Erdész Galéria és Vajda Lajos Múzeum, Szentendre Az Erdész Galéria Szentendrén elsõsorban a városhoz kötõdõ mûvészek alkotásait gondozza, vonta gyûjtõkörébe, s közülük is az avantgárdot, mármint a két világháború közötti avantgárdot legfõként. A hivatalos és támogatott - a Római Iskola köré csoportosuló - mûvészek kiállítási lehetõséget kaptak, a mást akarók kiszorultak Szentendrére. Pontosabban, nem volt még akkor se keletje, se formája ennek. Akkor az olcsóbb élet és a szép környék volt a vonzerõ. Most már más is. Erdész jó szemmel válogat. Ezt a kiállítást az örökösök segítségével rendezhette. Vajdának nem volt gyermeke, de feleségének, Richter Júliának igen, második férjétõl Jakovits József szobrászmûvésztõl. Jakovits Vera és testvérének, a korán elhunyt Ivánnak leánya, Szonja bocsátotta rendelkezésre a festményeket, rajzokat, kollázsokat. Az itt látható mûvek sokáig mappába rejtve, egy kanapéban várták jobb sorsukat. Jakovits vigyázott rájuk.

***

Vajda Lajos első mestere Herman Lipót volt, majd a Képzőművészeti Főiskolán Csók István lett. 1930-ban Párizsba utazott. Három évig élt itt és telítődött a világváros nyújtotta művészeti élményekkel. Megismerte Kandinszkij és Malevics programjait, no és a francia filmművészetet. A filmművészet hatására alkotott először kollázsokat. Hazatérte után Szentendrén élt, s amikor képzőművészeti körbe iratkozott, Vaszary János festőművész ezt mondta kollégájának: "ne korrigálj nála, tőlünk már nincs mit tanulnia".

Művészete már a kezdetektől sem fért az akadémizmus keretei közé. Nem "leírni" kívánta a valóságot, nem konstruált belőle újat. Zseniális rajztudással egyszerre teremtett mérnöki pontosságút és éterit. Kállai Ernő szavaival, Vajdát a sejtés plaszticitása foglalkoztatta. Kivételes tehetségét a kortársak közül többen (Bálint Endre, Ámos Imre, a műkritikus Kállai Ernő) felismerték. Montázsszerű szerkesztési elve rájuk is hatott.

Vajda nem volt absztrakt a világtagadás-értelemben. Ő teremteni akart. Számára a kép nem csupán látvány. Több. Vajda szerint - miként Korniss Dezsőnek küldött egyik levelében fogalmazott - azt kell a festőknek is tenni, mint amit Kodályék tettek a zenében: művészetükbe beleolvasztani a népi kultúra értékeit. Egy kultúra van, nincs külön polgári és nincs külön népi. Szentendrén és környékén népi motívumokat, használati tárgyakat gyűjtöttek, s ezek a motívumok tűnnek fel gyakran a szénnel és pasztellel készített képein, festményein és kollázsain. "Elementáris grafikai energiák nyilvánulnak meg ezeken a lapokon, minden alárendelt, konkrét motívum nélkül, de mégis a forma olyan plaszticitásával, amely már tárgyinak hat. Épp ebben van ennek a művészetnek a szürrealizmusa, mely az analizáló értelemnek nem mond semmit, de olyan spontánul kapcsolódik legbelsőbb lényünkhöz, mint a zene". (Kállai Ernő)

Csendéletei, rejtőzködő önarcképei, végtelen fájdalommal átszőtt finom vonalú rajzai a XX. századi magyar művészet máig ható csodái. Neve "áruvédjegy". Követői sokan voltak, vannak, akik szeretnének besorolódni nagyhatású művészete fénykörébe. De nem sikerül.

Józsa