A cselekmény 1875-től visszafelé pörög. A szereplők sajátos, szorosan összezárt háromszögét, ahol hagyományosan két nő harcol egyetlen férfiért, ezúttal a Madách Imre sorsát alakító anya, Majthényi Anna nagyasszony, és a jegyes, feleség majd özvegy szerepét változó testi-lelki állapotban betöltő Fráter Erzsébet alkotja. A helyszín Sztregova, Csesztve, Pozsony és Pest, ezenkívül - tágabban értelmezve - a magyar irodalom. A történet - a szigorú anyai pórázon tartott ifjú poéta végre beteljesült szerelme, a megyei bálon megismert, megtáncoltatott és meghódított Fráter Erzsivel való keserves házassága, a költő 48 után elszenvedett fogsága, az anyós gyűlölete által meggyötört, vérig sértett fiatalasszony hűtlensége és az egymáshoz nem illő házasok kapcsolatának végleges kudarca, a válás fizikai és anyagi megpróbáltatása - valóban nem sok újdonságot tartogat. Érdekessége a képzelt dialógusok hiteles forrásból, jórészt levelekből származó érdes patinájából ered.

A cselekménynek az irodalomtörténethez még szorosabban kötődő szála, a szituációból nem következő, nyílt színen felolvasott gyengécske Madách-versek, túlhaladott, bár nem érdektelen tanulmányrészletek felidézése nemegyszer leállítja a történetet. De különösen Az ember tragédiájának születésére és szellemiségére utaló személyes megnyilatkozások és idézetek közbeiktatása zavaró - már-már ismeretterjesztő, horribile dictu önképzőköri montázzsá oldja a drámát. Gondolom, ezért veti Tarján Tamás a Népszavában írott kritikájában az "ártatlan" színészek szemére, hogy "egy közepesen igényes tankönyv kétdimenziós illusztrációjaként szegődtek a valaha élt hármas nyomába". A vágy konflisa

Minek köszönhető, hogy az elmondottak ellenére, különösen a játék első részében felforrósodik a levegő a színpadon és a nézőtéren is, feszültté, sőt izgalmassá válik a tudott tényekre és részben ismerős szövegekre komponált dráma? A válasz a dráma szóban keresendő. Abban, hogy a rutinos és tehetséges szerző a konfliktus kibontakoztatásának sodrában leteszi a tények és adatok terhét, elutasítja a maga választotta sorvezetőt és három hősének személyes ellentétére koncentrál. A drámai struktúra - a lélektanilag hitelesen motivált érzelmi és érdekharc megjelenítése - ettől kezdve biztosan megáll a színpadon. A zsarnokként is tisztelt, imádott anya és a szerelmi életében frusztrált férfit nőiségével rabul ejtő, ám érdektelen és érdemtelen asszony párharcában valódi érdekek és szenvedélyek izzanak. A kettőjük gyűlölethálójában vergődő férfi egyetlen lázadásának - házasságának - következményei elementáris erővel zúdulnak a családra, az össze nem illő szeretők méltatlanul megpróbált gyermekeire - és a ma is égető problémák terhét, súlyát átérző nézőkre is. Madách neve, kora és története ezen a ponton már voltaképpen esetlegessé válik: mindaz, amit látunk-hallunk Ibsen, Sartre vagy Tennessee Williams színpadán is megjelenhetne. De ami ennél is lényegesebb: valójában a történet, a tragédia velünk, mai, hétköznapi emberekkel is megeshetne, nemcsak Sztregován, de Budapesten is. Ez abból is következik, hogy Egressy lélektani drámája klasszissal jobb, mint az az irodalomtörténeti életképsor, amibe beleburkolja.

Már csak azért is, mert ha a színpadi tértől-időtől, Az ember tragédiája írójának nimbuszától eltekintünk, és figuráival, konfliktusaival együtt magunkénak vállaljuk a drámát, könnyebb tudomásul venni a főhős nyilvánvalóan tudatos deheroizálását is. Hiszen a két asszony között vergődő, gyenge férfi - legyen mérnök, tanár, vagy könyvelő - ismerős, létező típus. Viszont, ha a képletnek megfelelő hőst Madách Imrének hívják, nem lehet kikerülni a megválaszolhatatlan kérdést: vajon hogy tudta ez a derék, de a zsenialitás egyetlen szikráját sem sejtető, némileg kisszerű úr megírni a magyar irodalom legjelentősebb gondolati drámáját? Szerepeiknél jobb színészek?

Kőváry Katalin Egressy Zoltán lélektani drámájának rendezőjeként megtette, ami elvárható volt: jó ritmusban, zökkenőmentesen vezényelte le a testközelben zajló előadást. Magam nem láttam a Petőfi Irodalmi Múzeumba szánt variációt, de nem ezért nem vethetem a rendező szemére egy korábbi megvalósítás nyomait. Hanem, mert végig azt éreztem, hogy becsülettel küzd a szövegből következő dilemmával. Kőváry a kritikusnál is pontosabban - belülről - tudja, hogy a három főszereplő közt lappangó és kirobbanó, utóbb pusztítóvá fokozódó feszültség, a végsőkig kiélezett alaphelyzet akkor volna igazi dráma, ha a veretes dialógusok nem elbeszélnék, megidéznék, hanem jelenetről jelenetre, folyamatosan megjelenítenék a változó, éleződő, mind elviselhetetlenebb szituációt.

Ezért azután elsősorban a jellemekre és a jól választott szereplőkre, színészekre épít. Akik közül Széles Tamás megnyerő férfi, hitelesen esendő, vergődő fiú, férj és apa. Rokonszenves szerelmes és derék hazafi. Csak éppen Az ember tragédiája írójának nehéz elképzelni.

Az anyját alakító Kiss Mari pályáján - Szélesével ellentétben - jelentős állomás, talán még fordulat is lehet Majthényi Anna szerepe. A vígjátéki színeket, a korábban ráragadt hebrencs csitri allűröket levetve, mintha Kiss Mari alkata is változott volna. Megnőtt, megfogyott, még az arcvonásai is élesebbek lettek. Ennek ellenére, szikár szigorának érzékeltetése során is elkerüli az ősgonosz elkoptatott archetípusát. Fia iránti szeretete, szerelme egy tragikus sorsú asszony magányának, szenvedélyének bizonysága, Fráter Erzsi iránt táplált féltékeny ellenszenve pedig úgy válik gyűlöletként mind gyűlöletesebbé, hogy közben logikailag és lélektanilag indokolható marad. A nagyasszony gyengének tudott fia védelmében torzul mind kegyetlenebb tigrisanyává.

Fráter Erzsi jelleme (és szerepe) összetettebb és hálásabb az érte és ellene csatázókénál. A szerző, Egressy Zoltán - szerencsére - megértőbb és nagyvonalúbb vele, mint a harmincas években agyonolvasott életrajzi regény, a Lidércke szerzője, a Madách fordító Mohácsi Jenő. Fráter Erzsi botlása nála nem a rosszvérű némber megbocsáthatatlan bűne, hanem az örömre, szerelemre termett, a maga asszonyi vágyait, földi hiúságát is vállaló teremtés tétova lázadása. Amit lehet elítélni, megvetni és megbocsátani is, de nem olyan sértő módon, hallgatag és megsemmisítő közönnyel, a történteket bagatellizálva, mint ahogy Madách teszi. Jó érzékkel kerüli a drámaíró az asszony neurotikus vonásainak túlhangsúlyozását is. A gének üzenete, a kórkép illusztrálása nyilvánvalóan nem hitelesítené, inkább eljelentéktelenítené a drámát. A vesztett, vagy talán soha nem volt Éden Fráter Erzsije, akiről még el is hangzik a darabban, hogy Évaként Müller Borbála modellje lehetett a Tragédiában, valóban megfelel Madách nőképének, és nem is csak azért, mert "bűne a koré, mely szülte őt", hanem mert gyenge és esendő, nemiségéhez és egyéni arculatához, vonzásához is hozzátartozik, hogy szívén keresztül gondolkodó, "specifikus női jellem".

Tóth Auguszta Fráter Erzsi esendő alakjából, egymással néha feleselő tulajdonságaiból különös, hibáival együtt is szánandóan rokonszenves figurát gyúrt. Nem mentegeti és nem igyekszik okosabbnak vagy éppen jelentékenyebbnek feltüntetni Fráter Erzsit, mint amilyen lehetett. Nem játszik sem múzsát, sem hetérát, de elhiteti, hogy nem csak testi vágyai vezérlik. Kiszolgáltatottsága ellen is lázad, amikor távol lévő férje és az előírt házastársi hűség ellen vétkezik. Sem a kor, sem az erőviszonyok nem kedveznek a hozzá hasonlóknak. Erzsit gyengesége hosszú távon eleve esélytelenné teszi a Majthényi Annával vívott küzdelemben, még akkor is, ha szerelmük bimbózó korszakában leendő urában még anyjával szemben is felülkerekedett a férfi. Tóth Auguszta alakításának hasznára válik, hogy a csinos színésznő ezúttal nem szebb, nem sugárzóbb, mint amilyennek Madáchnéként lennie kell. Tekintete néha-néha felragyog, de igazán akkor van elemében - például a készen kapott válási szerződés felolvasásakor -, amikor a jövőtlenség okozta félelem keríti hatalmába.

Dőry Virág színészi és női ízlésére, rutinjára támaszkodva, többnyire elegáns, általában a darabhoz alkalmazkodó, megfelelő jelmezeket szokott tervezni, és ez most sincs másképp. A díszlet viszont (ugyancsak Dőry Virág munkája) olyan puritán, hogy szinte nincs is. A tágas térben Majthényi Anna tekintélyes karosszékén kívül három ruhás-málhás láda a bútorzat. Ezek a ládák mozgatható térelválasztó és téralkotó elemei a színpadi berendezésnek, s egyben nyílt színi kelléktárként, sőt koporsóként is funkcionálnak. A díszlet nagyágyúja Zichy Mihály Tragédia-illusztrációinak óriásira nagyított, vetített változata, ami azon kívül, hogy gyönyörködtet, feladatot is ad a nézőnek. Találgatásra kényszeríti, hogy egyfelől éppen mit ábrázol a kép, másfelől hogyan kapcsolódik - ott és akkor - a színpadon zajló történethez. Ez utóbbi azért is nehezebb, mert a látvány és a cselekmény kapcsolata túlságosan laza ahhoz, hogy az illusztrációk meggyőzzenek az édenvesztett hősök bibliai, illetve madáchi eredetéről.

Földes Anna