Bevallom, nem túl nagy lelkesedéssel készültem az idei Szigetre. Egyrészt hosszú évek óta elõször fordult elõ, hogy egyetlen olyan zenekar fellépését sem hirdették meg elõzetesen, amelyik egyértelmûen a kedvenceim közé tartozna. Ez persze egyéni probléma: ha valaki közel ötszáz fellépõ között sem talál magának valót, az magára vessen. Az már azonban nem csak engem zavart, hogy a fesztivált beharangozó reklámok idén igen gyengére sikerültek. A "Katalinka szállj el, jönnek a törökök" kezdetû gyermeknóta feldolgozása egyrészt borzasztóan bárgyú volt, másrészt fel nem tudom fogni, hogy mi köze van a rendezvényhez. (Azon kívül, hogy idén a kabalaállat egy katicabogár volt.) Aztán meg, lehet, hogy túlzott érzékenység, de én például hálát adtam az égnek, hogy a Szigetre kilátogató török barátaim még nem tudnak olyan jól magyarul, hogy megértsék, milyen szörnyûségeket tesznek õk szegény Katalinkával a dalocska szerint. Hiszen a Sziget egyik fõ jellegzetessége és vonzereje mindig is az egymás iránti tolerancia volt. Kár ezt akár csak ennyire is kérdésessé tenni egy bugyuta, ötlettelen reklámmal.

Végül problémám volt az állami tévéadón indult Sziget TV műsorával is. Pedig nagyon sokan reménykedtünk abban, hogy a kereskedelmi tévék agyzsibbasztó talk show-i után végre egy olyan műsort láthatunk, amely az értelmes, igényes fiatalokhoz szól igazi kulturális értékeket közvetítve nonkonform, vagány hangon. Ehelyett megkaptuk a hazai "alternatív" zenei élet néhány fiatalabb és idősebb "sztárját", illetve pár, állítólag tehetséges és állítólag laza, ifjú műsorvezetőcskét, akik mindenféle "trendi" dologról fecsegnek, hol önelégült, hol mórikáló, bugyuta hangnemben, esetenként teljesen amatőr színvonalon és mindig megbízhatóan felszínesen. Egy reménnyel megint kevesebb, egy elszalasztott lehetőséggel megint több.

Látszólag tán kicsit többet foglalkozom ezekkel a mellékesnek tűnő dolgokkal, mint amennyit érnek. De talán mégsem annyira lényegtelen dolgok ezek. Hiszen egy ilyen sikeres, ma már nyugodtan mondhatjuk, világhírű kulturális rendezvény sokkal igényesebb promóciót és háttérműsort érdemelne. És egy ilyen tömegeket mozgósító bulinál fontos, milyen arculatot sugároz, alakít ki magáról.

Fotó: Marik Álmos
Mert magával a Szigettel idén sem volt komolyabb probléma. Bár az első nap sztárjaitól, a Sugababestől és a Pet Shop Boystól a sznob énem ódzkodott, a produkció mindkét esetben meggyőzött arról, hogy a professzionális szórakoztatás egyáltalán nem lebecsülendő. A tinédzserkorból épp csak kinőtt brit lányok kivált énektudásukkal és meglepően fesztiválképes show-jukkal tűntek ki. A kéttagú Pet Shop Boys a nyolcvanas évek közepe óta folyamatosan ott van a popzene élvonalában, ami nem akármilyen teljesítmény. Azok közé a homoszexuális férfiduók közé tartoznak, amelyek megújították az elektronikus tánczenét. Egy nagyszerű best of show-val örvendeztették meg a Nagyszínpad nézőit, amelyben az összes nagy slágerük elhangzott. Ugyanebbe a vonulatba tartozik a hosszú évek után újra összeállt Softcell is, Marc Almonddal. Egyetlen szintetizátorral kísérte Almond énekét társa, Dave Ball, mégis az idei Sziget egyik legjobb koncertjét adták. Lelkesen, szimpatikusan játszottak, megmutatták, hogy nem véletlenül váltak az új hullám, a szintipop egyik emblematikus együttesévé.

Szintén minimalista felállás jellemezte a tavalyi koncertje után újra "szigetelő" Fun Lovin "Criminals"-t (USA) is. A trió szerencsésen egyesíti a fekete zenét (a funkyt, soult, a rhythm & bluest) a punkkal és a rockzenével, és bár bevallom, nem ez a zene az, amitől úgy istenigazából lázba jövök, hangszeres tudásuk és az átnyújtott zenei koktél akkor és ott rendkívül szórakoztató és meggyőző minőség volt.

Meggyőző erőben nem maradt el mögöttük az Anthrax sem, sőt. Az amerikai metálszíntér másik élő legendája is eljött hát a Slayer tavalyi koncertje után. A "lépfenések" az ortodox metálzenekarokkal ellentétben szívesen merítenek más műfajokból is (hardcore, punk, thrash, rap), így válhattak lényegében műfajteremtő tényezővé. Elementáris erővel támadták le a közönséget, az énekes pokoli hangokat csalt elő a torkából, sőt egy biztonsági ember nyakában ülve (!) bement a közönség közé is, tovább forrósítva a hangulatot.

A rockzenét képviselte az északír Ash, a Roberto Rodriguez filmjeiből szereplőként és zeneszerzőként egyaránt ismert Tito & Tarantula tagjai (Mexikó és USA), valamint a szintén második szigetes szereplését abszolváló berlini Die Arzte is.

A house zene brit mesterei sem maradtak le a Nagyszínpadról: itt volt a Basement Jaxx és a Faithless is. Utóbbi, ahogy korábban, most is abszolút győztese volt a nézőszámversenynek. Elképesztő tömeg tekintette meg őket a Nagyszínpad utolsó idei koncertjén. Úgy látszik, hogy az elektronikus tánczene olyan egyedi változatát teremtették meg, amely egyaránt eljut a populárisabb zenét kedvelőkhöz és az underground színtér rajongóihoz is.

A teljesség igénye nélkül néhány szó a Világzenei Nagyszínpad programjairól is: Ibrahim Ferrer után idén a Buena Vista másik sztárja, Omara Portuondo jött el egy kiváló koncert erejéig. A Chumbawamba sokadszorra szerepelt a fesztiválon, bár anarchopunk zenekar voltuk miatt kicsit meglepő volt a szerepeltetésük ezen a helyszínen. De itt is ugyanolyan jók voltak, mint mindig, és megkapta tőlük a kötelező fricskát minden elnyomó hatalmasság, az amerikai világbirodalomtól a katolikus egyházon keresztül a multikig. Ugyanilyen politikus banda a mexikói Los de Abajo is, akik már tavaly is rendkívül sikeresek voltak a "világzenészek" között. A punk-salsa-ska-mariachi keverékét nyújtó zenéjüket fantasztikus pörgéssel adták elő most is, és hitet tettek a tíz éve újjáéledt, antiimperialista zapatista szabadságmozgalom és természetesen a Bush elleni harc mellett. (Ezt megtette egyébként a Fun Lovin Criminals és az Anthrax is.)

Az idei Szigetet számomra Lajkó Félix és zenekarának koncertje zárta. Talán ők is "felfértek" volna a Világzenei Nagyszínpadra, hiszen a vajdasági csodagyerek mostanában erdélyi népzenei alapokra építi utánozhatatlan improvizációit. Ez a zene is meggyőzött arról, hogy a Szigetre akkor is érdemes kilátogatnom, ha éppen nem a legkedvesebb zenészeimet láthatom-hallhatom ott.

Sólyom Attila

 

NKA csak logo egyszines

1