Honvéd Kamaraszínház-Szkéné Színház

A Szkéné színpadára lépõ nézõ kocsmában találja magát, ahol már javában zajlik az élet. Jobb is behúzni a nyakát, mert nyilak süvítenek el mellette; egy hölgy dartsot játszik. Aztán kiderül, a hölgy valójában Phoebe, a helyi dizõz, s a többiek sem vendégek, hanem alkalmazottak, akik vendég híján többnyire magukat szórakoztatják. A kocsma valahol Erdélyben található, a helybeliek romániai magyarok, akik valamelyest mindkét országhoz kötõdnek, de valójában sem itt, sem ott nem érezhetik magukat otthon. Bozgorok, hazátlanok, ahogy a címként választott, pejoratív értelmû román kifejezés mondja. A címválasztás (túl a rögvest érzékelhetõ önirónián) jelzi, hogy Rusznyák Gábor és a többségükben Magyarországra települt marosvásárhelyi színészekbõl álló társulat jelentõs mértékben, de egy alaposan átgondolt koncepció alapján írta felül Shakespeare Ahogy tetszik címû vígjátékát.

Az ardennes-i erdő kocsmává változik, ide menekül Orlando (vele Ádám szolga helyett Ádám hörcsög), Rosalinda, Célia és Próbakő is. A korábban történteket az előadás elhagyja; megtartásuknak aligha lenne értelme, hiszen Rosalinda és társai nem egy rosszindulatú hatalom, hanem egymás és önmaguk elől menekülnek. Rosalinda gyermeket vár Orlandótól, ezért visel férfiruhát. Valószínűleg éppúgy nincs tisztában Orlando érzelmeivel, mint a sajátjaival. Felcsillan a szeme, amikor meglátja a szórólapokat, amelyeket szerelme miatta szegez ki szerte a kocsmában, s elszontyolodva veszi tudomásul, hogy Orlando nem ismeri fel. Ekkor kezd bele az "udvarlásos" játékba, amellyel mindketten tisztázhatják érzéseiket. Zajlik közben az élet a kocsmában is. Phoebe szüntelenül gyötri szerelmesét, a nyimnyám, sánta, mankókkal közlekedő Silviust, aki szinte kiskutyaként rohan utána, lesi kívánságait. Silvius csak akkor áll a sarkára, amikor meglátja a férfinak hitt Rosalindához szóló szerelmes levelet; rövidesen az összevert képpel megjelenő Phoebének lesz kénytelen kölcsönadni az egyik mankót. Próbakő csupán egyszeri kalandnak tekinti a mindenes Jucit, ám a lány elvei szigorúbbak, s hiába hisz Próbakő a házasságon kívüli szexben, kénytelen papot keríteni, vagy legalábbis eljátszani az erre irányuló igyekezetet. A Herceg és Corinnus alakjaiból összegyúrt kocsmáros pedig a leginkább az asztrológia iránt érdeklődő Céliában találja meg párját. Rosalinda végül felfedi nemét és terhességét, s valamennyi pár boldogan talál egymásra. Gondot csupán az okoz, hogy hol telepedjenek le. A magyarigazolványok kiadása azonban ezt is megoldja. "Sztár leszek magyarba" - adja ki a jelszót Phoebe, s már indul is Silviusszal szerencsét próbálni. Példájukat sorra követik a többiek, csak a (darabbéli eredetijéhez talán legközelebb álló) magányos, kesernyés humorral filozofálgató Jaques marad a kocsmában, s ő eszi meg az asztalhoz invitált nézőkkel együtt a játék közben elkészített vacsorát.

theater.hu fotó - Ilovszky Béla
Noha a történet magvát az alkotók zökkenőmentesen ültetik a választott környezetbe, a hangsúly nem magán a történeten van, hanem a megjelenített állapot, illetve a sorsváltozatokat (is) tükröző szereplők és a hozzájuk kapcsolódó szituációk bemutatásán. Mindvégig erős a játék atmoszférája; az idegenség, a bizonytalanság érzetét hol finom, kesernyés humor, hol felszabadult, harsány játékosság ellensúlyozza. A kocsmai hangulatot finom stilizáció emeli meg. Mielőtt a monológok túlságosan költőivé válnának, zene akasztja meg a szavalni készülő szereplőket. A személyességet az irónia és az önirónia erősíti; többek közt ez óvja meg az előadást a színpadi publicisztika és az önsajnálat veszélyeitől. Az ironikus reflexiók egy része magára a helyzetre (az ehhez kapcsolódó előítéletekre, tévhitekre, tipizált banalitásokra) vonatkozik. Orlando például azért tör be ennivalót követelve, idióta módon üvöltözve, kezében bicskával a kocsmába, mert úgy hallotta, errefelé csak vademberek élnek. ("Ja, a kárpáti jeti" - jegyzi meg gúnyosan Jaques.) Rosalinda attól tart, ha gyerekét ide szüli, az is román lesz. A környékről a kocsmába néha betérő asszony és lánya hatalmas szatyrokkal mennek át Magyarországra, nekik lehet a vásárlásra vonatkozó megrendeléseket leadni. Az irónia persze a részben a hagyományból, részben a szituációból kialakult emberi gyarlóságot is érinti. Phoebe minden betérő férfiban a kitörés esélyét látja, így egyként veti rá magát valamennyire. Corinnusnak sajátos elképzelései vannak arról, hogy a férfi milyen munkát végezhet; leginkább úgy tűnik, hogy semmilyet (a terítésben még az önként vállalkozó Próbakőt sem hagyja részt venni, s a csomagokat felé nyújtani próbáló Céliára is ráripakodik, hogy ne nyújtózkodjon, hanem induljon). A reflexiók másik része a szövegre, a szöveg átalakítására vonatkozik. Orlando és Jaques sehogyan sem érti, hogy egy magyar embert hogyan hívhatnak ekképpen, mire Jaques elmagyarázza, hogy ez pusztán becenév, s a Táncos Izsákból jön. Az emblematikus monológ, a "Színház az egész világ" mint Jaques állandó vesszőparipája kerül elő, a kocsmáros csak úgy akar neki italt adni, ha sem Tőkés Lászlóra, sem erre nem zendít rá; ám ő mégis szavalni kezd, a többiek azonban már kívülről fújják az egészet. A játék végén, ketten maradva a színen, Ádám hörcsögnek kezdi el szavalni a monológot, s rögvest rá is vonatkoztatja a szöveget.

Noha a színlap az alkotófolyamat egyes konkrétumait tekintve kevéssé igazít el, az előadás nyilvánvalóan felhasználja a próbák közben született színészi ötleteket, improvizációkat - miközben a szövegkönyv rögzített, s a játék folyamata pontosan kiszámított. A "Bufet Ardeal" illúziókeltően berendezett terét körülülik a nézők. Az osztott, levegős, szimultán játékot lehetővé tevő tér kitűnően szolgálja az előadást, valamivel kevésbé kitűnően a befogadást (vannak olyan pontjai a nézőtérnek, ahonnan leggyakrabban a színészek hátát lehet csak látni). A (vélt) divatot az ízléstelennel vegyítő ruhák pontosan vetítik ki az egyes szereplők helyzetét. A színészi alakításokat erőteljes személyesség és felszabadult játékosság hatja át. Bor László kamaszképű, ábrándos tekintetű fiúnak mutatja Orlandót, akiből azután Rosalinda játékának hatására fokozatosan előbújik az önérzetes férfi. Kátai István Corinnusa a kívülállók bölcs derűjével figyeli a körülötte sűrűsödő érzelmi kavarodást, míg az el nem sodorja őt is. Győry András Botond kiváló ritmusérzékkel adagolva a humort hozza színre az érzelmileg kiszolgáltatott, örök vesztes Silviust. Fazakas Júlia ellenállhatatlanul gátlástalan a lecsúszott, többre hivatott dizőz szerepében; az alakítás fontos erénye, hogy ezt a "többre hivatott"-ságot is el tudja hitetni. Gecse Noémi szinte az ő ellenpontjaként játssza a visszahúzódó, szolgálatkész, célját így is elérő Jucit. Domokos László az intellektuális fölény, a keserű rezignáció, a morális indíttatású kívülállás és a feloldhatatlan magány színeiből keveri ki és teszi központi figurává Jaques-ot. Neki is van ellenpontja: a Dióssi Gábor játszotta Próbakő, aki valószínűleg hasonlóképpen látja a világot, de sem azt, sem önmagát nem tudja komolyan venni, s olyan magabiztos lezserséggel közlekedik e közegben, mintha a hippik kései leszármazottja volna.

A decemberi előadásokon M. Simon Andrea játszotta Céliát - elkényeztetett, unalmában pótcselekvésekbe menekülő, barátnőjét irigykedve csodáló, pár lépéssel mindig mögötte kullogó lányt mutatva. Rosalindát ekkor Kovács Ágnesanna alakította, aki valóban áldott állapotban volt. Ez szervesen belekomponálódott az előadásba; a leleplezést a nagyra nőtt pocak megmutatásának gyönyörű színpadi pillanata jelentette. Mindez az alakítás erejét, lendületét nem befolyásolta. A számtalan színből építkező, szuggesztív alakítás kicsit megbontotta az ensemble-játékra építő szerkezetet, s erőteljesen Rosalinda alakja köré rendezte a játékot. Mivel a színésznőre a valóságban így anyaszerep várt, tavaszra M. Simon Andrea vette át Rosalinda szerepét. Az átgondoltan, precízen építkező alakítás kevésbé foglal el központi helyet az előadásban, így a történet helyett még inkább a szituációk kibontására kerül a hangsúly. Ahogyan a színésznő és a rendező a másra szabott szerepet ebben a nagyon is a színészi személyiségre épülő előadásban finoman átalakítják, számolva a változás következményeivel is, feltétlenül méltánylandó. Kevésbé méltánylandó viszont, hogy a Szőcs Erika által átvett Célia szerepének új formáját mintha sem a rendezőnek, sem a színésznőnek nem sikerült volna kitalálni.

Kisebb-nagyobb döccenők másutt is előfordulnak a produkcióban. A sikerült szövegkönyvnek is vannak gyengébb pontjai (Corinnus és Célia egymásra találása például némiképp erőszakoltnak hat), helyenként a ritmus is akadozik (igaz, decemberben "tipikus" premier utáni második előadást láttam). Mindez azonban csaknem lényegtelennek tűnik az előadás erényei mellett. Ritka manapság az ehhez hasonló személyesség és hitelesség. Ez még akkor is nagyon fontos volna, ha az előadás szakmai erényei kevésbé lennének nyilvánvalóak. Rusznyák Gábor és a társulat vállalkozása azonban szakmailag is színvonalas, átgondolt, előadásról előadásra tovább épülőnek tűnő munka, amelynek publicitása, szakmai (el)ismertsége félek, meg sem közelíti jelentőségét.

Urbán Balázs

 

NKA csak logo egyszines

1