Zavarba ejtõen megszûntek az egyértelmû kétértelmûségek a színpadon. Talán mert nincs, nem lehet közmegegyezés - se hallgatólagos, se deklarált - a hatalomhoz való viszonyt illetõen. A rendszerváltás óta a nézõtéren - bármely kormányzati ciklus idején - legalább kétféle nézõ ül: kormánypárti és ellenzéki lelkületû, s ezek státusa a választások eredményeitõl függõen változhat és változik is. Az árnyalatok ezen belül szinte végtelenek: a minden hatalmat elutasító anarchista gondolkodástól a csalódott pesszimista közönyig széles skálán mozog a befogadói rezonancia. Eme áldásos politikai pluralizmus közepette - csak úgy egyszerûen demokráciának azért nem nevezném - szinte tervezhetetlen a hatás, a közönségreakció, feltéve persze, hogy lényegi kérdéseket vet föl egy mûvészi produkció.

Hogy csupán az e számban tárgyalt történelmi tematikájú előadásoknál maradjunk: a közzeneként alkalmazott polgárháborús induló Esztergályos Károly rendezésében (Sötétség borítja a földet, Thália Színház - Új Stúdió) valóban a Torquemada-történet parabolikus jelentését volna hivatott erősíteni? A főinkvizítor történelmi bűneit előhozva valóban a sztálinizmus bűneivel, a múlt rendszerrel próbálna holmi utánlövésként leszámolni? Nem arról lehet szó inkább, hogy a vörös csillag törvény általi betiltása s a keresztény egyház, a mindenféle vallási fanatizmus, fundamentalizmus mind erőteljesebb térnyerése közepette egy olyan összefüggést érzékeltet az előadás, amely bár kézenfekvőnek tetszik, a közgondolkodásban korántsem nyilvánvaló? Hogy tudniillik a különböző ideológiák nevében és zászlai alatt elkövetett bűnök egyike sem elfogadhatóbb morálisan a másiknál, csak mert régebben történt. Innen nézve éppen a polgárháborús indulók által érzékeltetett történelmi párhuzam teszi égetően maivá a kérdésfelvetést.

És ezekkel a több évtizedes, több évszázados történelmi tapasztalatokkal tán az sem feltétlenül meglepő, hogy Babarczy László és Spiró György Vörösmarty-adaptációjában, a Czillei és a Hunyadiakban a Nemzeti Színház színpadán nincs egyetlen valamirevaló pozitív hős sem - nézzünk csak körül a politikai palettán -, s hogy Györgyike, drága gyermek csupán pénzzel teremtheti meg a maga és családja nagyon is relatív függetlenségét.

Az ár - álmai föladása - nagy, ebben, azt hiszem, mindnyájan egyetérthetünk.

Szűcs Katalin Ágnes