Régi igazság, hogy az egész világ nem a mi birtokunk. Mégis, a "tudni s tenni törõ" halandó mindegyre kísérleteket tesz, s vizsgálódásait többdimenzióssá terjeszti ki. Mind térben, mind idõben tájékozódni akar; pontosabban, arra törekszik, hogy olyan pozíciót találjon, ahonnan átfogóbb ismeretekre tehet szert, ahonnan nagyobb rálátással nyílik számára tágabb perspektíva.

Megállapításokat tesz, megnevez tárgyakat-jelenségeket, s összefüggéseket állapít meg. Jóllehet a névadás hatalmat jelent, e meghatározásokról nem állítható ez - az érvényességi körök térben és időben lehatároltak.

Határok közt, határtalanul - korlátok nélkül korlátozottan? Alkotók, előadóművészek és a mindenkori közönség számára egyaránt elgondolkodtató, s voltaképp megválaszolhatatlan a kérdés, hogyan/ mennyiben jut el a műalkotás a közönséghez. Köznyelvi korszakokban, amikor (ráadásul) jelen idejű volt a zene, aligha vetődhetett fel e kérdés. Miként annak a megállapításnak sem volt reveláló ereje, hogy minden mű: kísérlet - ami viszont (éppen a hitelességre törekvésnek köszönhetően) mindinkább kiterjed az interpretációra is.

Helmuth Rilling

Hála a hangrögzítésnek, mind több előadói "kísérlet" került megörökítésre. Igen ám, de ezáltal multiplikálódott a múlt, a hagyomány - s a később született mindinkább elbizonytalanodik a rendelkezésre álló adat- és információhalmazban, bármennyi hangzó élmény kínálkozik.

Ott vannak a régi (archív) felvételek, amelyek feltehetően korszakmeghatározó jelentőséggel formálták valamikor, egykor az ízlést - és mind több újszerű hangzás "torpedózza meg" a korábban elfogadott (ismert-szeretett) zenei világot.

A "kinek higgyünk?" naivitásának ideje lejárt, ám a tájékozódás mindegyre nehezebb. Hol van már az az időszak, ahol Oscar Wilde - akár aforizmaként - úgy fogalmazhatott, hogy a kritikus tanítja a közönséget, a művész pedig a kritikust. Hiszen ahány interpretáció, annyi - egymásnak gyakran ellentmondó - gondolatébresztő távlat, ahonnan más fényben ragyog fel a korábban már ismertnek vélt kompozíció is.

Az idei tavasz is kínált "mintapéldákat" az ilyesfajta elmélkedésekhez.

Bach-képünk állandó változásáról időről időre gondoskodnak az előadóművészek (köztük gyakran a legnagyobbak is) - de hogy mi az, ami "lényegi" (mármint a kompozíciót illetően), s mi az, ami inkább csak tetszetős, esetleg a korízlés érzékeny pontjait kitapintó "olvasat", annak azonnali megválaszolása felelőtlen vállalkozásnak tűnik.

Nézzük például a Máté-passió esetét!

Kezdve a Bach-életrajzoknak a legújabb kutatási eredmények által olyannyiszor módosított adataival, folytatva Mendelssohn később történeti jelentőségűnek bizonyult tettével, a mű hangzó életre keltésével, az érdeklődés mindenkori ébren tartására aligha lehet panasz. És az érdeklődést erősítik a zenei élmények, melyek közül a kiragadott-népszerű részletek sokakban felébresztik a vágyat a műegész megismerésére. Ettől kezdve: szabad a gazda! Ki-ki tallózhat a hangfelvételek között, böngészheti a koncertközvetítések kínálatát, vagy éppen választhatja a remekműnek kijáró "áldozatot", hogy végigülje a koncerttermi előadást. Ezekben sem szűkölködtünk a böjt idején, hallhattuk az immár a "Bach földi helytartója" epitheton ornansszal felruházott Helmuth Rilling együttesével (Internationale Bachakademie Stuttgart) március 21-én a Budapest Kongresszusi Központban, majd hamarosan a nagyérdemű számára ismeretlennek számító Gabrieli Consort and Players előadásában, Paul McCreesh vezényletével (Zeneakadémia, április 6.) - s hogy a szokásos hangzásvilág kedvelői se maradjanak koncertélmény nélkül, másnap a Magyar Rádió együttesei is megszólaltatták a remekművet, Strausz Kálmán irányításával.

Ki-ki törhette a fejét a választáson - de annak a helyzete sem könnyebb (utólag sem), aki a vagy-vagy helyett az is-is megoldás mellett voksolt. Hacsak nem akar többé-kevésbé agnosztikus álláspontra helyezkedni, hirdetve a mű kimeríthetetlen gazdagságát, azaz különböző szempontok szerint összevetni - az adott koncepcióból kiragadva - részmegoldásokat, ami mindenképp félrevezető eredményhez juttat. Ráadásul, ritkán találkozhatnak vélemények, hiszen még a mű alapos ismerőit is (sőt, talán őket leginkább) saját korábbi személyes emlékeik-tapasztalataik befolyásolják.

Az elmúlt évtizedekben Rilling jelentékeny rajongótáborra tett szert a magyar zenebarátok körében is. Korábbi Bach-produkciói kidolgozottságukkal olyan összefüggésekre, megfelelésekre világítottak rá, amelyeknek a partitúrából való életre keltése kétségkívül korszakos jelentőségű. Aztán, talán kissé hálátlanul, hozzászoktunk a színvonalon túl ahhoz is, hogy előre elképzelhetetlen többleteket, újdonságokat kapunk, bár nyilvánvaló, hogy a vitathatóan jogos elvárásokat aligha lehet a végtelenségig kielégíteni. Közben pedig, nyilvánvalóan, Rilling - és szellemében azonos, de tagságában időről időre módosuló együttese - számára is "mást mond" a partitúra, s ki tudja, meddig képesek megőrizni a töretlen lelkesedést.

A Máté-passió márciusi sajátosságait aligha fogadta egyértelmű lelkesedés. A szép részletmegoldások elismerésén túl megkezdődött valamiféle kétkedő bizalmatlanság. Ugyanakkor, akik talán először hallották magát a művet (élőben), netán először Rilling felfogásában, lelkesedhettek a neofiták buzgóságával. (Kétségkívül átgondoltságra vall a szinte bachi méretű előadói apparátus térbeli elrendezése: érződnek a kétkórusos szerkesztés lehetőségei, frappáns megoldás, hogy a gyerekkórus szólamát kis létszámú együttes énekelte - középen, ahol a rövid szólisztikus részletek megszólaltatói jelentek meg mindig -, akik utána visszaálltak a helyükre az osztott karba. Nyilvánvaló a szöveg fontossága, ám zavaró, ha a mégoly szuggesztív Evangelista recitativói csak irányban követik a pontosan lekottázott dallam vonalát, s első hallásra érthetetlennek hatott a Jézus-szólam indulatgazdagsága. A basszista hol kifakad, hol ágál - csak a nagyság s a belenyugvó alázat érzetével maradt adósunk.)

Gabrieli Consort and Players

A Gabrieli-együttesnek már a felállása is meglepetést okozott; mindösszesen nyolc énekes vállalta (s győzte!) az összes énekelnivalót. Tehát a kórusok helyét énekegyüttesek vették át (egy-egy szólamra csak az "összkari" tételekben jutott 2-2 előadó), s így az arányok óhatatlanul átértékelődtek. Néha éppen ezért problematikussá vált a szólórészek elosztása - ám az Evangélista (Mark Padmore) és a Jézust megszemélyesítő Peter Harvey meggyőzően vezette a cselekményt. Hasonlóképp szólisztikus jellegű volt a hangszeresek játéka - ezért a vonós és fúvós arányok is meglepetést okoztak, gyakran nagy tetszést aratva, hiszen meglepően áttetszővé vált a hangzáskép. Igaz, ezáltal a passió változatos apparátusú "kis egyházi koncertek" megunhatatlan sorozatává lényegült. Bizonyára jelentős része volt a váratlan-szokatlan hangzás újdonságának is a szinte spontán elragadtatásban, ami a hallgatóság nagy részét eltöltötte.

A Rilling-féle, nagy vonalaiban a bachi előírásokat követő, s az átgondoltan új megoldás ismeretében kifejezetten furcsa, mondhatni, zavaró volt a "hagyományos" apparátus tolmácsolása. Sem az énekkar, sem a zenekar nagy létszáma nem tűnt meggyőzőnek, a felvonult szólistagárda pedig kiegyenlítetlen teljesítménnyel további csalódást okozott. Nyilvánvaló, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni a kapott új impulzusokat (éppen ezért, legfeljebb jelentős idő távlatából lehetne vállalkozni magának a produkciónak a reális minősítésére) - de éppen ezért fogalmazódik meg a kompozíció megismerésének problematikája. Mert mi van, ha valaki többé-kevésbé "rendhagyó", szokatlan, ám meggyőző és nagy elhitető erejű interpretációs kísérletben találkozik először a művel? Elfogadja etalonnak, s óhatatlanul ahhoz viszonyít a továbbiakban? Élményt elvenni bárkitől (örüljön az egyedi megoldásoknak, vagy lelje tetszését a hagyományos, esetleg túlhaladott realizációban) nem etikus; csak reménykedni lehet abban, hogy az idő, s a további tapasztalatok mindenkinél megteszik hatásukat, s az emlékezet (mind az egyéni, mind a kollektív) értékorientáltan szelektál. De hogy legyen miből - ehhez feltétlenül szükséges a minél több olvasat ismerete. Az élmények tapasztalata mindenképp haszonnal jár!

Fittler Katalin