Pesti Színház

Az Eszenyi Enikõ rendezte elõadás két, egymással össze nem függõ állítást maximálisan igazol. Az egyik, hogy Grumberg a legjobb indulattal szólva is tisztes munkása a színpadnak, közepesnél nem jobb szerzõ. A másik, hogy a színház társulatában számos jó, kitûnõ és nagyszerû színésznõ van. A darabválasztásnak nyilvánvalóan ez utóbbi lehetett az indoka - egyéb magyarázattal, sajnos, a produkció nem szolgál.

Grumberg nevével ritkán, de találkozhattunk, bő évtizede például a Katona József Színház adta Szabad zóna című darabját rövid ideig futó, feledhető előadásban. A tematika és a dramaturgia ezúttal is hasonló: a mű laza, köznapi életképekről épül, a mikrotörténések súlyukat - a szerző föltételezhető szándéka szerint - elsősorban a megidézett korból nyerik. A Varrónők cselekménye a második világháború idején kezdődik, a zsidóság számára a legrettenetesebb korszakban - így volt ez a Szabad zóna esetében is -, és hét évet ölel föl; de a láncszerű építkezés okán akármeddig folytatható lenne. Ismert és hatásos az a dramaturgiai megoldás is, hogy a szereplőket egyetlen zárt tér fogja össze - gondolhatunk itt Wesker: A konyha című darabjára, vagy épp a Pesti Színház nemrégiben lefutott nagy sikerére, Tremblay Sógornőkjére. Ez utóbbihoz hasonlóan, a Varrónők "női" darab, olyan műfajváltozat, amelytől azt várnánk, hogy árnyaltabban, sűrítettebben képes megmutatni nem csupán a sztereotip, de az attól különböző viselkedésmintákat, magatartásformákat is. Grumberg darabjának legfőbb hibájaként talán ez róható föl: közhelyes karaktereket közhelyes módon ábrázol.

A probléma eleve ott kezdődik, hogy e jellegzetes műfajváltozat saját kereteit nem képes elevenen és színpadképesen kitölteni. Sorjáznak egymás után a jelenetek, a megmutatni kívánt életek monotonitása az előadásra is kihat. Tovább súlyosbítja mindezt az alakok kontúrnélkülisége: típusok ők csupán, különösebb egyénítés nélkül. A "Zeitstück", a hétköznapi lét egyformaságának borzalmát vagy épp gyilkos unalmát rajzolni kívánó drámatípus tudatosan kerüli a "szürkét szürkére festeni" veszélyét, és az érdektelenség csapdáját a látásmód sajátosságával, a tónusok; irónia, groteszk, tragikomikum keverésével, a szöveg nyelvi invencióival kerüli el. Ha ezt nem teszi, sőt, miként Grumberg esetében még a kellemes és jól játszható darab is megkísérti, az eredmény szomorú: a színtelen középszer.

A megvalósulás nem szakadhat el a nyersanyag, mélységétől, minőségétől. Meghökkentő módon az előadás valamiféle édesbús Párizs-hangulattal is köríteni kívánja a történendőket: minden képet jellegzetes, vetített utcaképek és sanzonok vezetnek be. Hogy ez ellenpontozni vagy épp erősíteni óhajt, azt a rezignált néző végképp nem tudja eldönteni. A frivolitás rokonszenves tónus, de jelenléte adott esetben értelmezhetetlen, nincs kontextusa. Ráadásul a sanzonhangulat tovább súlytalanítja, elmossa maszatolja az előadás eleve sem túl markáns értékvilágát, esztétikai rendjét.

A szereposztás abszolút biztonsági, és az egyébként kvalitásos szereplők ezúttal vajmi kevés eligazítást kaphattak, vajon saját jól bevált eszköztárukból a nagyon kézenfekvőn kívül miből is válogassanak. A feszengő, "matt" színészi jelenlét szinte rátelepül az előadásra: az egyébként oly invenciózus és nagyszerű Pap Vera elismerésre méltó korrektséggel iskolázik A többiek fegyelmezetten és némi rezignációval tűrik helyzetüket. Így tűnhet föl sokadszor Kútvölgyi Erzsébet a némán szenvedő, karcos feleség megjelenítőjeként; Hegyi Barbara - orgánuma: áldása-átka egyaránt üldözi mint kihívó, nyers nőstény, akiről később szükségszerűen kiderül, érző és szenvedő szíve van; és hogy nemet is váltsunk: Kern András mint slemil figura, aki - néha - halkan képes meghaladni önmagát.

Íve, sorsa egyedül a Börcsök Enikő játszotta karakternek van. Tudjuk rég, nagy formátumú színésznő. Ezúttal kevésből építkezik, talán hibátlan tempóérzéke segíti őt leginkább ebben az oly sok ritmushibától is szenvedő produkcióban. Birtokosa a jelenlét képességének, kitöltője az üresjáratoknak. Nem ő tehet róla, úgy működik, miként a lakmuszpapír kémiai reakciókkal: fölerősít mindent, aminek jobb volna rejtve maradnia. Tetet hoz létre maga körül - szerencsére gyakran hozzá eleve méltóbb térben dolgozik.

Barabás Judit