Díszlet az egész világ - V. A. M. design

Filmplakátok a II. világháború elõtt - Budapest Galéria Szívfájdító, mert csudák eshettek volna. De nem. A két különbözõ téma egyaránt egyik kedvenc mesémet juttatta eszembe, az okos lány történetét. Õ ugye Mátyás király udvarába gyalog is ment, meg nem is, vitt is ajándékot, meg nem is... Hát valahogy így.

PÁLYÁZAT ÉS KIÁLLÍTÁS, MEG NEM IS. A pályázat és a kiállítás a számítógépformák megújításáról szólt volna. Napjainak jó részét az ember számítógép előtt és a kapcsolódó herkentyűk között tölti. S a dobozok ugye egyformák. Mindent, ami szebbítésüket szolgálná, örömteli várakozás fogadna. Leendő formatervezők számára is izgalmas feladat ez. Egyre többen vannak, akiket érdekel ez a terület, és tehetséggel, hozzáértéssel fognának a feladathoz. Másodszor írtak ki Modder-pályázatot, s a beküldött alkotásokból bemutatót. Lett volna mit és lett volna hogyan. Voltak is érdekes darabok. De mi történt? Nem a szakmailag értékes, a formailag izgalmas munkák kaptak jutalmat és alkotóik megbízatást. Azok a tehetségek, akik ötleteikkel, két kezükkel, lelkükkel érdekeset produkáltak, kimaradtak ebből. Miért szomorú ez? Huszonévesek választottak így.

KIÁLLÍTÁS IS, MEG NEM IS. Az okos lány meséje a Díszlet az egész világ című kiállításra is áll. Sajnos. Sok az érdekes látványt tervező, és olyan kevés figyelem jut rájuk. Itt lett volna az alkalom. De nem. A kiállítóhely maga gyönyörű, sok-sok boltívvel, tágassággal. A V. A. M. design bocsátotta rendelkezésre a helyiséget. A V. A. M.-ék az elsők között törtek be a piacra a rendszerváltás éveiben. Bár a lakberendezés a profiljuk, nyitottak voltak a kezdetektől, gyakran rendeztek szobor-, fotó- meg ékszerkiállítást. Egyaránt párásodik ugyan a tekintetem a Bauhausra és Gaudira, ám V. A. M.-ék világa, tárgyművészetük, a talentumot utánérzésekben sejtető, se funkció se forma, csak iszonyú sokba kerül - nem került közel a szívemhez. Pedig próbálkoztam. Többször bóklásztam termeikben fönt és lent is. Ha nincs helyismeretem, és nem vagyok erőszakos, a Díszlet az egész világ hangzatos című kiállítást nem láthatom. Ugyanis nem a V. A. M. design kiállítótermén át kell bemenni, hanem a szomszéd cég utcáról nyíló helyiségéből. Semmiféle eligazító tábla, sem az ajtó előtt, sem pedig a helyiségben nincs. Ha nem erőszakoskodom, hogy de igen, itt díszletkiállításnak kell lennie, akkor nem kerül elő a negyedik megszólított személyében egy ott dolgozó, aki tudott a rendezvényről. Nyilván - propaganda híján - addig kevés volt az érdeklődő.

És ekkor ért "a hozott is, meg nem is" élménye. A kiállítóhely változatlanul gyönyörű, a hatalmas, boltozatos pince. A magyar színpadi látványtervezőknek csodálatos lehetőség. Nem is okozott volna gondot, ha kihasználhatták volna. De megmaradt a térben - méreténél fogva dominánsként - a V. A. M.-design történeti bútorgyűjtemény: a székek, asztalok, kanapék, egyebek. Rejtvénykedvelő habitusom számára játéknak tetszett megtalálni a színházi fotókat a sokféle mással is telezsúfolt falakon. Nem vagyok benne biztos, hogy mindegyiket sikerült.

Az előzetes tizenhárom jelmeztervező alkotását ígéri. Jelzésszerűen itt-ott apróságok. Árvai György szakrális tereit megtaláltam. Poétikusak. A fő sarokban Az Operaház fantomja bulvárprodukció Kentaur megálmodta, aranyozott fafaragásokban gazdag bordó plüss budoárja. A V. A. M. "kredencek" nagyok, a színházi képek-tárgyak kicsik, ebben a térben elvesznek. Még a legjobban É. Kis Piroska járt, talált egy átjárót, s abban egy mélyedést, amit mint műhelykuckót berendezett. Itt rajzokat és maketteket is láthattunk szép számmal. Ebben a térben, ahol spanyol és mexikói művészeknek hatalmas szobrai elfértek, lehetett volna helyet szorítani, ha már kiállítunk, méltóbbat a díszlettervezőknek is. Gyönyörű makettek készülnek, szépek a színpadteret jellemző drapériák, kellékek. Khell Zsolt, Csanádi Judit, Juhász Katalin, az animációs filmkészítőként is kitűnő Milorad Krstic, a gazdag életművű Szlávik István, Ruttka Andrea, Csík György, Horgas Péter arra ítéltetnek, hogy "meghúzódjanak". A legtöbb látványtervhez makett készül, rajzok és fotók százai. Óriási anyag áll rendelkezésre a darabbal és a rendezői koncepcióval azonosuló munkákból. Nagyon méltatlan volt ez így.

***

Filmplakátok voltak, jó lenne hinni, hogy míg filmek készülnek, lesznek is. A múlt bizonyítékaként a Nemzeti Filmarchívum gazdag anyagából rendeztek a Budapest Galériában kiállítást. Plakátok. A legsérülékenyebb anyagra, papírra festették-nyomták őket, de tették, mert fontos volt a híradás. Elkészültek a filmek, sokszor pár hét alatt, közönséget ismerő, szerető szerzőktől, közönség kedvelte színészekkel. A plakátfestő sem volt ezzel másként: egy-két jelzés a film hangulatára, virágszirmok, hegyi tájak, de a középpontban a szereplők arcképe állt. Az volt a vonzerő. Jávor Pál, Kabos Gyula, Ráday Imre, Gera Zoltán, Tolnay Klári, Turay Ida, Szeleczky Zita, Gombaszöghy Ella és Frida hozzávetőleges pontosságú vonásai láttán megteltek a mozitermek. A sztár arca vonzerő. (A mai plakátkészítő is ebben bízik. Egy hirdetőoszlopról értesültem róla: Győzike kislánya első áldozó. Mindketten rajta voltak a képen. Lecövekelt a látvány. Bortnyik Sándor sem tudott volna többet kihozni a témából). A sztár arca vonzerő. Ezért szerepelnek többnyire ők a II. világháború előtti filmplakátokon. Nem kis munka volt felkutatni, rendbe tenni és kiállítani őket. Aponyi Magda, a Nemzeti Filmarchívum adattárvezetője értő, gondos gazda. A plakátok közt volt szemétből túrt és az Ecserin kallódó. A papír, a hordozóanyag nagyon kényes. Nem kell víz, elég a nem megfelelő hő, a pára. Egy-két munkán a szakszerű restaurálás ellenére is meglátszik a méltatlan múlt. Mégis. Nagyszerű volt így látni, együtt a nagy idők máig ható kedveltjeit.

Józsa