Berkes András kiállítása - Duna Palota
Józef Wilkon: Bestiárium - Lengyel Intézet

Portfólió: egy befektetõhöz tartozó befektetések összessége. Ez a címe Fejér Gábor kiállításának. Fejér Gábor kiválasztott. Fejér Gábor profi. Igazi profi egy amatõr világban. Profi és tehetséges, a hajdan volt primadonnák érzékenységével. (Ma egy primadonna sem lehet érzékeny, mert akkor, mint problémást, már nem foglalkoztatják.) Fejér Gábor érzékeny. Megengedheti magának. Ha nem lenne érzékeny, és nem lenne ennyire tehetséges, nem látna és nem láttatna a világból ennyit. Tehetsége, igényessége, profizmusa eddig is - hatalmas életmûvet hozott létre. Életútját kivételes munkák és díjak jellemzik. Majdnem mindent elért, amit fotóriporterek elérhetnek Magyarországon. Honi viszonyokat tekintve bizonyára a legtöbbet: Balogh Rudolf- és Munkácsi Márton-díjas. Számos igényes folyóiratban láthattuk képeit, és érvényes alkotásaival gyakran szerepel nemzetközi bemutatókon.

Nemcsak képeket készít, de évtizedek óta szerkeszt is. Az a dolga, hogy meglássa a képben a képet. Nyolcadik éve a Népszabadság képszerkesztője. Mivel mindenki látott már fotót, sokan úgy vélik, értenek hozzá. Az illúziót a különböző csodamasinák is erősítik. Addig semmi gond, amíg az otthoni albumba és nézegetésre szánják a produktumot. De a dilettantizmus önbizalma rettentő. Kevés a jó, kevés az igazi kép a kiadványokban, sajnos, még a képzőművészeti katalógusokban is.

Ahol - ha az írások nem is, de - a képek mindig jók, az a Népszabadság. A képeket remek fotósok készítik. Ez egy dolog. De a képet vágni kell, hogy az kerekedjék ki belőle a leggazdaságosabb méretben, amit a képpel láttatni szeretnénk. Nos, ez történik ott hozzáértéssel. Ez Fejér Gábor érdeme.

A Moszkva fényei-sorozatból

Ezen a kiállításon a legjellegzetesebb fotóit láthattuk. Mindenekelőtt az éjszakai műszakos képeit említem. Engem ezekkel győzött meg tehetségéről. Kik dolgoznak az éjszakában? Különböző korú leánykák a szexiparban és a szövőüzemben. A kiszolgáltatottság, a fáradtság, a lepusztultság ábrázolása képein nem sajnálatot, hanem együttérzést váltanak ki. Ismeri a groteszk fogalmát, azt, hogy kicsit gonoszkodón mint lehet újgazdagék önhittségét élvezetesen bemutatni. A fővárosi hidakat ábrázoló fotói nagy nyilvánosságot kaptak eddig is. Gyönyörű a belőlük készült kötet. Ferencsik Jánost és Fischer Annie-t ábrázoló fotósorozata pedig azt bizonyítja, hogy a portrézáshoz is kivételes tehetséggel rendelkezik. Szépek a képek. Talán túlságosan is azok. Mindezért pedig minden jár. A tehetség megkap minden támogatást és a Mai Manó Galéria összes termeit.

***

Berkes András kiállítása. Aki alig kapott segítséget, és mégis. Tehetsége utat tört. Berkes András nem végzett szak- és főiskolát, de mindent megtanult, amit lehetett. A legnagyobb mestereket választotta: Raffaellót és Csontváryt. Ha mást nem, de kékjeit bizonyára tőlük leste el. Egy festőnek a saját színvilágára a legnehezebb rálelni. Csak a legigazabbaknak sikerül. A Balaton és a föléje boruló ég Egry Józsefnél örökösen párában úszik, mindig márciusi vagy szeptember végi, október eleji. Berkes András a balatoni egekből a májusit és a júniusit választotta. Harsogók, az életörömöt és a teljességet hirdetők. Úgy követi Raffaellót és Csontváryt, hogy semmit sem másol tőlük. Raffaellóból övé az élet szépségének kiteljesítő szeretete, Csontváryból pedig a kompozíció szuggesztivitása. Berkes András nem leíró képeket alkot. Nem képíró, aki a tájat festi. Az ő képei expresszív látomások. Sokszor erőteljesek, majdnem kíméletlenek. Gyönyörű színeikkel (Raffaello) mégsem ejtenek a szépség csapdájába. Szűkszavúan komponál. A jeleknek minden képén - akár egy regében - sokféle mögöttes jelentése van (Phoenix, Zikkurat, Holdbuborékok). Semmi sem az, ami első pillanatban látszik, bár a látvány megejtő. Mint valami örvény, a kékek, a sárgák, a vörösek magukba húznak. Jelentések sokaságát sejtetik: múltat és jelent és valami különös misztikumot (Fekete Nap). Képeivel lenyűgözte már a honi kiállításnézőkön kívül Varsó, Kuhmo, Tallinn, Ljubljana közönségét. Legutóbb pedig a Duna Palotában láthattuk műveit.

Bestiárium. A lustálkodó hímoroszlán hatalmas farönk, az ágaskodó szalamandrasárkányok csatornacsövek, a falakról pedig, díszes képkeretben, meghitt, szeretetteli együttlétben barátságos orrszarvúk nyújtózkodnak. Józef Wilkon csodálatos világa ez. Ő teremtette számunkra, de talán elsősorban magamagának. Tanult festészetet és művészettörténetből is diplomázott a krakkói Jagello Egyetemen. Ez még 1954-ben volt. Akkor biztosan nem erre az útra vágyott. Ambíciói azonban abban a korban a vágyott felé nem teljesedhettek ki. Könyvillusztrátor lett. A könyvillusztrátornak "csak" az a dolga, hogy lényegre törőn ábrázolni tudja a történet szereplőit: ha emberek, akkor őket, ha állatok vagy mesehősök, akkor azokat. A festőművész azt és úgy fest, ahogy gondolja-érzi, az illusztrátornak azonban úgy is kell, ahogy mások gondolnak és éreznek. S ezenfelül a legfőbb szempont, hogy a produktum sokaknak tetsszék. Így kap a következő munkára is megbízatást.

Nagyon keveseknek sikerül ez. Hosszú távra pedig még szűkebb a kör, mert a többség belefárad a sokféle követelményrendszer teljesítésébe. Wilkon tehetsége legyőzte a nehézségeket. Rajzolt, festett, gobelint készített és drótban, fában, filcben meglátta a belelehelendő életet, a majdani, a keze által megszülető különböző pózokat produkáló macskát, madarat, mackót. Tündéri állatvilágot teremtett, mesés életet, ahol fénylik a hold, dalol a pacsirta, egyik orrszarvúnak bánata van, a másik pedig örül, bátor a nyuszi és gyáva a tigris és barátságosan kokettál a vaddisznó, az erdő illatos. Olyan külső világot alkotott számunkra, amire legbelül, a lelkünkben vágyunk. Biztosan nagy ára volt ennek. De ebből mi, az alkotásokat szemlélők, csak az életörömöt érzékelhetjük, most éppen a Lengyel Intézetben.

józsa