A puding próbája az evés - a koncerteké pedig az, hogy egy idõ elteltével mit õrzünk meg maradandó emlékként.

A 13. BUDAfEST Nyári Zenei Fesztivál ismét mindhárom helyszínen jelentkezett, s elmondhatjuk, hogy az idei kínálat egyszerre tett eleget a korábbi évek már-már hagyományos elvárásainak, ugyanakkor "nyitott" is, érdekességeket-különlegességeket kínálva az érdeklõdõknek.

Szokás szerint a Hilton-Dominikánus Udvar rendezvényei voltak az elsők. Az operától a jazzig kínálat többet is, kevesebbet is tartalmazott, mint amit ígért. Vannak jól bevált programtípusok, amelyek iránt méltán mutatkozik nagy érdeklődés. Ilyen a Magyar Állami Operaház balett szólistáinak estje. Mint az elmúlt évben, most is változatos összeállítású műsorban gyönyörködhettünk. Örömünket csak kismértékben csökkenti, hogy a látási körülmények bizony nem a legjobbak - a "földközelben" zajló történéseket csak a legelöl ülők tudják maradéktalanul élvezni. A nézőtér adottságain nem lehet változtatni - viszont érdemes lenne olyan koreográfiákkal jelentkezni, amelyek egyszersmind alkalmazkodnak a helyszín adottságaihoz.

A Hilton-kínálat jelentős - nem is sorozatigénnyel látogatja az érdeklődő. Általánosságban elmondható, hogy nem lehet rosszul választani, a fellépők a szó legnemesebb értelmében "profik". Üdítő volt a Budapest Ragtime Band koncertje csakúgy, mint a Görög est, amelyen a Sirtos Együttes lépett fel, vagy a Budapest Klezmer Band szereplése. Néha a hangosítás - oly sok egyéb szabadtéri estével ellentétben - kicsit soknak tűnt; hiába a szabadtér, a falak között megszorul a hang, s amikor már-már elveszítette természetes színét-fényét a hang, beértük volna kevesebbel...

Nem úgy a Szent István téren, ahol - főképp a sorozat kezdetén - kifejezetten keveselltük a dinamikát. Ott ugyanis jobban elnyeli a hangot a nagyobb tér, nem beszélve a környezet kisebb-nagyobb zajairól, zörejeiről.

A Dominikánus Udvar patinás környezetében a kamarajelleg dominál; az előadók és a közönség között szinte elenyésző a távolság, s ez is erősíti a személyesség érzetét. A Bazilika viszont monumentális díszletként funkcionál - sajátos atmoszférateremtő hatásuk van még a zavaró tényezőknek is. Az érdekes az, hogy mégis késztetést éreztünk a koncentrálásra, minél intenzívebb zenei élmények megszerzésére. Nem lebecsülhető az a lehetőség sem, hogy az elkerített téren kívül további érdeklődők részesülnek az esti zenekari muzsikából. S aki rendszeresen ellátogat (felkészülten, kisszékkel) ide, megismerkedhet a vezető fővárosi zenekarokkal, jellegzetes hangzásképükkel, népszerűnek tervezett műsor-összeállításukkal. Szinte észrevétlen népművelés ez - csakúgy, mint azok a katartikus pillanatok, amikor a mások zajongásából tanulva fegyelmezik magukat a könnyedebb hangvételű rendezvényekhez szokottak. Ki-ki annyit okul az estekből, az esteken, amennyire "szüksége van". Az sem kevés, ha a fiatal ráébred: "ehető", sőt, ízletes a komolyzene megannyi remeke, mások pedig újabb kompozíciókat gyűjtenek kedvenceik közé. És a ritka szép pillanatokban mindenkit magával ragad az a mámorító élmény, hogy a hangzás ott és akkor születik meg, hogy megismételhetetlen a pillanat.

A korábbi évekhez hasonlóan, most is a rendezvénysorozat végére maradt a harmadik patinás épület kínálata, az Operaházé. Idén egyértelműen az operaprodukciókat előzte meg nagyobb várakozás, míg a vendégszereplő balett-társulatok a hazai művészek megbecsülésére és elismerésére irányították figyelmünket.

Puccini Turandotja két estén került színre, augusztus 17-én átlagos előadásban. Lukács Gyöngyi gálakoncertjén sokan megtanulhattuk a remek grúz bariton, Lado Ataneli nevét, s elismeréssel adózhattunk Héja Domonkosnak, aki rendkívüli érzékenységű kíséretet kívánt a zenekartól.

Nem mondható el ez Kesselyák Gergelyről, aki a Rigoletto mindkét szereposztásában komoly feladat elé állította az énekeseket, olyan dinamikát produkált a zenekarral. Szinetár Miklós rendezésében, Csikós Attila díszleteivel, Velich Rita jelmezeivel Verdi remeke egészen elementáris élményt okozott. Akkor is, ha zavaró tényezők mindig vannak. Például Felipe Rojas mantuai hercegként kevéssé ellenállhatatlannak bizonyult, s Anatolij Fokanov sem tudta elhitetni, hogy rajongásig szereti élete egyetlen igaz értékét-értelmét, Gildát. Kidolgozott a színpadi játék, s éppen ezért minden apró különbség feltűnik, ami megannyi többletélményt ad a mindkét szereposztás nézőjének. Például ahogyan Miklósa Erika "birtokba veszi" a diáknak öltözött herceg ottfelejtett szemüvegét - míg Kertesi Ingridnél csak azt látjuk, hogy babrál valamivel, s akkor derül ki, hogy mi az, amikor rajongó lelkesedéssel felpróbálja. Paolo Gavanelli minden elvárásnak megfelelt; ő nem szerepet alakított, hanem maga volt Rigoletto, összes érzésével-tulajdonságával. Érdekes lett volna látni olyan szereposztást, ahol Gavanelli Kertesi Ingriddel lép fel, aki elhitetően alakította a szerelmes Gildát - talán csak önfeláldozása, heroizmusa lehetett volna meggyőzőbb.

Uborkaszezon - mindinkább elveszti aktualitását e szó. A nyár folyamán adagolt BUDAfEST-kínálat jelentős mértékben járul hozzá, hogy újult érdeklődéssel és lelkesedéssel várjuk a közelgő új évadot.

Fittler Katalin

 

NKA csak logo egyszines

1