Talán ködösnek hat a cím - akkor a "lélek tükrének" bepárásodása okozza. Ugyanis, rajtaütésszerû varázslat áldozata lett, aki gyanútlanul meg akart hallgatni egy CD-t.

A Warner májusi kínálatában szerepel (még csak nem is kiemelt helyen!) egy Schumann-korong, amely az op. 24-es Liederkreist és az op. 48-as Dichterliebét ígéri, Dietrich Fischer-Dieskau és Hartmut Höll előadásában, élő felvételről. Az ínyencet az "élő" vonzza, a stúdiófelvétellel való összevetés lehetősége. No meg az, hogy nem a gyakori kísérők valamelyike ül a zongoránál. Mindez füstbe ment tervvé változik már az első hangok hallatán, mert - parafrazeálva a komponista híres mondását - "le a kalappal uraim, Schumann van jelen".

Mint a kísérőszövegből kiderül, a koncertre 1992 májusában került sor a Nürnbergi Operában, egy audiovizuális program keretében. Ezt Bruno Monsaingeonnak köszönhetjük (csakúgy, mint a Richter-dokumentáció kincseit) - az élményt a két előadónak.

Vélhetjük: Dieskaunak nem tud már újat mondani dal - azt azonban még találgatni sem lehet, mi a titka, hogy számára kimeríthetetlenek a dalok, s ő általában mindig tud többletet adni, újat mondani velük a mindenkori hallgatónak. Vannak, akikből épp a perfekció váltja ki a "tán csodállak, ámde nem szeretlek" érzését. Nekik tanulságos lenne ez az egészen egyedülálló felvétel, ami a fogékony hallgatót elragadtatottá teszi.

A "Fantasiestücke" Schumann kedves műfaja. Nem idegen szellemétől, ha elképzeljük a szituációt, amely a valóságban talán egészen más volt...

A 67 esztendős világhíresség számára, akinek dalfelvételeit etalonként tartjuk számon, aligha jelent problémát bármikor, bármit elénekelni. De "ő is emberből van", s szerencsénkre épp olyankor kerülnek műsorára a Schumann-dalok, amikor a bennük kifejezettekre még a szokásosnál is érzékenyebben reagál. Miként a verseket öntötte hangokba Schumann, úgy jeleníti meg a közös érzésvilág megannyi rezdülését az előadópáros.

Minden tudását latba vetve elrugaszkodik a konvencióktól, azoktól a megoldásoktól, amelyek akár az ő előadása nyomán váltak hagyományossá, sőt, talán a - rá egyébként jellemző - klasszicizáló fegyelmezettségtől is. Annak, amit Dieskau csinál, nincsenek szabályai - korlátok közé sem szorítható. Követhetetlenül és utánozhatatlanul szabad.

Szabad - de ez a szabadság a gondolatok, szavak és zenei fordulatok tökéletes értéséből adódik. Itt a festő Dieskau énekel, aki korlátlan eszköztárából teremti újjá a leírottakat. A dalok nem dalok többé - megérteti a hallgatóval, hogy miért épp dalként lehetett kifejezni mindazt, ami a szavakon túl van.

Aki érti a szöveget, elcsodálkozik azon a hangfestésen, ahogyan Dieskau karakterizál. Eszközei változatosak; néha a hangzók jellegét hangsúlyozza, máskor szinte a fajsúlyát jeleníti meg egy-egy fogalomnak. Csodálatos partnere ebben a tempót rendkívül elasztikusan kezelő, érzékeny pianista, s olyan egyszeri, pillanatművészetet hoznak létre, amit érdemben örökérvényűnek érzünk. Ez azonban, mértékegység híján - mérhetetlen, csak a hatása regisztrálható.

(APEX 2564 61370-2)

Fittler Katalin